Szolgálattevõk és programok
Egy dolog felől bizonyosak lehetünk: a Misszióban egy állandó önkéntescsapat szolgált. 1906. szeptember végére a csoportból már hatan elmentek és máshol kezdtek istentiszteleteket tartani. Négyen közülük soha nem jöttek vissza. 1907 elején további három ember ment végleg el Portlandbe (Oregon) és Indianapolisba (Indiana). Sok szolgálóról nincsenek képi emlékeink — lelkigondozókról, utcai evangélistákról, akik fõként a latin-amerikaiak között munkálkodtak: például Abundio és Rosa de Lopez; azokról, akik a Misszió nevében a levelezést végezték: I. May Throop, C. J. Hagg asszony és May Field Mayo; akik az Apostoli Hit újságot csomagolták és postázták, mint Tommy Anderson; akik az 1907-es sátoros összejövetelt szervezték, mint R. J. Scott; vezetõségi tagokról, mint Richard Asberry, Louis Osterberg, James Alexander, John Hughes és Reuben Clark; vagy Edward S. Lee, aki gyakran prédikált a gyülekezetben. Tulajdonképpen a szolgálócsoport mérete azt sugallja — Frank Bartleman állításával szemben — hogy a Misszió igen jól-szervezett volt.
A Missziónak állandó tagsága és felügyelõ bizottsága volt. Bejegyzett közösségként mûködtek. Ingatlant vásároltak. Volt hitvallásuk, melynek nagy részét Parhamtól vették át. Vasárnap délutánonként gyermek-istentiszteleteket tartottak az emeleti teremben, a Felházban. Hétfő reggelenként vezetőségi illetve munkamegbeszéléseik voltak. Amint az ébredés egyre csak terjedt és újabb Apostoli Hit gyülekezetek alakultak Los Angelesben és a környéken — Pasadenában, Monroviában,
Whittierben és Long Beachen —, Seymour meghívta ezeknek a gyülekezeteknek a pásztorait is a hétfő reggeli megbeszélésekre. Az a tény, hogy Seymour Florence Crawfordot tagállami vezetõnek, Jennie Moore-t és Phoebe Sargentet pedig utcai evangélistának nevezte ki, figyelemreméltó igényességet tükröz a tervezésben.
A Misszió többféleképpen is próbált másokra hatni. 1906 szeptemberétõl adták ki az Apostoli Hit címû újságot. Nagy bemerítési alkalmakat szerveztek a Long Beach melletti Terminal-szigeten. Százak ültek vonatra és mentek a tengerpartra, ahol egésznapos összejöveteleket tartottak, miközben bámészkodó tömeg figyelte őket. Utcai evangélizációkat szerveztek a Los Angeles környéki városokban: Monroviában, Whittierben és Long Beachen. Ezek az összejövetelek eléggé felkavarták a helyi gyülekezeteket, és gyakran letartóztatásokkal végződtek… Amikor valakit letartóztattak, a gyülekezet három dolgot tett. Elõször is nyilvánosságra hozták a letartóztatást, a letartóztatottakat pedig mártírnak tekintették. Másodszor, úgy tûnik, ők rendezték össze a védelem érveit, hogy a letartóztatottak felhasználhassák azokat a bírósági eljárás során. Harmadszor,
egy villamosnyi támogatót küldtek, akik a letartóztatott személy munkáját folytatták. Az evangélizációk szervezettsége és a „villamoskocsi-rendszer” működtetése láttán elmondhatjuk, hogy mindez tudatos volt.
Hitvallás és istentisztelet
Az Azusa utcai misszió által kiadott hitvallásnak kétségkívül szentségmozgalmi alapjai voltak. A szentségmozgalmi alapok megtalálhatók a hitvallás megszentelődés iránti elkötelezettségében: hitük szerint ez a kegyelem második és egyben
befejező munkája; olyan esemény, mely a megigazulás után történik. Ez egyértelmûen kitûnik abból is, ahogyan a tagoktól elvárják a szent életet. Nagyon sok Azusa utcai karének a szentségmozgalomból származik. A Misszió jellemzően visszatérõ, „A Vigasztaló eljött” kezdetû éneke Frank Bottome-tól Jézusnak a János evangéliuma 14. fejezet 16. versében feljegyzett ígéretét adja vissza, de az Azusa utcában ez valójában a Cselekedetek 2:4 visszatükröződésévé vált.
A Misszió komoly elkötelezettsége az isteni gyógyítás munkája iránt szintén egybevág a szentségmozgalom tanításával. A szentségmozgalmi tanításban gyökeredzik az a gondolat is, hogy az engesztelés a kettõs átok helyett (a test és a lélek halála) kettős gyógyulást hoz (gyógyulás a lélek és a test számára). Az olyan kifejezéseket, mint például „pünkösdi”, „teljes evangéliumi”, „Szent Szellemmel telt” — melyek olyan gyakran elõfordulnak az Apostoli Hit újságban — elõször a szentségmozgalomban használták. Az „Isten Bibliaiskolája” — ahová Seymour is járt — hirdetéseiben találhatunk ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket.
Forrás: Ceciil M. Robeckk,, Jr.. (PPhD)
A kaliforniai Fuller Teológiai Szeminárium
(Fuller Theological Seminary) egyháztörténelem professzora