Valamivel az után, hogy Isten elpusztította Szodomát és Gomorát tűzzel és kénkővel, Ábrahám dél felé húzódott, és a Gérár néven ismert helyen tartózkodott egy ideig. Ahogy korábban Egyiptomban történt, Ábrahám itt is attól félt, hogy ha az ott élő férfiak megtudják, hogy a gyönyörű Sára az ő felesége, még elteszik láb alól, hogy megszerezzék. Így hát utasította Sárát: mondja azt mindenkinek, hogy ő csak a testvére.
Amikor megérkeztek Gérárba, az ott lakók valóban fölfigyeltek Sára szépségére, és ennek a híre hamarosan eljutott a királyhoz, Abimélekhez is. Nyomban érte is küldött, mert feleségül akarta venni (sok más nő mellé, semmi kétség). Megérett a helyzet a házasságtörésre, a nyomában Isten ítéletével az érintettek életén.
Isten azonban beavatkozott. Nem engedte, hogy megtörténjen a dolog. A lehető legközvetlenebb és legfélreérthetetlenebb módon lépett közbe: álmában megjelent Abiméleknek. "Meghalsz az asszonyért, akit elvettél - mondta a királynak -, holott férjnél van." (1Móz 20:3)
Abimélek, aki még nem nyúlt Sárához, és láthatólag istenfélő ember volt, így felelt: "Uram, az ártatlan népet is megölöd-e? Avagy nem ő mondotta-e nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt." (4-5. versek) Alaposan figyeljük meg, mit mondott erre Isten: "Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed őt." (6. vers, kiemelés a szerzőtől)
Nem tudjuk, vajon fűtötték-e szenvedélyes kívánságok Abiméleket a nőkkel kapcsolatban, de amit hangsúlyozni akarok, a következő: egy bűnös dolgot készült elkövetni - más férfi feleségével élni -, és Isten megállította. Valamiképp még az álombeli beszélgetés előtt megakadályozta, hogy hozzányúljon Sárához. Ez egy közvetlen akció volt az Úr részéről. Utána pedig megjelent neki, és közölte vele a fentebb idézett információt. Tehát kétféleképpen is, két különböző alkalommal is biztosította, hogy Abimélek ne vétkezzen Sárával.
Persze rendkívüli történet ez, szó se róla. Az viszont tény, hogy nem szabad meglepődnünk rajta, hogy az Úr ilyen megoldásokra is képes, amennyiben úgy dönt. Mindentudó és mindenható Isten Ő. Bármit megtehet, amit csak akar, így azt is, hogy bennünket, emberi lényeket távol tartson a bűntől. A nagy kérdés a következő: miért nem teszi gyakrabban?
Amikor kényszeres kívánságokkal küzdünk, nem sokkal könnyebb és élvezetesebb lenne az életünk, ha az ilyen vágyakat Isten egyszerűen eltávolítaná belőlünk, vagy legalább áthághatatlan akadályokat gördítene az útjukba, amikor már szinte behódolnánk a kísértésnek? Hát nem sok nyomorúságtól és bűntudattól kímélne ez meg bennünket? Miért nem avatkozik be szerető mennyei Atyánk az életünkbe ugyanúgy, ahogyan Abimélekébe az előbb idézett részben? Gondolom, valamilyen ponton mindannyian feltettük már ezt a kérdést, és ebben a fejezetben fontos legalább részben választ kapnunk rá.
Ádám gyermekei
Az egyik ok, ami miatt Isten általában nem szabadít meg a harcainktól, az Ádámtól történt származásunkkal kapcsolatos. Már az első embernek és minden utódjának is szabad akaratot adott. Amiképpen Ő maga úgy döntött, hogy minden bűnös hajlamunk dacára szeret bennünket, ugyanúgy tőlünk is azt várja, hogy az Ő szeretetét és a Neki való engedelmességet válasszuk. Nem robotokat akar látni bennünk, akik azért szeretjük, mert nincs más választásunk, vagy mert rettegünk tőle - igazából ezt egyáltalán nem is lehetne szeretetnek nevezni, nem így van? Nem, Ő azt kívánja tőlünk, hogy a szeretetére viszonzásként mi is szabad elhatározásból fakadó szeretettel reagáljunk. "A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet... Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!" (1Jn 4:18-19)
Sajnálatos módon Ádám és Éva rosszul éltek a döntési szabadságukkal: engedetlenek lettek Isten parancsa iránt, és ettek a tiltott fa gyümölcséből. Bűnös természetüket ezután valamennyi leszármazottjuk örökölte. Következésképp mi is mindannyian és sokféle úton-módon folytonosan a vétkezést választjuk, többek között azzal, hogy engedünk a kívánságok kényszerítő erejének. És Isten ma sem robotokat keres, hanem olyan embereket, akik önként szeretik Őt (a 100. zsoltárban csodálatos példát láthatsz arra, hogy Ő milyen szívbeli hozzáállást kíván látni bennünk). Ő tehát ma is szeretetet és engedelmességet kér tőled - nem foszt meg a lehetőségtől, hogy a kísértés idején élj a választási szabadságoddal!
A következő állítást hallottam, amely az élet eme tényét dióhéjban összefoglalja: "Annak az embernek, aki többé nem él át kísértést, már megadták a végtisztességet. Többek közt a kísértés az ára annak, hogy ember lehess!"
