Be kell vallanom, hogy ez az a terület, ahol én is elbuktam néhányszor az Úrral való kapcsolatomban. Bizonyos esetekben nem vártam meg az útmutatást és a kezembe vettem a dolgokat. Egyszerűen nem szeretek gyámoltalan és ideges lenni. Ezt leginkább akkor éltem át, mikor visszaköltöztünk New Yorkba a 80-as években, hogy megalapítsuk a Times Square Gyülekezetet.
Miután évekig a tulajdonunkban volt egy ingatlan Texasban, újra ki lettem szolgáltatva a főbérlők és házfelügyelők kénye-kedvének. Amikor a dolgok nem működnek és várnom kell, akkor az türelmetlenné tesz. Egy ideje a Broadwayn béreltünk termet színház-tulajdonosoktól, és arra vágytam, hogy saját épületünk legyen. Így kiáltottam: "Uram, olyan sok mindent kell tenni New York-ban és olyan kevés az idő! Meddig kell még várnunk? Arra van szükségünk, hogy tégy valamit!"
Azonban Isten időről időre nagy türelemmel így válaszolt nekem: "David, bízol bennem? Akkor várj. Mindent megtettél, amit tudtál, maradj nyugton és meglátod a szabadításomat."
Bizonyára hallottátok már a mondást: "A hit legnehezebb része az utolsó fél óra." Ezt én is bizton állíthatom újra és újra szolgálati éveim alapján. A legmegpróbálóbb mindig a válasz megérkezése előtti közvetlen időszak. Éppen mielőtt Isten megadja a szabadítást. Akkor amikor elkezdünk elbátortalanodni és ellankadni. Ekkor hirtelen az a kísértés ér minket, hogy magunk tegyünk valamit. Ez összezavar minket és olyan tervekhez vezet, amik nem Istentől vannak.
Gondolkodj el Saul példáján, amikor ő cselekedett Isten helyett: "Alig végezte be az égőáldozat bemutatását, amikor megérkezett Sámuel. Saul eléje ment, hogy áldással köszöntse őt." (1Sámuel 13:10). Az isteni útmutatás már csak percekre volt. De Saul nem tudott várni.
Komoly következményei vannak annak, amikor nem várunk Istenre.
Az ilyen helyzetekben sokszor hanyagsággal vádoljuk Istent. Saul is így tett, amikor türelmetlenül maga intézkedett. Tulajdonképpen ezt mondta: "Isten azért küldött, hogy az Ő tervét vigyem végbe. De most itt hagyott egyedül, hogy magam találjam ki, hogyan valósuljon meg. Arra lettem kárhoztatva, hogy itt üljek és várjak, de biztosan azt akarja, hogy cselekedjek. A dolgok kezdenek irányíthatatlanná válni. Hamarosan minden elveszik."
Lehet, hogy a saját gondolkodásodat is ez jellemzi az ilyen időkben. Mint Saul, mi is parancsot kaptunk, hogy várjunk az Úrra, maradjunk nyugton és nézzük, ahogy kimunkálja a szabadítást, hogy bízzunk abban, minden esetben tudja vezetni az utunkat. De amikor a belső határidő lejár, mérgesek leszünk Istenre és a saját fejünk után cselekszünk. Azzal, hogy megelőzzük őt, ezt jelentjük ki: "Isten nem törődik velem. Az ima és a várakozás nem hoz eredményt. A dolgok csak egyre rosszabbak lesznek. Nem lehet bízni a szavában."
Azonban Isten azzal a felelősséggel bízott meg bennünket, hogy imádsággal várjunk rá. Arra vágyott, hogy ezt hallja Saultól: "Az Úr megtartja amit ígért. Tudom, hogy Sámuelhez is hűséges és szól hozzá. Még soha egyetlen szó sem veszett kárba abból, amit ez a próféta kiejtett a száján. Most pedig, ahogy a hatalmas filiszteus hadsereg felénk vonul, nem fogok pánikba esni. Isten megmondta, hogy várjak az útmutatására - ezt is fogom tenni. Ha meghalok, úgy halok meg, hogy bízom az Úrban."
"Hadd lázadjon csak az egész seregem! Legyenek csak gyávák. Inkább Isten legyen igaz és minden ember hazug. Segítséget fog nekem küldeni. Ez nem az én harcom, hanem az Övé. Az az igazság, hogy ötletem sincs, hogyan lehetne legyőzni a filiszteusokat. Minden az Ő kezében van. Mindent pontosan úgy fogok csinálni, mint ahogy parancsolta nekem, és ezért várnom kell amíg megkapom az üzenetét. Cselekedni fog válaszul a szívem kiáltásaira."
A zavaró körülmények és a nehéz feltételek zavarodottságot eredményezhetnek. Az ilyen esetekben a türelmetlenségünk alapján így érvelünk: "Isten biztosan nem úgy értette, amit mondott nekem. Vagy a probléma Isten hangjának meghallásával van. Talán nem jól hallottam amit mondott. Az, amit tudok, annyi, amennyit mondott, és egyáltalán nem jön össze azzal amit látok. Saul puszta logika és érvek alapján cselekedett, nem bizalomból. Hallgassuk csak meg azokat a kifogásokat, amelyeket Sámuelnek mondott arról, hogy miért cselekedett Isten előtt: "Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd tőlem, te pedig nem érkeztél meg a megállapított időre, de a filiszteusok már összegyűltek Mikmászban, azt gondoltam, hogy mindjárt rám törnek a filiszteusok Gilgálba, és én még nem esedeztem az ÚRhoz. Összeszedtem tehát magam, és bemutattam az égőáldozatot." (1Sámuel 13:11-12). Saul a saját kezébe vette a dolgokat, azt téve, ami érvei szerint az egyetlen lehetősége volt. Azonban szomorúra fordult minden.
A várakozás témája annyira fontos, hogy Isten Igéjében folyamatosan utalásokat találunk rá. Ézsaiás ezt írja: "Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az ÚR, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! (Ézsaiás 25:9). "Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért." (64:3).
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
