Emese álma
A sámánizmus válasza a nemzetek eredetkérdésére a totemizmus, amely szerint egy szellemi lény megjelenik egy állat képében, és ettõl az állattól származik az egész nemzet, amely ezért a totemállatot saját isteneként tiszteli. A magyarság õsi hiedelemvilága két híres eredetmondát õrzött meg. Az egyik magának a fejedelmi családnak az eredetmondája, amely szerint Emesét (nevének jelentése anyadisznó, emse) álmában megjelenve teherbe ejti egy turulmadár, a frigybõl születõ gyermeket ezért Álmosnak nevezik, az õ fia pedig Árpád fejedelem lesz, akitõl az Árpád-házi királyok származnak. A második eredetmonda már a magyar nemzetrõl szól, amely szerint népünk egy csodaszarvas képében megjelenõ anyaistennõtõl származik. Ezek a mitikus történetek tulajdonképpen a népek emlékezetében tovább élõ, eltorzult megfogalmazásai annak a bibliai kijelentésnek, hogy a nemzetek Babilónban gonosz angyalok befolyása alá kerültek. Dániel prófétának Isten angyala adott kijelentést arról, hogy az egyes nemzetek szellemi lények irányítása alatt vannak: "…én a te beszédeid miatt jöttem. De Perzsiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és íme Mihály, egyike az elõkelõ fejedelmeknek, eljöve segítségemre" (Dán 10:12–13) – amely történetben Perzsia fejedelme és Mihály nem ember, hanem nemzetek fölött álló angyali fejedelem. Ebbõl jól látható, hogy a turulmadártól és a csodaszarvastól való származtatással nem az a probléma, hogy nincs benne igazság, hanem az, hogy erre az igazságra nem lehetünk büszkék, ugyanis sátáni erõknek a befolyását mutatja nemzetünk fölött.
A múlt rabságában
A sámánisztikus világkép lényege az animizmus, vagyis az a felfogás, amely szerint minden létezõnek, illetve minden természetes eseménynek lelke és szelleme van. Szelleme van az embereknek, az állatoknak, a növényeknek, a köveknek, a tavaknak vagy a hegyeknek, de szelleme van az esõnek, a havazásnak, a szélnek, a villámlásnak vagy a harcnak is. Az animista felfogás szerint például egy növény fejlõdését nem a természet adottságai, a föld tápereje vagy az idõjárás határozza meg, hanem a földnek, az esõnek és a növénynek a szelleme. Ebben a világképben a természetfeletti világ szinte eggyé olvad a megtapasztalható anyagi világgal, ezért az animizmus a természetes világban lezajló minden változás mögött természetfeletti okokat feltételez. Jól szemlélteti ezt a felfogást Mikszáth egyik novellája, amelyben az igazságtevõ természet bosszút áll azon a gazdán, aki árvákat semmizett ki, és azok földjét az édesgyerekének a nevére íratta. A gazdán egy közelben található hegy (!) áll bosszút, amely az elorozott földet terméketlen nádassá teszi. A bibliai világszemlélet azonban határozottan elválasztja egymástól a transzcendens világot és a megtapasztalható anyagi világot, és azt vallja, hogy a természetes anyagi világ önálló anyagi törvényszerûségeknek engedelmeskedik, melyeket persze nyilvánvalóan Isten szabott meg neki. Ez a biblikus szemlélet nem jelenti azt, hogy a világmindenség két része között ne lenne kölcsönhatás, viszont az animistákkal szemben azt tartja, hogy a természetfeletti világ megnyilvánulása a természetesben nem mindennapi, hanem kivételes esemény. De nemcsak a kereszténységen kívül, hanem evangéliumi körökben is elõfordul olyan aránytévesztés, hogy valaki elmossa a két világ közötti választóvonalat, és úgy gondolja, hogy a létezõ összes problémája mögött gonosz szellemek húzódnak meg, ezért kizárólag a démonokkal való állandó konfrontálástól várja minden bajának a megoldódását.
