Volt, ahol némán, szótlanul végezték mindezt, másutt hangosan lármázva, kurjongatva, a magukkal hozott edényekkel csörömpölve, hogy a gonosz szellemeket elriasszák. Az edényekben az otthon maradottaknak vittek haza a varázslatos erejűnek hitt vízből, hogy az ünnepek alatt ezzel mosakodjanak meg. Mezőkövesd hagyománya, hogy a házat napkelte előtt a Kánya patakról hozott vízzel locsolták körül a gonosz szellemek ellen. Ugyanezt húsvét hajnalán - de ekkor már szenteltvízzel - megismételték.
Az említett hajnali mosakodás vallási igazolását egy minden bibliai alapot nélkülöző legenda szolgálta, mely szerint amikor Jézust a Gecsemáné kertből a városba vezették, beledobták a megáradt Cedron patakba - más verzió szerint kényszerítették, hogy gázoljon át rajta.
Nagyszombaton a másik elem, a tűz kap nagy szerepet, ez ugyanis évszázadok óta a tűzszentelés napja. Magyarországon már az említett XII. századi Pray kódex is beszámol róla. Ismeretes, hogy a pogány germánok isteneik tiszteletére nagy tavaszi tüzeket gyújtottak, hogy elégessék a tél, a sötétség, a pusztulás gonosz szellemeit, s így biztosítsanak termékenységet földjeiknek. Szent Bonifác (675-755) a németek hittérítő apostola ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel s ennek egyházias értelmezésével helyettesítette.
A katolikus egyház szimbolikájában a kialvó és ismét fellángoló tüzet Jézus jelképévé tették. A liturgikus gyakorlat ma is él. A Krisztust jelképező gyertyát a megszentelt tűz lángjánál gyújtották meg. Ez úgy történik, hogy az előző évben megszentelt barkára tüzet csiholnak, majd ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetve az örökmécsest. A húsvéti gyertya maradványaiból szokás volt kis viaszképeket ún. Agnus Deiket (Isten Báránya) önteni, melyeket a pápa a húsvét utáni első vasárnapon szentelt meg. Ezek egyik oldalán a Jézust jelképező bárány állt, másik oldalán azonban valamely szentet ábrázoltak. Sőt feltüntették a pápa nevét, uralkodásának idejét s az adott esztendőt is. E megszentelt viaszkép - egyházi tanítás szerint - tulajdonosát, viselőjét emlékezteti a megváltás titkaira, s „megóvja a kísértésektől, a lélek különböző ártalmaitól, a vihar, villámlás, jégeső, tűzvész, járvány, árvíz csapásaitól, az asszonyokat a szerencsétlen szüléstől, s minden hívőt a hirtelen haláltól". Nálunk ezek a viaszképek már a középkorban elterjedtek, s különböző cselekedeteket is végeztek velük (ördögűzés, tűzoltás, stb.). Egyes templomok oltárain még ma is láthatók (pl. a váci ferences templomban, rozsnyói püspöki székesegyházban). A kutatás itt is megállapította, hogy mindez eredetileg egy pogány gyakorlatot helyettesített, illetve „nemesített meg". A pogány rómaiak ugyanis bizonyos képeket ábrázoló érmeket akasztottak gyermekük nyakába a rontások, igézések ellen, melyek amulettként szolgáltak.
Húsvét vasárnapján általános volt, hogy körmenettel kerülték meg a falu határát, hogy a vetéseknek így biztosítsanak bő termést és távol tartsanak tőlük minden veszedelmet. (A mágia ismert gyakorlata, hogy valaminek a védelmét oly módon biztosítják, hogy körbejárják, mintegy bekerítve a gonosz elől.) Templomi zászlók alatt vonultak és énekeltek. Sok helyütt ehhez - mint arról a feljegyzések beszámolnak - gonoszűző célzattal puskák durrogása és nagy lárma társult. Volt, ahol a határhegyeken örömtüzeket gyújtottak (vö. germánok tavaszi tűzgyújtása). Szintén e napon történt és történik ma is az ételszentelés, amikor a pap megszenteli az emberek által a templomba vitt húsvéti eledeleket: a piros tojást (!), kenyeret, sonkát, tormát, stb. A hazavitt megszentelt ételekhez, illetve maradékaikhoz igen sok hiedelem fűződik azok mágikus erejét illetően. (Pl. a csülök csontja villámcsapás, tűzvész ellen véd, gyümölcsfára kötve bő termést hoz, stb.)
Forrás: Új Exodus Magazin, 3. évf. 1. sz.
