2011. április 8., péntek

L.Sumrall: Hogyan tartanak rabságban a kívánságok? 6.

A hangsúlytévesztés csapdája

A kívánságok uralmának ismét más módja, hogy gyakran önmagukban is komolyaknak látszó problémákra figyelünk, pedig azok csak a még súlyosabb, még mélyebben levő bajok tünetei.

Egy férfi felhívta a pásztorát, és egy nagyon gyakorlati természetű probléma miatt kért segítséget. Úgy tűnt, ez az ember nem tudja rákényszeríteni magát arra, hogy időben beérjen a munkahelyére, és a restsége már többször az állásába került. Vajon kaphatna segítséget a pásztortól akaratereje fejlesztésében? A pásztor több javaslattal is szolgált, melyekről remélte, hasznosak lesznek.

Csakhogy egy héttel később megtudta: ez a férfi tiltott szexuális viszonyban él. Az önuralom hiánya, amellyel zöld utat adott érzéki vágyainak, az életének minden területére kihatott. Mégis ő egy felszíni problémára összpontosított csupán: hogy mindig elkésik a munkahelyéről. A mélyben húzódó kéjsóvárságot, amely a hálójában tartotta, már nem tette vizsgálat tárgyává.

Amíg felszínes problémákkal foglalkozunk - nem hatolunk le a gyökerekig -, kényszerítő erejű kívánságaink tovább uralnak bennünket.

A megszokás hatalma

A pszichológusok és szociális dolgozók felfedeztek egy érdekes jelenséget: olyan nők és gyerekek, akiknek kiszolgáltatott helyzetével a családtagjaik visszaélnek, gyakran inkább mégis velük maradnak, mintsem hogy gyámok védelme alá, nevelőszülőkhöz vagy valami menedékhelyre, biztonságos otthonba költözzenek - még akkor is így tesznek, ha tudják, e döntésükkel további szenvedésnek néznek elébe. Miért? Mert bármilyen fájdalmas is otthon a helyzetük, ezt a helyet ismerik. Tudják, mire számíthatnak, és úgy gondolják, már megtanulták a túlélés fortélyait; majd csak lesz valahogy. Bármi más helyzet viszont idegen lenne számukra, és változást tenne szükségessé, mindent újra kellene kezdeni.

Ugyanígy előfordulhat, hogy nem vagyunk hajlandók föladni a kényszerítő vágyainkat - még akkor sem, ha tudjuk: ezek bűnök, és bűntudatot építenek ki bennünk -, csak mert hozzájuk szoktunk, és a tőlük való szabadság nagy változással járna az életünkben. Valahogy így viszonyulunk a dolgokhoz: "Lehet, hogy bűnös ez a kívánság, ami rossz dolgokra kényszerít, de nekem ez a szenvedélyem. Ha szakítok vele, ki tudja, milyen lesz az életem? Talán még rosszabbra is fordulhat. Most legalább tudom, mire számíthatok mindennap."

Kicsavart okoskodás ez, és többnyire tudat alatt hat. Ugyanakkor igen valóságos gondolkodási sémáról van szó, ami sokakat érint, akik emiatt a legjobb esetben is csak felemás erőfeszítéseket tesznek a szabadulásukért. Jakab apostol rámutatott, hogy az ilyen kettős emberek minden útjukban bizonytalanok, és szellemi csődnél egyebet nem várhatnak. (lásd Jak 1:6-8)

Mint láttuk, a Sátán és a bűnös természet sokféle hatékony eszközzel rendelkezik, amelyek által kötelékben tarthatnak bennünket. Győzelemre csakis folyamatos éberség és harc mellett van kilátás. Ez fölveti a kérdést: miért olyan nehéz megnyerni a szabadságot? A szerető és mindenható Isten miért nem veszi el tőlünk a bűnös szenvedélyeket, és ajándékoz meg szabadsággal? Ezt a rendkívül fontos kérdést vizsgáljuk meg a következő részekben.