Spurgeon: A pénzköltés művészetéről 1.

A pénzt könnyű megkeresni ahhoz képest, mint amilyen művészet azt célszerűen kiad­ni. A krumplit mindenki ki tudja szedni a földből, de tíz asszony közül csak egy tudja azt jól elkészíteni, jó ebédet főzni belőle. Nem azért gazdagszik meg az ember, mert sokat keres, hanem mert célszerűen tudja beosztani és kiadni azt a pénzt, amit kere­sett.
Sok gazdag embernek nincs annyi esze, mint disznón a gyapjú. Nem lettek okosab­bak negyven éves korukban sem, mert a százasok úgy siklanak ki a zsebükből, mint a víz színére dobott lapos kövek. Amit apáik gereblyével gyűjtöttek össze, azt ők lapáttal szórják széjjel. A zsugorinak tékozló az utó­da.

Ha a tékozló vagyonhoz jut, vagyona azonnal olvadni kezd, mint a vaj a napon. Nála mindig április elseje van. Ha felkínál­ják, mindig hajlandó elefántot venni. Nincs olyan bolondság, amely neki meg ne tetsze­ne. A házát képes volna fánkkal is befedni. A pénz lyukat éget a zsebébe s ezért okvet­len el kell költenie. Emellett azzal dicsek­szik, hogy: „Aki a pénzt kiadja, annak Isten megadja!" - Juhait előbb nyírja meg, mielőtt megvette volna, fizetését előre veszi fel és felemészti tőkéjét. Megöli azt a tyúkot, amely neki az aranytojásokat tojta s utána így sopánkodik: „Ejnye, ki is gondolta vol­na"? Sose takarékoskodik a rét szélén, azt gondolja a közepén behoz mindent. Kölcsönt vesz fel magas kamatra Tolvaj, Csalárdfy és Szédelgő uraktól és ha ezek a végén teljesen kifosztották, akkor mindenért az ügyvédeket és a rossz időket okolja. Az idő természe­tesen sosem volt kedvező a lustáknak és a pazarlóknak, de ha nekik volna jó, akkor rossz volna a világ becsületesebb részének.

Rejtély előttem, hogy miért futnak az emberek annyira a koldusbot után. Ha az ember végignézi a lóversenyen a fogadáso­kat, a munkakerülőket és az üzérkedőket, arra gondol, hogy a világ repülőjáratot állí­tott be azért, hogy ezek az emberek minél előbb Nyomorfalvára jussanak.
Sok embernél a készpénz valóságos rit­kaságszámba megy és ha mégis hozzájut­nak, úgy költekeznek, mintha grófok vagy bárók lennének. Nagy urak ők vagyon nél­kül, amely annyi, mint tejleves tej nélkül. „Ki a házában sok vendéget lát, üríti a kamrát, pincét, konyhát!"
Ha aztán az ilyen könnyelmű élethez még egy kis kártyaszenvedély is járul, a pénz úgy olvad el, mint a hógolyó a meleg kályhán. Fiatal kártyásból egész biztos, hogy öreg koldus lesz - ha sokáig él.

Sokkal több szamár van a világon, mint ahány négylábú szalad az utcán! Sajnálattal állapítottam meg, hogy ezek nemcsak az alsóbb társadalmi osztályból kerülnek ki, ha­nem a magasabb körökből is.
Olyan legények, akiknek kezük munká­jával nehezen megszerzett pénzükön kívül más jövedelmük nincs és akiknek kéziszer­számuk az egyetlen családi hírnevük, so­vány keresetüket kocsmában vagy más ha­sonló helyen könnyelmű módon verik el! Alig kapták meg a fizetésüket, máris rohan­nak a „Zöld hordó"-hoz, vagy az ,Arany ka­csádhoz címzett csapszékbe, hogy a keserve­sen megkeresett garasaikkal a vörös orrú és dagadt hasú kocsmáros jólétét támogassák. A víztől még sose lett beteg senki, özveggyé sem tett senkit, s mégis sokan azt sem tud­ják, milyen az íze. A sör vagy a bor, amit sok ember bő mennyiségben önt le a torkán, tu­lajdonképpen nem más, mint folyékony ha­lál. Mégis ott ülnek ezek a lusta, eltompult birkafejek és elisszák azt a kis eszüket is, ami még megmaradt.
Szerintem a falusi ember jobban gazdál­kodik a pénzével, mint a városi, mert gyer­mekei az ünnepek és vasárnapok alkalmá­val tisztábban és rendesebben járnak. Igaz, hogy a házbér falun nem olyan magas, mint a városban, es a falusi embernek a konyha­kert is nyújt segítséget, de a városi ember­nek több a keresete, nem is szólva arról, hogy az olcsóbb vásárlásra is több alkalma van.