Ahogy John Wesley mondta: „Az ördög adott az Egyháznak egy pótszert, amely úgy néz ki, úgy hangzik, mintha hit lenne, és az emberek nem tudnak különbséget tenni a kettő között.” Ezt ő „értelmi elfogadás”-nak nevezte. Rengeteg ember érti, hogy amit Isten Igéje mond, az valóban igaz, de csak elméjükkel, értelmükkel fogadják el. Így azonban nem lehet elérni a szükséges eredményt: Istentől csak szívbéli hitre kaphatod meg a választ.
A Bibliában ez áll: „...szívvel hiszünk az igazságra...” Jézus így szól a Márk 11,23-ban: „...ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik (egyetlen szó sem hangzik el a fejről), hanem hiszi (ez a hit a szívében van), hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.” Azt kérdezte valaki: „Honnan tudhatom, hogy valóságos hitem van, vagy csak fejemben van az egész?” Nos, az egyszerű értelmi elfogadás vagy értelmi megegyezés, így néz ki: „Tudom, hogy Isten Igéje igaz, ismerem az Ő ígéreteit, hogy megígérte a gyógyulást és a Szent Szellemet, de valamilyen okból nem kapom meg. Nem is értem, hogy miért.” Aki így gondolkodik, annak csak értelmi belátása van. De ha neked hited van, valóságos hited Isten Igéjében, akkor azt mondod: „Ha Isten Igéje valamit állít, az úgy is van. Ez az enyém, nekem ez most megvan.” A hit így szól: „Megvan, még akkor is, ha nem látom.” Figyeljetek az Igére: „...a nem látott dolgokról való meggyőződés [bizonyosság].”
· Na jó, de az, amiért én imádkozom, nem látható. Az a dolog még nem történt meg.
· Persze, hiszen ha már meglenne, akkor nem kellene hinned, akkor már ismernéd.
Meg kell tenned a hit lépését, hogy eljuss a tényleges ismerethez. Azonban rengeteg ember először tudni, ismerni akar, és csak azután hinni; azaz a már megvalósult dolgok szempontjából akar mindent látni. Mi viszont azt tudjuk, hogy amit kérünk, azért a miénk, mert Isten Igéje mondja - és így testet ölt a kérésünk.
Figyeljétek meg, hogy Jézus mit mond a Márk 11,24-ben: „Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.” A „meglesz” a hit után következik. A legtöbb ember fordítva akarja. Egyszerű, mindennapi nyelven Jézus itt azt mondta: hinned kell, hogy megkaptad, mielőtt valóban megkapod. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én sohasem lettem volna képes elfogadni a testem gyógyulását anélkül, ha már előtte nem hittem volna el, hogy megvan. Akkor, amikor minden fizikai tünet azt kiáltotta: „Nem vagy egészséges!” egyszerűen így szóltam a testemhez: „A Biblia azt mondja, hogy inkább Isten legyen igaz, és minden ember hazug. Tehát, ha te azt állítod, hogy nem gyógyultam meg, akkor hazug vagy, mert Isten Igéje állítja, hogy meggyógyultam.” És amikor ennek alapján cselekszem, az eredmény már közel van: ez a módszer 100 esetből 100-ban biztos, hogy beválik. De ha leülsz és várakozol, nyöszörögsz, sóhajtozol, panaszkodsz, keseregsz és arra vársz, hogy valami történjék veled; és ha a betegség minden jele megszűnt, minden nagyszerű lesz, majd akkor kezdesz el Istenben hinni; így teljesen tönkremégy; nem jutsz messzire. Látjátok, a baj az, hogy sok ember olyan, mint Tamás: „Nem hiszem, amíg nem látom Őt, és nem érinthetem meg a kezén a szegek helyét, és nem bocsáthatom ujjaimat az oldalán lévő sebbe.” Mikor Jézus megjelent, Tamás azt mondta: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus pedig azt: „Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél.” Azaz Tamás nem úgy hitt, mint te vagy én hiszünk Jézus feltámadásában; Tamás azért hitt, mert látta Őt a két szemével. De mi azért hiszünk, mert Isten Igéje állítja, hogy megtörtént.
Sokan mondják: „Én hiszek az isteni gyógyulásban, mert láttam, hogy X. és Y. meggyógyult.” Én nem. Én azért hiszek benne, mert Isten Igéje beszél erről. Nem azért hiszek a nyelveken szólásban, mert néhány ember szintén hisz ebben és gyakorolja is, hanem azért hiszek benne, mert Isten Igéje tanítja; és akkor is hinném, ha soha senkit nem hallnék nyelveken szólni. Én azt hiszem, amit a Biblia mond, nem azt, amit látok és hallok; nem erre épül az én hitem. Az én hitem arra épül, amit Isten mond. Látjátok, amikor hitünket erre a pontra juttatjuk, akkor igazunk van, mert a megfelelő dolgot hisszük: azt, ami eredményeket hoz. Tamás azt mondta: „Addig nem hiszek, amíg nem látok.” Jézus ezt: „Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: boldogok [áldottak], akik nem látnak és hisznek.” Igen, ők valóban áldottak.
A Róma 4,17-21 verseiben ez áll: „(Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged) az előtt, az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: így lészen a te magod. És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel [nem ingott meg hitetlenség miatt], hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván Istennek, és teljesen elhitte [teljesen meg volt győződve arról], hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti.”
Figyeljétek meg a különbséget Ábrahám hite és Tamás hite között. Tamásnak egyszerű, természetes, emberi hite volt. Egyszerűen ennyit mondott: Nem hiszek benne, amíg nem látom, és nem tapintom meg. De Isten Igéje azt mondja, hogy Ábrahám hitt Isten szavának és nem törődött a saját testével, nem tekintett a látható dolgokra és a fizikai érzésekre sem. Mire tekintett akkor? Isten Igéjére.
