2011. április 28., csütörtök

Spurgeon: A kétarcú emberekről 2.

Sokan természetüknél fogva képmuta­tók: simák, mint az angolna és tarkák, mint a báró kancája. Ide-oda tántorognak, mint a részegek s akkor se tudnak egyenesen állni, ha szeretnének. Jobbra és balra kanyarog­nak, mint az országút. Júdás vére folyik ere­ikben. A kártyavetés kedvenc foglalkozásuk és a becsületességtől undorodnak a legjob­ban. Méz van a nyelvükön, de epe a szívük­ben. Vegyes fajt képviselnek, mint a cigá­nyok kutyái. Mint a macskalábak, sima láb­nyomot hagynak maguk után, mancsaikban azonban éles karmokat rejtenek. Ha fogaik nem is, de nyelvük rothadt és szívük, mint a sír, tele van holtak tetemével. Ha egyenlő haszonnal járna, hogy igazat mondjanak vagy hazudjanak, akkor a hazugságnak ad­nák az elsőbbséget, mert ez jobban megfelel az ízlésüknek, mint a disznónak a pocsolya. Hízelegnek, farkcsóválva közelednek, ha­sonlók a csigákhoz, amelyek saját nyálukon csúsznak-másznak előre. Emellett szívük mélyéből gyűlölnek és csak arra várnak, hogy a szívedbe tőrt döfjenek.

Óvakodj azoktól, akik Csalásházáról jön­nek! Kétlaki, Széplaki és Kétnyelvű úr szomszédok s legjobb tőlük biztos távolság­ban maradni. Hasonlítanak az evezősökhöz, akik az ellenkező irányba haladnak, mint ahova néznek. Hamisak, mint az ördög ígé­retei és kegyetlenek, mint a halál és a sírve­rem.
Jámbor csalók, a legrosszabb férgekhez hasonlítanak, s attól félek, hogy sokan van­nak, mint patkányok a régi magtárban. Olyanok, mint az ezüst tű: kívül fényes, be­lül homályos. Fekete bőrüket fehér tollakkal takarják. Szombaton is, vasárnap is más emberek. Feljebbvalójuk iránti félelmük sokkal nagyobb, mint Isten iránti tisztele­tük. Jámborságuk a jámborok majmolásából áll, a dolog lényege nem érdekli őket. Énekeskönyvük a zsebükben van, de slágereket énekelnek. A legjobb, ami rajtuk található: az ünneplő ruhájuk. Bárhogy vélekedünk az ilyen emberek hitéről, nekik az a fontos, hogy a kenyerükre vajat kapjanak.
Minél közelebb férkőzik az ember szí­vükhöz, annál több szennyet talál benne. Fecsegni úgy tudnak, mint a papagáj, de szavuk és cselekedetük nem fedik egymást. Némelyik mézes-mázos szavakkal igyekszik vevőt szerezni magának, mert tudja, hogy a nyájas beszéd a legolcsóbb reklám.

Egyes emberek jámbor megjelenésükkel tűnnek ki. Hogy lelkiismeretüket megnyug­tassák, a látszatot sebtapaszként rakják ke­lésükre és ha ezzel a mennyet is olyan könnyen megnyugtatnák, mint magukat, akkor minden rendben is volna.
Láttam olyan embereket, akik csodálat­raméltó buzgóságot tanúsítottak a hitélet­ben csak azért, hogy róluk jó véleménnyel legyenek. A maguk dicsőségére baráti kört alapítottak, akik csodálattal hallgatták előadásaikat és akik előtt, bármit is mondtak, az mindig a tiszta evangélium volt. Azt, hogy jól beszélt-e az igehirdető, ők döntötték el s a legnehezebb ügyekben is ők nyújtottak felvilágosítást. Pincéjükben mindig volt egy kis hordócska a legjobb szellemi borból olya­nok részére, akik valami erőset és csípőset szerettek. De jaj nekik! Szép lenne, ha le- szállnának a magas lóról, és életükkel is mutatnának egy kis hívőséget. Ez hitelt ad­na a beszédüknek! Ezek az emberek olya­nok, mint a bagoly, amely hatalmas állat­nak látszik, pedig csak a tolla sok. A hajnali szürkületben roppant bölcsnek látszanak, de ha pirkad, rögtön ostoba tökfilkóknak mutatkoznak.
A képmutató minden faja undorító. Aki velük érintkezésbe lép, hamar megbánja. Aki megpróbálja megcsalni az Urat, az könnyen megcsalja embertársait is. Ahol nagy a lárma, ott kevés a gyapjú. Sokszor azt gondoljuk, hogy a nagy kéményekben sok a szalonna és a sonka, de ha belené­zünk, nem látunk mást, mint üres gerendát és kormot. Sok ember szélmalmai nem egye­bek, mint kis diótörők, elefántjaik oly kicsi­nyek, mint a szopós malacok. Nem minden­ki imádkozik szellemben és valóságban (Jn 4,23). Nem annak az élete dicséri az Istent, aki a leghangosabban énekel. Nem azok a legkomolyabbak, akik a legsavanyúbb arcot vágják.

Milyen közönségesek a képmutatók! A büdösbanka vagy a görény semmi hozzájuk képest! Inkább légy döglött kutya, mint ele­ven képmutató! Ha az ördög a képmutatók belsejébe néz, örömét leli bennük. A jó hívő­ket megkísérti, de a képmutatókat nem há­borgatja, mert biztos abban, hogy ezek az ő hívei. A béna kacsákat nem kell lelőni, mert a kutya bármikor összeszedheti őket.
Biztosak lehettek abban, ha az egyenes út nem vezet célhoz, akkor a görbe út még úgyse. A csalással szerzett vagyon nagyon veszélyes nyereség. Egy álarc pillanatnyilag megnyugtat, de a szédelgés megbosszulja magát s következménye kiszámíthatatlan. A becsületesség a legjobb politika. Ha a medve bőrével nem boldogultok, ne próbálkozzatok a rókáéval. Legyetek megbízhatók, mint a toronyóra számlapja és mutatója, amely mindig azt mutatja, ami belül történik. In­kább nevessenek ki, mert túl nyíltak vagy­tok, semhogy megdicsérjenek a ravaszságo­tokért.
Lehet, hogy a becsületesség néha kelle­metlen helyzetet teremt, de az így is jobb az álnokságnál. Az őszinték elveszik jutalmu­kat az utolsó napon, de egy csalárd ember épp oly kevésbé juthat a mennyországba, mint az, aki hóna alatt malomkővel akarja átúszni az Atlanti-óceánt.