Az első három században a Máriával kapcsolatos tanítások nem tudtak számottevő befolyást szerezni az egyházban. A fordulat a 4. században következett be. A kereszténység egyre növekvő állami támogatása, majd Nagy Theodosius császár alatt államvallássá emelése (380), hatalmas pogány tömegekkel töltötte fel az egyházat. Nagy többségüket nem az evangélium ereje, hanem csupán államhatalmi kényszer tette egyháztagokká, vagy éppen az új államvallás nyújtotta érvényesülési lehetőségeket igyekeztek kihasználni. A magukra öltött keresztény külső mögött azonban a világszemléletet, gondolkodásmódot illetően továbbra is a régi pogány szellem maradt meghatározó, amely egyre erőteljesebben éreztette hatását az egyházi tanításokban is.
A keresztény hitfelfogás és hitgyakorlat elpogányosodása újabb lendületet vett a népvándorlás kori népek megtérítése során. A bibliai hittől már több ponton eltávolodott katolicizmus az evangélium eredményes hirdetéséhez hiányzó szellemi erőt ezúttal is állami hatalommal igyekezett pótolni. Az ilyen módszerekkel kiirthatatlannak bizonyuló pogány rítusok, szokások problémáját pedig úgy oldották meg, hogy ezek jó részét keresztényiesített magyarázatokkal ellátva beépítették a katolikus hitgyakorlatba. (Így például a germánok tavaszi nagy tűzgyújtási szokását, amely a tél, a sötétség erőinek mágikus elpusztítására szolgált, Szt. Bonifác /675-754/, a germánok apostola a húsvéti ünnepkörbe építette be. Ettől kezdve a katolikus templomokban nagyszombaton fellángoló új tűz máig is Jézus Krisztus feltámadását hivatott jelképezni.) Hogy milyen kompromisszumkészséget kellett gyakorolni a pogányokkal szemben, azt jól jellemzi I. Nagy Szt. Gergely pápa 601-ben kelt híres utasítása, melyet az angolok megtérítésére indult Ágoston bencés apát és negyven társa számára adott ki. Eszerint a pogány szentélyeket nem szabad elpusztítani, csak a bennük lévő bálványokat kell lerombolni, helyükre pedig szentek ereklyéit kell állítani, mivel „így az emberek talán szívesebben fölkeresik az ismerős helyeket. És mivel megszokták, hogy áldozatokat mutassanak be az ördögöknek, ezt valami másfajta szertartással kell helyettesíteni... Ha némi engedményt teszünk nekik a külsőségekben, könnyebben elfogadják Isten kegyelmének bensőséges vigaszát, mivel arra bizonyosan nincs lehetőség, hogy egy csapásra mindent kitöröljünk megátalkodott elméjükből.”
Az út hivatalosan is nyitva állt a különböző pogány rítusok beáramlására az egyházba. S miközben az egyes országokban a nyílt pogányságot felszámolták, maga a pogány szemlélet és hitvilág számos eleme az egyházon belül tovább élhetett, és mind nagyobb tért hódított.
Ily módon az ősi pogány istenek jelentős része „bemenekült” az egyházba, és nevet változtatva a halott szentek kultuszában folytathatta „diadalútját”. így lett a kelta Brighid istennőből Szt. Brigitta, bizonyíthatóan pogány mitológiai hagyományából pedig egy szent legendája. Ugyanez történt Sárkányölő Szt. György esetében is. Tiszteletére keresztény templomok és oltárok sokaságát emelték, szobrok és festmények hatalmas tömegét készítették. Nevét évszázadokon át segítségül hívták a csatákban, Anglia pedig mindmáig patrónusaként tiszteli.
A történeti kutatás azonban egyértelműen bebizonyította, hogy Szt. György a valóságban nem létezett, hanem egy pogány istenség hagyománya élt tovább neve alatt. A római egyház levonta a konzekvenciákat, és 1969-ben az illetékes pápai bizottság törölte Györgyöt a szentek névsorából...
Forrás: Hit Infó IV/3
A keresztény hitfelfogás és hitgyakorlat elpogányosodása újabb lendületet vett a népvándorlás kori népek megtérítése során. A bibliai hittől már több ponton eltávolodott katolicizmus az evangélium eredményes hirdetéséhez hiányzó szellemi erőt ezúttal is állami hatalommal igyekezett pótolni. Az ilyen módszerekkel kiirthatatlannak bizonyuló pogány rítusok, szokások problémáját pedig úgy oldották meg, hogy ezek jó részét keresztényiesített magyarázatokkal ellátva beépítették a katolikus hitgyakorlatba. (Így például a germánok tavaszi nagy tűzgyújtási szokását, amely a tél, a sötétség erőinek mágikus elpusztítására szolgált, Szt. Bonifác /675-754/, a germánok apostola a húsvéti ünnepkörbe építette be. Ettől kezdve a katolikus templomokban nagyszombaton fellángoló új tűz máig is Jézus Krisztus feltámadását hivatott jelképezni.) Hogy milyen kompromisszumkészséget kellett gyakorolni a pogányokkal szemben, azt jól jellemzi I. Nagy Szt. Gergely pápa 601-ben kelt híres utasítása, melyet az angolok megtérítésére indult Ágoston bencés apát és negyven társa számára adott ki. Eszerint a pogány szentélyeket nem szabad elpusztítani, csak a bennük lévő bálványokat kell lerombolni, helyükre pedig szentek ereklyéit kell állítani, mivel „így az emberek talán szívesebben fölkeresik az ismerős helyeket. És mivel megszokták, hogy áldozatokat mutassanak be az ördögöknek, ezt valami másfajta szertartással kell helyettesíteni... Ha némi engedményt teszünk nekik a külsőségekben, könnyebben elfogadják Isten kegyelmének bensőséges vigaszát, mivel arra bizonyosan nincs lehetőség, hogy egy csapásra mindent kitöröljünk megátalkodott elméjükből.”
Az út hivatalosan is nyitva állt a különböző pogány rítusok beáramlására az egyházba. S miközben az egyes országokban a nyílt pogányságot felszámolták, maga a pogány szemlélet és hitvilág számos eleme az egyházon belül tovább élhetett, és mind nagyobb tért hódított.
Ily módon az ősi pogány istenek jelentős része „bemenekült” az egyházba, és nevet változtatva a halott szentek kultuszában folytathatta „diadalútját”. így lett a kelta Brighid istennőből Szt. Brigitta, bizonyíthatóan pogány mitológiai hagyományából pedig egy szent legendája. Ugyanez történt Sárkányölő Szt. György esetében is. Tiszteletére keresztény templomok és oltárok sokaságát emelték, szobrok és festmények hatalmas tömegét készítették. Nevét évszázadokon át segítségül hívták a csatákban, Anglia pedig mindmáig patrónusaként tiszteli.
A történeti kutatás azonban egyértelműen bebizonyította, hogy Szt. György a valóságban nem létezett, hanem egy pogány istenség hagyománya élt tovább neve alatt. A római egyház levonta a konzekvenciákat, és 1969-ben az illetékes pápai bizottság törölte Györgyöt a szentek névsorából...
