A
fiatalember hamarosan, már 1936-ban elkezdett prédikálni, elõször a baptista
egyházban, és mindenütt bizonyságot tett gyógyulásáról. Baptista körökben
ezeket a tényeket – finoman szólva – nem fogadták egyértelmû lelkesedéssel.
Hamarosan viszont találkozott teljes evangéliumi, nyelveken szóló hívõkkel,
akik között otthonosan érezte magát, hiszen gyógyulása alkalmával õt is az Úr
ereje érintette meg, ugyanaz a Szellem, amely egyéb módon is megnyilvánult,
munkálkodott a természetfölötti jelenségeket vállaló keresztények között.
1937-ben Hagin – pünkösdi hívõk bátorítására – elfogadta a Szent Szellem
ajándékát, és nyelveken kezdett imádkozni, egyre többet és többet – és ezután
még jobban élvezte az imát, a közösséget Istennel. Látása kiszélesedett:
ismerte már Jézust, aki gyógyít, aki Szentlélekkel keresztel, s lassanként a
Biblia más igazságai is kezdtek megnyílni elõtte, ahogy tanulmányozta az
Írásokat, és hirdette, gyakorolta, amit felfedezett. Ezután egyre többet szolgált
pünkösdi gyülekezetekben: tizenkét év alatt öt texasi gyülekezetnek volt a
pásztora. 1938 novemberének végén feleségül vette Oretha Rookert, aki ezután
hatvannégy éven át volt állhatatos, bátor, hûséges társa és támogatója
tûzön-vízen át. Két gyermekük született: Kenneth Jr. és Patricia. Felesége, aki
a mostani napokban fájdalma ellenére is nyilatkozott együtt eltöltött éveikrõl,
a következõképpen értékelte közös pályájukat: „Mindezek alatt az évek alatt úgy
éreztem, csodálatos dolog együttmunkálkodni – semmivel sem cseréltem volna fel.
Semmi nem lehetett volna nagyobb jutalom, mint férjemmel együtt az Úr Jézus
Krisztusért tevékenykedni… A korai évek nehezek voltak. Nem voltunk jómódúak.
És amikor Isten utazó szolgálatra hívta el Kennethet – vagyis amikor nyolc éven
át egyfolytában úton volt az ország különbözõ helyein – akkor rendkívül nehéz
volt mindnyájunknak. De akármenynyire kemény idõk is voltak azok, Isten
átsegített minket rajtuk. Nem is sejtettük akkor, mennyi mindent tartogat még
számunkra az Úr…”
Oretha
Rooker a texasi Blue Ridge-ben született, és egy kis farmerközösségben nõtt fel
a Sherman város melletti White Moundban, ahol apja gyapotot és kukoricát
termesztett, és ebbõl viszonylagos jólétet tudott biztosítani felesége és
egyetlen leánya részére. A család elõször baptista, majd metodista imaházba
járt, ez utóbbi volt Oretha megtérésének színhelye. Szülei is hitre jutottak
eközben, de apja inkább pünkösdi gyülekezethez kívánt csatlakozni, mivel az
ottani igehirdetést hitelesebbnek tartotta. Így jutottak el a közeli Tom Bean
nevû helyen zajló istentiszteletekre 1938 nyarán, ahová éppen akkor érkezett egy
fiatal, megnyerõ, és Isten tüzével prédikáló pásztor – a neve Kenneth E. Hagin
volt… Oretha elsõ látásra vonzalmat érzett iránta, de megismerkedésük után
Hagin is félreérthetetlen tanújelét adta érdeklõdésének. Szinte azonnal
találkozni kezdtek (persze a család jelenlétében), és ezeket az alkalmakat
hamarosan jegyesség követte, házasságkötésükre is viszonylag rövid idõn belül,
1938. november 25-én sor került. A võlegény még az esküvõ elõtt közölte
Orethával, hogy minden földi lény közül õt szereti a legjobban – viszont az
Urat, a Megváltó Jézust még nálánál is jobban szereti, Õ az elsõ számára, ezért
„ha az Úr azt mondaná, menjek Afrikába vagy Indiába szolgálni, azt is
megtenném” – mondta, vagyis menyasszonya értésére adta, hogy az Úr akarata lesz
számára a legfontosabb egész élete folyamán. Oretha nem is kifogásolta ezt, s a
maga részérõl szintén elkötelezte magát Isten feltétlen szolgálatára. (Hagin
idõskorában a házasságról szólva megjegyzi, hogy fontos ilyen és más lényeges
kérdéseket tisztázni házasságkötés elõtt. Ugyanis éppen elég szenvedõ pásztort
látott élete során, akiket feleségük állandóan vádolt amiatt, hogy Istent
követték, és az elhívásukban jártak.
Voltak, akik házastársuk nyomására
felhagytak a szolgálatukkal, és ezután tönkrement az életük – semmivel sem
lettek sikeresebbek a civil életben, mert engedetlenek voltak Isten rájuk
vonatkozó eredeti tervét illetõen. Ezért, mint mondja, a leendõ férjnek és
feleségnek idõben tisztázni kell, mi lesz a közös életcéljuk, milyen
értékrendet vallanak, és ha a leglényegesebb kérdésekben nincsenek egy
hullámhosszon, nem szabad összekötni az életüket…) Hagin felesége maga is
beszél errõl a döntésükrõl könyvében, amelyet 1991-ben írt (címe: The Price
Is Not Greater Than God’s Grace – szabad fordításban: Isten kegyelme
nagyobb, mint lemondásaink mértéke). Megemlékezik arról, hogy fiatal lányként
azt szokta mondani, semmiképpen sem szeretne prédikátor felesége lenni. És
ezután hozzáteszi: „Soha ne mondjátok, mit nem szeretnétek tenni Istenért.
Ugyanis a dolog vége az lesz, hogy pontosan azt fogjátok majd csinálni!” Oretha
menyasszonyként már felmérhette, hogy mit kell vállalnia: az addiginál jóval
szerényebb életszínvonalat; sok váratlan helyzetet, eseményt; sok ember
terheinek, gondjainak hordozását; ismeretlen helyekre való költözéseket; és
mindennek tetejébe a férjérõl való lemondást – rengeteg alkalommal (például
szolgálatok elõtt, alatt és után) – olyankor is, amikor a legjobban igényelné a
jelenlétét, a vele való közösséget…
