Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben. (Lukács 2:52)
Gyerekkorától kezdve Jézus életén látható volt mind Isten, mind az emberek jóindulata. Gyakorlatilag, amint nyilvános szolgálatát megkezdte, annyira népszerű volt az emberek körében, hogy alig maradt ideje imádkozásra és a mennyei Atyjával való együttlétre.
Még azok is, akik nem hittek Benne, elismerték, hogy Isten és az emberek jóindulatát élvezi. Amikor a farizeusok katonákat küldtek, hogy elfogják, mert azt mondta magáról, hogy Ő Isten Fia, azok üres kézzel tértek vissza, és így szóltak: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember” (János 7:32, 45,46).
Majd amikor betelt az ideje és a vallási és világi vezetők elé vitték, Jézus kegyelem alatt volt. Ellenfelei irigyelték, gyűlölték, hamisan megvádolták, mégis kegyelmet talált Pilátus előtt, aki szabadon engedte volna, ha a tömeg nem követelte volna a halálát.
Amikor Jézus ítélethozatala zajlott, Pilátusnak egy üzenetet küldött a felesége …Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába… (Máté 27:19). Ő is felismerte, hogy Jézus a Krisztus, Isten felkentje.
Maga Pilátus is félt Jézustól, mert felismerte rajta Isten kegyelmét. Különben egy hatalmas, tekintélyes ember miért próbálta volna meg tisztára mosni kezeit a tömeg előtt, nyilvánosan kijelentve… Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok (Máté 27:24)?
Miután Jézust keresztre feszítették …látván a százados, ami történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz [igazságos és ártatlan] vala(Lukács 23:47). A következő vers azt mondja: És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére.
Mi váltotta ki az emberek reakcióját? Mert tudták, hogy isteni kegyelem nyugodott Azon, aki kereszthalálának szemtanúi voltak.
Tehát Jézus kedvességet talált mind Isten, mind az emberek előtt, nemcsak felnőtté válásakor, hanem egész élete során – sőt halála után is.
Ezért szeretném, ha ti is úgy látnátok magatokat, mint Isten kegyeltjei. Isten teljesen más szemmel néz minket, mint mi saját magunkat. Ő nem gyenge, gyámoltalan, bűnös teremtményeknek lát bennünket. A szemében azok vagyunk, akik felöltötték az igazságosság palástját, felhúzták a béke saruját, magukra vették Isten minden fegyverét, felvették a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Nekünk is így kell magunkat látnunk.
Isten azért lát minket ilyennek, mert Ő nem fizikai, hanem a szellemi valónkat szemléli. Tanuljunk meg mi is így magunkra nézni.
Ne úgy nézz a tükörbe, hogy „Jaj, hát ki figyelne rám? Hogyan lehetnének egy ilyen jelentéktelen kis senkinek barátai? Hogyan találhatna munkát, társat, hogyan lehetne családja, szolgálata? Hogyan is lehetne áldás mások számára? Senki sem akar majd engem”
Ha így gondolkodsz, a dolgokat az emberi oldalról közelíted meg. Nem tulajdonítasz semmit Istennek azért, amit cselekedhet az életedben.
Nem számít, hogy testi szemeinkkel hogyan látjuk a dolgokat, nem számít, mások milyennek látnak minket. Sose feledjük, hogy Isten kegyelme tündököl rajtunk – mint Jézuson is – és így gyarapodhatunk bölcsességben és testünk állapotában, Isten és az emberek előtt való kedvességben.
Fordította: Berényi Irén
