SZABADSÁG A BETELJESEDÉSRE
Az Atyaisten beteljesedésre való
törekvést helyezett el az emberbe, arra, hogy minden képessége mozgósítva
legyen. Isten célja minden gyermeke számára az, hogy "az igazságot
követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a
Krisztusban." (Efézus 4:15.)
Mindaz, amiről eddig beszéltünk, a
beteljesedés előfeltétele. Nagyon igaz az a mondás, hogy "a fel nem adott
én, kielégítetlen én". Ha megszabadulunk az én-központú élettől, akkor
szabadok vagyunk arra, hogy önmagunkat adjuk, mások és az élet felé nyíltan
éljünk, falak nélkül, hittel és reménnyel nyúljunk az emberek felé és a
Krisztusban lévő élet ajándékát ajánljuk fel nekik.
Ez a felajánlás sokszor szavak
nélküli. Nem az a fontos, hogy mindig beszéljünk, mert ha szívünk nyitott az
emberek felé és leomlottak köztünk a védőfalak, akkor életet adunk.
"A
ki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak
belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, akit veendők valának az Ő benne
hívők..." (János 7:38-39.)
Emlékszem, egy karizmatikus
imaalkalmon találkoztam egy római katolikus asszonnyal, aki valamikor együtt
dolgozott a feleségemmel. Miután egy másik városba költözött, megismerte az Urat
és bemerült Szent Szellembe. Azt mondta: "Volt valami az ön feleségében,
ami elbűvölt engem. Meg akartam kapni azt, ami neki volt, de nem tudtam, mi az.
Most viszont már tudom." Feleségem azt mondja, hogy emlékezete szerint
sosem beszélgetett ezzel az asszonnyal az Úrról. Látod, a folyó azért folyt. Ha
egyszer az emberek megérzik ennek érintését, meg vagyok győződve, hogy ezt a
benyomást többé nem felejtik el.
Természetesen, ha így élünk, ezzel
valódi és kétségtelen sebezhetőség is együtt jár. Az emberek nem mindig
fogadják el azt és reagálnak arra, amit magunkból adunk, akkor sem, ha
Krisztust és az életet ajánljuk nekik, mert a világban halál van. "A
bűn zsoldja" –
írja Pál –
"halál". Már most halál, nem csak később, az örökkévalóságban.
Tehát, amikor életet ajánlunk, a halál sokszor felkel és megpróbálja
tönkretenni az életet és minket is. Ilyen esetekben bántalmazást kaphatunk.
Egyszer egyetemistáknak beszéltem
erről egy házi összejövetelen. Beszédem után egy ifjú hölgy odajött hozzám és
azt mondta: "Amit ön mond, az lehetetlenség. Nem lehet így élni
mindenkivel szemben. Az ember így túl sok sebet kap." Kapunk sebeket. Ó
igen, ez elkerülhetetlen. Ebben azonban az a csodálatos, hogy ettől sosem
megyünk tönkre. Tudod miért? Mert benned feltámadási élet van. Krisztus
élete, amely átesett a halálon és győztesen került ki belőle.
"Krisztus,
a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem
uralkodik." (Róma 6:9.)
Mivel feltámadási élet van bennünk,
továbbra is nyíltan és "elővigyázatlanul" adhatjuk önmagunkat és
ajánlhatjuk az embereknek az életet, mert az végül is bennünk is testté lett.
Ebben a folyamatban éretté válunk, az időben és aztán az örökkévalóságban is
megvalósítva mindazt, amire Isten alkotott minket.
