2011. április 25., hétfő

Spurgeon: A kétarcú emberekről 1.

Még a megrögzött bűnözők is azokat az em­bereket szeretik, akik mindenben határozot­tak. A tolvajok legszívesebben becsületes emberekkel foglalkoznak, mert ezektől lop­hatnak a legkönnyebben. Aki - bár a rossz­ban - de férfiasan lép fel, annak legalább egy jó oldala van, aki azonban a farkasokkal üvölt és a juhokkal béget, azt senki sem lát­ja szívesen, legfeljebb az ördög.

Egy kalap alatt két arcot viselni nem a legritkább jelenség. Sok ember oly szelídnek látszik, mintha a vaj sem olvadna el a szájá­ban és mégis ha a célja úgy kívánja, tüzet okád. Sokan a tyúkokkal tanyáznak és a ró­kákkal osztoznak. A napokban olyan kabá­tokról olvastam, amelyek kifordítva is hord­hatók. A szabó, aki e kabátokat kitalálta, biztosan jó üzletet csinál. A nyulakkal tarta­ni és a kutyákkal futni, ma is divatos jelen­ség. Sajnos a határozottság olyan ritka, mint a jó illat a kutyaólban.
Némely ember csak addig megbízható, míg a szemünk előtt van. Új társaság új em­bert formál belőle. Olyanok, mint a víz, amely felforr vagy megfagy, aszerint, hogy milyen a körülötte lévő hőmérséklet. Sok embernek azért ilyen a magatartása, mert nincs önálló meggyőződése. Forognak, mint a szélkakas. Annak hisznek, aki a legjobban fizet. Ha utaznak, mindig az ,Aranygyapjú" szállodába szállnak. Malmuk minden gabo­nát, amit hoznak, megőröl, csak pénzt lássa­nak s igyekezetüknek minden szél megfelel, legyen az észak, dél, kelet, nyugat, északke­let, délkelet, stb., minden irányból jövő, amely a világon csak létezik.

Mint a békák: vízben vagy szárazon, mindenhol jól érzik magukat. Számukra tel­jesen mindegy, hogy itt vagy ott élnek. Mint a macskák, mindig talpra esnek s minde­nütt megmaradnak, ahol vajat kennek a ke­nyerükre. Szeretik barátaikat, de szeretetük a kenyérkosárhoz kötődik és ha az kiürült, szívük, mint a koplaló egér, más helyet ke­res. Ilyenkor azt kérdik: „Elhagyjalak drá­gám? Nem, nálad maradok, amíg csak egy garasod van!" De milyen gyorsan elillannak, ha bajba kerülünk! Mint süllyedő hajóról a patkányok, ők is olyan gyorsan hagyják el a helyet, ahol beköszöntött a gond.

Míg forr a fazék, addig a tűz körül ülnek, de mihelyt üres a tál, bújócskát játszanak. Szívük mindig a jó falatok körül forgolódik. Mindig a befutó lóval tartanak. Minden ka­bátot, amit kapnak, felvesznek. Tucatszámra lehet őket venni, mint a csigákat, de aki egy garast is ad értük, az a pénzét az abla­kon dobta ki. A nyereség az istenük és a pénz mindig édes, akár tőled, akár ellensé­gedtől jön. Mindegy, hogy a fej vagy a farok szerepét játsszák, fő hogy mellette nyerész­kedni tudjanak. Főútvonal vagy mellékutca között nem tesznek különbséget, fő, hogy ko­sarukban kenyérrel térjenek haza. Nagy ba­rátai ők a libasülteknek, de azért az aprólé­kot sem vetik meg. Az a fontos, hogy a víz malmuk kerekét hajtsa, az se baj, ha pisz­kos. Felaprítják anyjuk koporsóját is, ha vé­letlenül nincs más tüzelő és eladják saját atyjukat is, ha az öreg csontjain néhány ga­rast kereshetnek.

Mások azért olyan fürgék, mert minden­kivel jó barátságban akarnak élni, mindegy, hogy ki társalog velük, legyen az utas vagy útonálló. Természetüknél fogva mindig jó­kedvűek, mert életfontosságú rájuk nézve, hogy mindenkivel egyetértsenek. Ők „Akár­ki" uramnak unokatestvérei. Agyuk más ember fejében van. Ha Rómában vannak, a pápa papucsát csókolják, ha otthon vannak, torkuk szakadtáig kiabálják: „Le a pápával!" A Bray-i pap az ő emberük, mert az volt sze­génynek a rögeszméje, hogy Brayban akar pap lenni. Az viszont mindegy volt, hogy a Bray-i egyház protestáns-e vagy katolikus.

Hű szolgái ők az időnek, mert azt remé­lik, hogy az idő őket fogja kiszolgálni. Ahhoz a párthoz tartoznak, amely a legismertebb és a leggazdagabb, de a jelvényt nem a gomblyukban, hanem a tenyerükben hord­ják. Csak vajba kell őket mártani és akkor répa helyett ehetők. Ha kötélen húzzuk őket, akkor harangozni is lehet velük, tet­szés szerint, temetésre vagy esküvőre. Azt, hogy jöjj a templomba, épp oly szívesen ve­szik, mint azt, hogy menj a pokolba. Gerinc­telen emberek s hajlíthatok, mint a fűzfa­vessző, előre vagy hátra, ahogy akarod. Olyanok, mint az osztrigák: aki feltöri, meg is sózhatja. Hozzád is nyájasak és ellensége­idhez is. Hideget és meleget egyaránt fúj­nak. Mind a két félhez húznak s meg is ér­demlik, hogy mind a két fél megrugdossa őket, mint meccsen a labdát.