(31,30) Ez az eset sokáig talány volt. Miért tulajdonított Lábán olyan nagy fontosságot annak, hogy visszaszerezze bálványisteneit, melyeket Ráhel ellopott (19. v.)? Hogy visszaszerezze őket, nagy és költséges expedícióra indult.
Nuzi helységben, Mezopotámia észeki részén - azon a környéken, ahol Lábán élt - végzett ásatások azt bizonyítják, hogyha azok a házi istenek, melyek az após birtokában voltak, a vő tulajdonává lettek, akkor ez törvényes jele volt annak, hogy a vő lesz a fő örökös. Ez nemcsak megérteti ezt a történetet, de azt is bizonyítja, hogy abban az időben írták le, mikor ezek a tények általánosan ismertek voltak, úgyhogy nem szorultak bővebb magyarázatra. Nem csoda, hogy Jákób haragra gerjedt, amikor ilyesmivel vádolták (36. v.), és hogy a két férfi egymás közt határvonalat állapított meg, és megígérték, hogy e határt átlépve nem közelednek gonosz szándékkal egymás felé (45-52). Jákób sohasem élt vissza azokkal a bálványokkal, melyeket Ráhel ellopott, hanem elásatta azokat Sikem mellett (1Móz 35,2-4).
(31,49) Ezeket a szavakat gyakran helytelenül áldásnak veszik, de az eredeti összefüggés alapján inkább átkot jelentenek. Lábán és Jákób nem bíztak egymásban. Mielőtt elváltak, Jákób egy kőrakást emelt annak a szövetségnek jeléül, amit Lábánnal kötött, és Lábán azt mondta, ezek a kövek emlékeztessék Jákóbot arra, hogy Isten tanúja lesz annak, ha a jövőben leányaival rosszul bánna.