A halogatás problémája
Egy másik, nagyon gyakorlati következményekkel járó probléma is kinőhet abból, ha valaki az érzelmek sodrában él. A lustaságból adódóan - ez a bűnös emberi természet velejárója - ritkán érzed, hogy meg kellene tenned, ami szükséges. Az eredmény az, hogy sokszor csak azért vallasz kudarcot bizonyos dolgokkal, mert nincs kedved elvégezni azokat.
A legtöbben csak a túléléshez abszolút szükséges teendőkkel boldogulunk el valahogy. Bármelyik hétköznap reggelt vesszük például, amerikaiak milliói, akik szívük szerint inkább ágyban maradnának vagy a tengerpartra ruccannának ki, ehelyett a hivatal vagy a gyár felé veszik az útjukat. Tudják jól: ha azt tennék, amihez épp kedvük szottyant, az az állásukba kerülne, ami viszont azt jelentené, hogy felkopik az álluk, elveszítik az autójukat és az otthonukat, a társadalmi megbecsülésüket és így tovább. Azzal is tisztában vannak, hogy ha munkába menet más autósok feldühítik őket, nem cselekedhetnek az indulataik szerint, s nem puffanthatják le a száguldozókat.
Úgy sejtem, az a több millió ember, aki rákényszeríti magát arra, hogy időben megjelenjen a munkahelyén, azt is tudja, hogy vasárnap a gyülekezetben lenne a helye. A többségük mégsem megy el. Miért ez a különbség? Alapjában véve azért, mert nincs hozzá kedvük, és senki sem kötelezi őket erre, tehát távol maradnak. Ráadásul, hát persze, jövő héten vagy a rákövetkezőn is rendezhetik az ügyüket Istennel.
Hasonlóképp mi keresztények tudjuk, hogy naponta olvasnunk kellene a Bibliát, illene imádkozni és bizonyságot tenni, és így tovább. Tudjuk, hogy meg kellene bocsátani azoknak, akik megsértettek, önként és örömmel adakozni az Úr munkájára, megfelelő nevelést adni a gyerekeknek - és kerülni a kísértéseket. Mindezzel gyakran mégis felsülünk. Miért? Mert kényünkre-kedvünkre élünk, és emiatt halogatók vagyunk a szellemi életben. Majd jövő héten elszánjuk magunkat Isten keresésére. Majd holnap segítünk a gyermekeinknek igeverseket tanulni a Szentírásból. Ráérünk bizonyságot tenni a szomszédnak a következő hónapban is. Majd megkeressük az erőszakos kívánságokból kivezető utat, ha túl kellemetlenné válik az uralmuk.
A Sátánnak igencsak ínyére van, ha a keresztények így gondolkodnak, ebben biztos lehetsz. A világ összes jó szándéka ott duzzadhat benned, szikrányit sem törődik vele. Mindaddig, amíg az érzelmeknek élsz, és húzod-halasztod a dolgaidat, ő boldog. Csak akkor kezd remegni, ha elkezdesz engedelmeskedni Isten parancsainak, és azt teszed, amit kell.
A kísértések idején számítanod kell arra, hogy az érzelmek ellened dolgoznak. Ahelyett, hogy ezen meglepődnél - ahelyett, hogy az érzéseidtől várnád a kötelezettségeid megtételére való sürgetést -, az Isten Igéjében foglalt igazságba kell belekapaszkodnod útmutatásért. Az érzelmeid a körülményektől függően változnak. Nem mindig felügyelheted őket, kapcsolhatod ki vagy be az akaratod szerint. Azonban kis szünetet tarthatsz, és fölteheted magadnak a kérdést: aminek a megtételére ösztökélnek, az megfelel-e Isten akaratának, már amennyire azzal tisztában vagy?
Ha úgy találod, hogy az érzelmeid megfelelnek annak, amiben az Úr örömét leli: pompás. Ám ha nem, döntened kell: bármit is érzel, azt fogod tenni, amiről tudod, hogy Isten akarata - különben mindig a kényszeres vágyak rabja maradsz.
A következő fejezettől azonban megmutatom, hogyan vezet szabadságra az Úr.
