Spurgeon: Egy lelkiismeretes ember 1.

Talán találkoztál már Mr. Whitefield történeté­vel, akinek az volt a szokása, hogy bárhol is tartózkodott, elbeszélgetett a ház lakóival a lel­kükről - mindenkivel személyesen. De amikor megszállt egy ezredesnél, aki mindennek volt nevezhető, csak keresztyénnek nem, annyira elégedett volt a vendégszeretetükkel, és annyira lenyűgözte az ezredes valamint feleségének és lányainak a jelleme, hogy nem szívesen beszélt nekik a döntésről, ahogy egyébként tette volna, ha kevésbé barátságosak. Egy hétig lakott ná­luk, és az utolsó éjszaka úgy munkálkodott benne Isten Szelleme, hogy nem tudott aludni.
„Ezek az emberek - állapította meg - nagyon kedvesek voltak hozzám, és én nem voltam hű­séges hozzájuk; meg kell tennem, mielőtt elme­gyek; meg kell nekik mondanom, hogy bármi­lyen jók is, ha nem hisznek az Úr Jézusban, elkárhoznak." Felkelt és imádkozott.

Az ima után még mindig úgy érezte, hogy lel­ke viaskodik önmagával. Régi énje ezt súgta: „Nem tudom megtenni." De a Szent Szellem azt mondta: „Ne menj el úgy, hogy nem figyelmezte­ted őket." Végül eszébe jutott egy megoldás, és imádkozott Istenhez, hogy fogadja el azt. Egy az ablakban lévő rombusz alakú üvegtáblára eze­ket a szavakat írta a gyűrűjével: „Egy dologban hiányt szenvedtek." Nem tudta rászánni magát, hogy beszéljen velük, de útja során sokat imád­kozott a megtérésükért.
Alig hogy távozott, a ház kedves asszonya, aki nagy csodálója volt, azt mondta: „Felmegyek a szobájába. Szeretném látni azt a helyet, ahol ez az ember lakott." Felment, és az ablaküvegen ezt a feliratot találta: „Egy dologban hiányt szenvedtek." Abban a pillanatban bűntudatra ébredt. „Ó - mondta -, azt hittem, hogy nem na­gyon törődött velünk, hiszen tudtam, hogy min­dig megpróbálja megtéríteni azokat, akiknél megszállt, és amikor láttam, hogy velünk nem ezt teszi, azt gondoltam, hogy bosszantjuk. De most már értem, miért tette: túl tapintatos volt ahhoz, hogy beszéljen velünk."
Felhívta a lányait is. „Nézzetek oda, lányok! Nézzétek, mit írt az ablakra Mr. Whitefield: »Egy dologban hiányt szenvedtek.« Hívjátok fel apáto­kat." Az apa feljött, és ő is elolvasta: „Egy dolog­ban hiányt szenvedtek!" Ezután mindnyájan le­térdeltek, és arra kérték Istent, hogy adja meg nekik azt a dolgot, amelyben hiányt szenved­nek, és még mielőtt elhagyták a szobát, meg is találták azt, és az egész család örvendezett Jé­zusban.

Nemrégiben találkoztam egy barátommal, akinek az egyik gyülekezeti tagja őrzi ezt az üvegtáblát, mint családi ereklyét. Ha nem tudod az embereket figyelmeztetni és rábeszélni az egyik módon, akkor tedd egy másik módon; de ügyelj arra, hogy lelkedet megtisztítsd rokonaid és barátaid vérétől, nehogy az vádoljon Isten előtt. Tehát élj, beszélj és taníts úgy - ilyen vagy olyan eszközzel -, hogy hűséges maradj Istenhez és az emberek lelkéhez!
A komolyság gyakran megfontoltságot ered­ményez, és tapintat, sőt különleges képességek birtokába juttatja az embert. András apostol azokat a képességeit használta, amikkel rendel­kezett. Ha olyan lett volna, mint némely fiatal­ember az ismerőseim közül, akkor azt mondta volna: „Szeretném Istent szolgálni. Mennyire szeretnék prédikálni! És szeretném, ha nagy gyülekezetem lenne." Nos, London minden utcá­ján van egy szószék, széles az ajtó és nyitva áll a prédikálás előtt e nagy városban Isten kék ege alatt. De ezek a fiatal és vakbuzgó emberek könnyebb helyen szeretnének prédikálni, mint a szabad ég alatt; és mivel nem hívják meg őket a legnagyobb szószékekre, nem csinálnak sem­mit.

Mennyivel jobb lenne, ha - akárcsak András - a meglévő képességeiket használnák azok kö­zött, akik elérhetők számukra, és onnan lépné­nek tovább, majd még tovább, évről évre előre haladva! Ha András nem térítette volna meg a testvérét, valószínűleg sohasem lett volna belőle apostol. Krisztusnak jó oka volt arra, hogy ép­pen ezeket az apostolokat válassza ki, és András kiválasztásának oka talán ez volt: „Ő egy komoly ember, elhozta nekem Simon Pétert; mindig sze­mélyesen beszélget az emberekkel; apostolt for­málok belőle."
Ifjú emberek, ha szorgalmasak lesztek a traktátusok terjesztésében és a vasárnapi isko­lában, még szolgáló testvérek is lehetnek belőle­tek; de ha nem csináltok semmit, amíg nem csi­nálhattok mindent, haszontalanok maradtok. Akadály lesztek a gyülekezet számára ahelyett, hogy segítségére lennétek. Kedves nővéreim Jé­zus Krisztusban, ne képzeljétek, hogy olyan helyzetben vagytok, amelyben nem tehettek semmit. Ez olyan hiba lenne, amit Isten nem bo­csátana meg. Az Úr bizonyosan rátok bízott né­hány talentumot, és adott nektek valamit, ami­vel képesek vagytok megtenni olyan dolgokat, amiket senki más. Találjátok hát meg saját területeteket, és foglaljátok el. Kérjétek Istent, hogy mondja meg nektek, hol van a helyetek, és álljatok oda, elfoglalva a helyet, amíg Jézus Krisztus el nem jön, és meg nem jutalmaz. Használjátok meglévő képességeiteket, mégpe­dig késedelem nélkül.