2011. április 20., szerda

Spurgeon: Néhány szó az asszonyok érdekében 1.

Egy alkalommal lovaimmal a „Jó háziasszony"-hoz címzett fogadó előtt álltam meg, s mivel a cégér mögött ember és jószág szá­mára barátságos hely kínálkozott, megpi­hentem s tollam a legfinomabb, epe nélküli tintába mártottam. Arra gondoltam, ha Szántó János ily remek tárgyról ír, ajánlatos illedelmesen viselkednie.

Csodálatos, milyen sok régi közmondás foglalkozik az asszonyokkal - de nem min­dig dicsérőleg. Tíz egyéb közmondással szemben húsz az asszonyokat ostorozza. Ré­gen a férfiak meglehetősen nyers hangon be­széltek élettársukról. Egyik-másik szójárás meglepően durva. Például: „Minden asszony két boldog nappal ajándékozza meg férjét. Az első, amikor megesküdnek, a második, ami­kor meghal". Vagy: „Aki egyszerre vesztette el a feleségét és a garasát, azt a férfit a garas­sal nagy veszteség érte".

Még jól emlékszem egy vén kintornás da­lára, amely arról szólt, hogy a rab megme­nekülhetett volna a haláltól, ha megnősül. A rab ennek ellenére inkább a halált válasz­totta. Ez az ósdi kis dalocska jellemzi a há­zasságot ócsárló régi rossz szokásokat.
Az ilyen olcsó szellemesség természete­sen nem az asszonyok rosszaságát, hanem a férfiak haszontalanságát bizonyítja, mert el­lenkező esetben nem találtak volna ki ilyes­mit élettársuk ócsárlására. A korhadt ág reccsen először a talpunk alatt s eszerint a házastársak közül a férfiak azok, akik e durvaságokat kitalálták. Igaz, hogy éltek olyan nők, akik a férfiakat arra a kijelentés­re kényszerítették, hogyha a nők termete egyenes arányban állna a jóságukkal, akkor egy borsóhüvely elég volna arra, hogy szá­mukra ruhát és kalapot készítsenek belőle. Ezzel szemben hány ezer olyan feleség léte­zett, akik testsúlyukkal egyenlő aranynál is többet értek. A Biblia csak Jób feleségét és Jezabelt említi, ezzel szemben a Sárák és a Rebekák száma megszámlálhatatlan.
Egyetértek Salamonnal, hogy a jó feleség drága kincs (Péld 18,22). Ha a sarki fűszeres véletlenül egy rossz garast adott vissza, azt rövidesen mindenki tudni fogja, de a jó tallé­rok százairól senki sem beszél. A csendes, szorgalmas asszony nem csap lármát s körü­lötte nincs háborúság; de a házsártos asszonyt messze földön ismerik. Nagy általá­nosságban az asszonyok dicséretet érdemel­nek és sokkal jobbak, semhogy a férfiak nagy része megérdemelné őket.

Az asszonyok jósága mellett az a legjobb bizonyíték, hogy a férfiak ellen aránylag ke­vés csípős megjegyzést találtak ki, pedig ide is illik az a régi közmondás: „Amilyen a liba, olyan a gúnár". Vagy: „A kanca épp oly jog­gal rúghat ki a hámból, mint a csődör".
Az asszonyok általában türelmesek, mert különben a férfiak rosszaságát gonosz­sággal viszonoznák. Igaz, hogy a nyelvük egy kicsit gyorsabb a kelleténél, de ki cso­dálkozik azon, ha a haranghoz hasonló szép hangjuk mellett a harang nyelvéhez is ha­sonlítanak, mert mint a harangé, az övék is könnyen jár és mozog ide-oda. Ettől elte­kintve sem lehetnek olyan rosszak, mert kü­lönben rég bosszút álltak volna a férfiakon a sok rágalomért. A férfiak általában nem sze­retik szellőztetni azt, hogy odahaza papucs alatt állnak, s meg vagyok győződve, hogy az erre vonatkozó közmondások üres lég­gömbök, mert ha ez igaz is lenne, a férfiak­nak akkor sem volna elég bátorságuk arra, hogy azt bevallják.

A rendes asszony férjének a jobbik fele, gyönyörűsége, virága, őrangyala és szívének kincse. Férje nem győzi dicsérni: „Boldog va­gyok, ha látlak életem boldogsága, szívem választotta. Te vagy Isten ajándéka, aki megfelezed gondjaim és őrzöd nyugalmam!"
A jó feleség a férjnek „mennyország" e földön. Ő a ház fénye, lelkének öröme, a vi­gasztalás lelke. Bármily sorsa legyen e föl­dön, a feleségével mindig boldognak és meg­elégedettnek érzi magát. Az ő oldalbordája életének a legértékesebb része. Akinek ked­ves a felesége, az türelmesen hordja az élet terhét. De akinek a felesége követelődző és erőszakos, annak az élete tele van epével és a boldogság messzire elkerüli.

Ha a férfi hűséges, akkor az asszony is az szokott lenni. Vannak férfiak, akik sem asszonnyal, sem asszony nélkül nem boldo­gulnak. Nyomorultan érzik magukat a feldi­csért nőtlen állapotban, de otthonuk pokollá válik, ha megnősülnek. Hasonlítanak Varga bácsi kutyájához, mert az sem bírta ki, ha szabadon volt, de ha megkötötték, éktelen üvöltésbe kezdett. Aki boldog volt nőtlen ko­rában, az boldog nős korában is, s egy bol­dog férjnél nincs boldogabb ember a világon. A boldog házasságban élő férfi és nő élete ki­egyensúlyozott s az élet terhét olyan örömmel viselik, mint egykor az Eskol szőlőfürt­jét vivő férfiak (4Móz 13,24). Úgy élnek, mint két paradicsommadár, mert rájöttek arra, hogy az osztott öröm kettős öröm és a meg­osztott bánat fél bánat. Eletükben ez az új számtani szabály érvényesül. A gondok sze­kere könnyen gurul, mert ketten húzzák és ha egyszer-másszor valamivel nehezebben is megy, annál jobban szeretik egymást s e szeretettel terhüket kölcsönösen megkönnyítik.

Ha a házastársak között veszekedés tá­mad, úgy legtöbbször mind a két fél hibás s az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Ha egy családban sok a baj, ennek a férj éppúgy oka, mint az asszony. Károly éppúgy okolható a civakodásért, mint Jolán, sőt el­sősorban ő. Ha a férj önző szeretetében nincs édesség, ne csodálkozzon azon, ha a nő keserű lesz. A kenyér hiánya a szeretetben is érezhető, mert a sovány, éhes kutyák ma­rakodnak.
A szegénység legtöbbször a férfi hátán lovagol be a családba s csak ilyenkor van szükség arra, hogy az asszony is segítsen kenyeret keresni. A falunkban egy férfi gyű­rűvel ajándékozta meg a feleségét, amelybe a következő pár szót vésette bele: „Ha nem dolgozol, ne is egyél!" (2Tesz 3,10). Embertelen gondolat volt, mert nem az asszony dolga megkeresni a családnak a kenyeret. Az asszonynak az a feladata, hogy jól ossza be a férje keresetét. Nem a nő bűnös, ha kevés az ennivaló. Az asszony dolga nem a kenyér megszerzése, hanem annak megfelelő elké­szítése. Többet keres ő ezzel odahaza, mint­ha napszámba menne dolgozni.