Amint
láttuk, Isten szándéka nem az volt, hogy az emberben legyen a bölcsesség
forrása; hanem szelleme által Isten bölcsességéhez kellett hozzáférnie. Az Éden
kerti kísértés is ezt a kérdést célozta meg. A Sátán azt javasolta az embernek,
hogy nyúljon át az Isten által felállított határon, ragadja magához a
bölcsesség forrásait, s akkor már megszűnhetne az Istentől való függés szüksége.
Évát megcsalta a Sátán – és utána az egész
emberiséget, ugyanis a bölcsesség nem volt ott a jó és gonosz tudásának fáján.
A bölcsesség végig ott maradt, ahol mindig is volt, az Élet Fáján, azaz
Krisztusban: "Akiben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse
elrejtve" (Kolossé 2:3. az angol fordítás szerint).
A jó és gonosz tudásának fája nem
bölcsességet hozott, hanem halált. Az ember kiűzetett a Kertből és így az Élet
Fájához - és annak bölcsességéhez - sem fér hozzá, amíg el nem jön a Megváltó
és egy másik fa által, amely a Golgotán áll, meg nem nyitja az ember számára a
visszavezető ajtót. Közben viszont az elbukott ember saját bölcsessége szerint
próbál élni. Célokat tűz ki, de azok önző törekvése és aljas féltékenysége
által motiváltak. Eszközöket eszel ki céljai elérésére, de zsákmányul esik a
földi, nem szellemi, hanem démoni "bölcsességnek" (Jakab 3:15.). Az
ember úgynevezett bölcsessége nemcsak nem ismeri Istent, hanem végletes őrültségbe
is vezeti az embert - arra buzdítja, hogy keresztre feszítse a dicsőség Urát.
A TRÓNFOSZTOTT SZELLEM
Amikor az ember vétkezett, nemcsak
az isteni bölcsességhez nem férhetett többé hozzá, hanem természetében is romba
dőlt az isteni rend: Az ember szelleme, mivel megszűnt a kapcsolata Istennel,
elvesztette erejét és tekintélyét. Ugyanakkor a jó és gonosz tudásának fája
felgerjesztette az ember lelki erőit és testi vágyait. Ennek a bűnnek további
hatása az volt, hogy az ember életében az uralmat a lelki, vagy a testi
képességek vették át.
Némelyeket erős értelmük irányít,
mások ki vannak szolgáltatva erős érzelmi természetüknek, vagy zsarnoki
akaratuknak, megint másokat testi vágyaik és törekvéseik vezetnek. Ilyenkor az
eredmény mindig tragikus, mert Isten sem a lelket, sem a testet nem teremtette
uralkodásra, ezért erre egyikük sem képes. Ebből a versengő törekvések közötti
állandó erőharc következik, melyek mind kielégülést követelnek és mindegyikük a
legfőbbnek kiáltja ki magát. Az ember végül reménytelen háborúba keveredik
önmagával, meghasonlottá és kiegyensúlyozatlanná válik, a tagjaiba rekesztett
bűn rabszolgájává.
Emlékezz arra, hogy az ember
szelleme tovább létezik és működik. A halál azt jelenti, hogy a szellem
elvesztette összeköttetését Istennel, az Élet Forrásával, de azért létezik a
szellem - noha nincs jobb állapotban, mint az ember lényének többi része. Az
ember szelleme a Sátán uralma alá került, mert Isten úgy teremtette meg, hogy a
hatalom és tekintély külső forrásához kapcsolódjon.
"...Holtak
valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ
folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem
szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik." (Efézus 2:1-2.)
Az újjá nem teremtett embernek is
működik a szelleme és azzal valódi szellemi tapasztalatokra tehet szert.
Szellemével kapcsolódhat a szellemi világhoz; de mivel a bűn elválasztotta
Istentől, csak azt a szellemi területet érheti el, amely szintén a halál állapotában
van. Ezt fel kell ismernünk, mert ma sok szellemi élményt szerezhetünk, ami a
halál birodalmából származik és semmi köze Istenhez. Itt nem csak spiritizmusra,
az okkultizmusra és a pogány vallásokra gondolunk, hanem a bálványimádás minden
ősi és mai formájára is. Mindezek mögött az ember szellemére éhező démoni tevékenység
rejlik, ami nem adja, hanem kiszipolyozza az életet.
Tegyük ehhez hozzá az ember
betegségek sújtotta testét és akkor Ézsaiással együtt felkiálthatunk:
"Minden fej beteg és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben
épség, csupa seb és dagadás és kelevény" (Ézsaiás 1:5-6.).
