Egy alkalommal lovaimmal a „Jó háziasszony"-hoz címzett fogadó előtt álltam meg, s mivel a cégér mögött ember és jószág számára barátságos hely kínálkozott, megpihentem s tollam a legfinomabb, epe nélküli tintába mártottam. Arra gondoltam, ha Szántó János ily remek tárgyról ír, ajánlatos illedelmesen viselkednie.
Csodálatos, milyen sok régi közmondás foglalkozik az asszonyokkal - de nem mindig dicsérőleg. Tíz egyéb közmondással szemben húsz az asszonyokat ostorozza. Régen a férfiak meglehetősen nyers hangon beszéltek élettársukról. Egyik-másik szójárás meglepően durva. Például: „Minden asszony két boldog nappal ajándékozza meg férjét. Az első, amikor megesküdnek, a második, amikor meghal". Vagy: „Aki egyszerre vesztette el a feleségét és a garasát, azt a férfit a garassal nagy veszteség érte".
Még jól emlékszem egy vén kintornás dalára, amely arról szólt, hogy a rab megmenekülhetett volna a haláltól, ha megnősül. A rab ennek ellenére inkább a halált választotta. Ez az ósdi kis dalocska jellemzi a házasságot ócsárló régi rossz szokásokat.
Az ilyen olcsó szellemesség természetesen nem az asszonyok rosszaságát, hanem a férfiak haszontalanságát bizonyítja, mert ellenkező esetben nem találtak volna ki ilyesmit élettársuk ócsárlására. A korhadt ág reccsen először a talpunk alatt s eszerint a házastársak közül a férfiak azok, akik e durvaságokat kitalálták. Igaz, hogy éltek olyan nők, akik a férfiakat arra a kijelentésre kényszerítették, hogyha a nők termete egyenes arányban állna a jóságukkal, akkor egy borsóhüvely elég volna arra, hogy számukra ruhát és kalapot készítsenek belőle. Ezzel szemben hány ezer olyan feleség létezett, akik testsúlyukkal egyenlő aranynál is többet értek. A Biblia csak Jób feleségét és Jezabelt említi, ezzel szemben a Sárák és a Rebekák száma megszámlálhatatlan.
Egyetértek Salamonnal, hogy a jó feleség drága kincs (Péld 18,22). Ha a sarki fűszeres véletlenül egy rossz garast adott vissza, azt rövidesen mindenki tudni fogja, de a jó tallérok százairól senki sem beszél. A csendes, szorgalmas asszony nem csap lármát s körülötte nincs háborúság; de a házsártos asszonyt messze földön ismerik. Nagy általánosságban az asszonyok dicséretet érdemelnek és sokkal jobbak, semhogy a férfiak nagy része megérdemelné őket.
Az asszonyok jósága mellett az a legjobb bizonyíték, hogy a férfiak ellen aránylag kevés csípős megjegyzést találtak ki, pedig ide is illik az a régi közmondás: „Amilyen a liba, olyan a gúnár". Vagy: „A kanca épp oly joggal rúghat ki a hámból, mint a csődör".
Az asszonyok általában türelmesek, mert különben a férfiak rosszaságát gonoszsággal viszonoznák. Igaz, hogy a nyelvük egy kicsit gyorsabb a kelleténél, de ki csodálkozik azon, ha a haranghoz hasonló szép hangjuk mellett a harang nyelvéhez is hasonlítanak, mert mint a harangé, az övék is könnyen jár és mozog ide-oda. Ettől eltekintve sem lehetnek olyan rosszak, mert különben rég bosszút álltak volna a férfiakon a sok rágalomért. A férfiak általában nem szeretik szellőztetni azt, hogy odahaza papucs alatt állnak, s meg vagyok győződve, hogy az erre vonatkozó közmondások üres léggömbök, mert ha ez igaz is lenne, a férfiaknak akkor sem volna elég bátorságuk arra, hogy azt bevallják.
A rendes asszony férjének a jobbik fele, gyönyörűsége, virága, őrangyala és szívének kincse. Férje nem győzi dicsérni: „Boldog vagyok, ha látlak életem boldogsága, szívem választotta. Te vagy Isten ajándéka, aki megfelezed gondjaim és őrzöd nyugalmam!"
A jó feleség a férjnek „mennyország" e földön. Ő a ház fénye, lelkének öröme, a vigasztalás lelke. Bármily sorsa legyen e földön, a feleségével mindig boldognak és megelégedettnek érzi magát. Az ő oldalbordája életének a legértékesebb része. Akinek kedves a felesége, az türelmesen hordja az élet terhét. De akinek a felesége követelődző és erőszakos, annak az élete tele van epével és a boldogság messzire elkerüli.
Ha a férfi hűséges, akkor az asszony is az szokott lenni. Vannak férfiak, akik sem asszonnyal, sem asszony nélkül nem boldogulnak. Nyomorultan érzik magukat a feldicsért nőtlen állapotban, de otthonuk pokollá válik, ha megnősülnek. Hasonlítanak Varga bácsi kutyájához, mert az sem bírta ki, ha szabadon volt, de ha megkötötték, éktelen üvöltésbe kezdett. Aki boldog volt nőtlen korában, az boldog nős korában is, s egy boldog férjnél nincs boldogabb ember a világon. A boldog házasságban élő férfi és nő élete kiegyensúlyozott s az élet terhét olyan örömmel viselik, mint egykor az Eskol szőlőfürtjét vivő férfiak (4Móz 13,24). Úgy élnek, mint két paradicsommadár, mert rájöttek arra, hogy az osztott öröm kettős öröm és a megosztott bánat fél bánat. Eletükben ez az új számtani szabály érvényesül. A gondok szekere könnyen gurul, mert ketten húzzák és ha egyszer-másszor valamivel nehezebben is megy, annál jobban szeretik egymást s e szeretettel terhüket kölcsönösen megkönnyítik.
Ha a házastársak között veszekedés támad, úgy legtöbbször mind a két fél hibás s az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Ha egy családban sok a baj, ennek a férj éppúgy oka, mint az asszony. Károly éppúgy okolható a civakodásért, mint Jolán, sőt elsősorban ő. Ha a férj önző szeretetében nincs édesség, ne csodálkozzon azon, ha a nő keserű lesz. A kenyér hiánya a szeretetben is érezhető, mert a sovány, éhes kutyák marakodnak.
A szegénység legtöbbször a férfi hátán lovagol be a családba s csak ilyenkor van szükség arra, hogy az asszony is segítsen kenyeret keresni. A falunkban egy férfi gyűrűvel ajándékozta meg a feleségét, amelybe a következő pár szót vésette bele: „Ha nem dolgozol, ne is egyél!" (2Tesz 3,10). Embertelen gondolat volt, mert nem az asszony dolga megkeresni a családnak a kenyeret. Az asszonynak az a feladata, hogy jól ossza be a férje keresetét. Nem a nő bűnös, ha kevés az ennivaló. Az asszony dolga nem a kenyér megszerzése, hanem annak megfelelő elkészítése. Többet keres ő ezzel odahaza, mintha napszámba menne dolgozni.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
