„Akarom, hogy mindnyájan szóljatok nyelveken”
Egy másik széles körben elterjedt félreértés a nyelveken szólás adományát úgy értelmezi, hogy ilyenkor a hívõk a Szent Szellem által egy olyan ismert, mások által beszélt idegen nyelven szólalnak meg, természetfölötti módon, amelyet maguk sohasem tanultak. Bár a nyelvek ajándéka egyes esetekben mûködhet ilyen módon, s erre az Újszövetségben és az egyház történelmében egyaránt találunk példákat, magának Pál apostolnak a szavai cáfolják azt, hogy e karizmának ez lenne a fõ és egyetlen célja: „Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem szellemben beszél titkos dolgokat.” (1Kor 14:2) Nem igaz tehát, hogy a nyelveken szólás ajándékát az apostolok arra kapták volna, hogy így váljanak képessé a pogány nemzetek között az általuk nem ismert nyelveken történõ igehirdetésre: egyetlen egy ilyen prédikációról sem tudósít bennünket a Szentírás! Ezt az elméletet azok a teológusok okoskodták ki, akik nem tapasztalták meg ennek a karizmának a mûködését, s így próbálták megérteni, mirõl is lehetett szó.
Egy harmadik nézet szerint – amelyet általában azok vallanak, akik valamilyen érthetetlen okból, talán a megcsalattatástól való félelemtõl vagy egyszerûen csak a vallásos materializmustól vezéreltetve semmiképp nem akarnak maguk is nyelveken szólni – nem kell mindenkinek megkapnia ezt az ajándékot, mondván: az Újszövetség szerint sem szól mindenki nyelveken (1Kor 12:30). Számos bibliatanító szerint azonban ez a bibliai megjegyzés nem a Szent Szellemben való keresztségkor az újszövetségi leírásokban általánosan megnyilvánuló nyelveken szólásra, azaz a személyes, Istennel való kapcsolatban használt imanyelvre vonatkozik, hanem annak nyilvános, istentiszteleti szolgálat formájában használt, magasabb szintû, magyarázattal is egybekapcsolt mûködésére, amely valóban nem mindenkinek adatik meg.
De e teológiai ellenvetésen kívül még érdekesebb feltenni azt a kérdést, hogy miért hivatkoznak erre ilyen vehemensen azok, akik maguk nem szólnak nyelveken, azaz hogy miért nem vágyakoznak egyáltalán arra, hogy megkapják a Szent Szellemnek ezt az ajándékát, sõt miért védekeznek ennek lehetõségével szemben? (Megjegyzendõ, hogy a Szentírás szerint csak a démonok befolyása alatt álló emberek félnek a Szent Szellem jelenlététõl és megnyilvánulásaitól. De ebbõl is van szabadulás.) Holott Pál apostol egyértelmûen felszólítja a hívõket: „Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a szellemi ajándékokat…” (1Kor 14:2)
Sõt az apostol alább ekként ír: „Szeretném [theló]…, ha mindnyájan szólnátok nyelveken…” (5. vers) Egyes bibliatanítók kiemelik, hogy a görög theló szó ugyan valóban jelent óhajtást is („szeretném”), de alapjelentése ez: „akarom”. Pál mondata tehát erõsebb igényt fejez ki, mint az a – többnyire nyelveken nem szólók által készített – magyar bibliafordításokból kiérzõdik: „Akarom… hogy mindnyájan szóljatok nyelveken…” Ha nem is kifejezett parancs ez, mégis több, mint vágy: az apostol fontosnak tartja, hogy a hívõk átvegyék és használják Istennek ezt az ajándékát.
