Gyakran mondják azokra az emberekre, akiket Isten vagy az emberek nagyon szeretnek, hogy „kedvesek”. Kedvesnek lenni annyit jelent, hogy kiváltságosnak, kiemeltnek lenni.
Valamennyien szeretnénk kiváltságosak lenni. Vagy ez büszkeségnek tűnik? Egyáltalán nem, ha Isten adja nekünk ezt a kiemelt pozíciót, nem pedig személyes ambícióink vagy önző céljaink miatt akarjuk felhívni mások figyelmét magunkra.
Hogy őszinte legyek, mindig örömmel szemlélem, amikor Isten kiemel valakit, főleg, ha az a valaki én vagyok! Szeretem figyelni, ahogy Isten az én érdekemben tesz lépéseket, de szerintem mindenki így van ezzel. Be kell vallanom, izgalmas látni, ahogy Isten kiválaszt valakit, különleges figyelemmel és gondoskodással veszi körül – főleg mások jelenlétében.
Ez időről időre mindenkivel megesik, különösen akkor, ha készülsz rá, és kéred az Urat, hogy megtörténjen ez a dolog.
Előfordult már veled, hogy hosszú sor kígyózott előtted a pénztárnál, neked meg nagyon kellett volna sietned? Ilyenkor imádkozol azért, hogy Isten segítsen, hogy minél hamarabb végezhess?
Ha ilyen helyzetbe kerülök, gyakran imádkozni kezdek: „Atyám, tegyél nekem egy szívességet” Ilyenkor hirtelen megnyílik egy új pénztár előttem, és a pénztáros így szól hozzám: „Hölgyem, itt is fizethet”. Vagy az előttem álló, megrakott bevásárlókocsit toló vásárló azt mondja: „Asszonyom, látom, önnél csak néhány dolog van, fizessen előttem”.
Ha ilyen dolog történik veled ez annak a jele, hogy Isten jóindulatát élvezed, anélkül, hogy ennek tudatában lennél. Gondolj bele, most, hogy felhívtam rá a figyelmedet, milyen gyakran fog veled megtörténni!
Amikor ilyen dolog történik veled, gondolj arra, kiváltságos helyzetben vagy, Isten kedvessége, jóindulata rajtad van, és neked semmi mást nem kell tenned, csak annyit mondani: „Köszönöm, Uram”. Isten természetfeletti jóindulatot azért adja nekünk, mert valódi imádást és hálát vált ki bennünk általa.
Mindig nagyszerű dolog Isten kedvességében részesedni. Úgy tűnik, nem történik meg olyan gyakran, mint szeretnénk. Ennek oka részben bennünk van. Közel sem élvezzük annyira az Úrral való együttlétet, mint kellene. Sokkal nagyobb felszabadultságnak, szabadságnak kellene bennünk lenni, és sokkal kevesebb félelemnek és ítélkezésnek. Olyan sok dolog van, amit Isten szeretne nekünk adni, de nem tudja, mert mi nem vagyunk hajlandóak kérni. Egyrészt azért, mert nem tartjuk magunkat méltónak rá. Csak akkor állunk Isten elé és kérünk valamit, amikor teljesen elkeseredettek vagyunk, olyan helyzetbe hoztuk magunkat, amelyből emberi erőnkből nem tudunk kijönni.
Az Úr személyes kapcsolatban akar lenni veled. Velünk akar lenni akkor is, amikor a pénztár előtt állunk sorba. Velünk akar lenni akkor is, amikor az autónkban ülünk egy forgalmi dugó közepén, és nem haladunk. Amikor ilyen helyzetbe kerülök, mindig imádkozom.” Uram, segíts rajtam ebben a helyzetben”. Gyakran meg is teszi, mert valaki beenged a másik sávba és kikerülhetem az előttem veszteglő autókat.
Ezek nagyon jó példák arra, hogyan vethetjük el az emberi jóindulat magjait, hogy aztán majd természetfeletti jóindulatot arathassunk. Amikor mi engedünk előre egy másik autóst, egy magot vetünk el Isten számára, hogy az Ő segítségével valaki más ugyanezt tegye velünk.
Nincs semmi baj azzal, ha valaki kiválasztott, ha hajlandóak vagyunk másoknak is megadni a lehetőséget, hogy Isten őt is kiemelt helyzetbe hozza. Ahhoz, hogy kiválasztottak lehessünk, engedjünk meg, hogy az Úr ránk ragyogtassa fényét – az Ő dicsőségére. Ha megfelelő a hozzáállásunk, és megengedjük, hogy mások ugyanúgy részesedhessenek Isten kiváltságaiból, mint mi, ha az Úrnak tulajdonítunk minden dicsőséget, ahelyett, hogy büszkék és felfuvalkodottak lennénk, Ő továbbra eláraszt minket jóindulatával, és kedvenceiként bánik velünk.
Fordította: Berényi Irén
