(36,1) Edom (1Móz 32,3-ban és 1Móz 36,8-ban Széir) annak az országnak a neve, mely a régi Júda-királyságtól délre terült el és a Holt-tengertől az Akabai-öbölig terjedt. Északról Moáb határolta, és ott találhatók Petra romjai. Ézsau leszármazottai lakták (1Móz 36,1-19). Edomnak kiemelkedő szerepe van a prófétai beszédben, mert ez lesz (és Moáb) a nemzetek világuralma végső pusztulásának színtere az Úrnak napján. Lásd: Armageddon (Jel 16,13-16; 19,17-21) és a pogányok ideje (Lk 21,24; Jel 16,19). Vö. Zsolt 137,7; Ézs 34,1-8; 63,1-6; Jer 49,17-22; Ez 25,12-14; Abd 1,21.
(36,20) A horeusok évezredeken keresztül teljes feledésbe mentek. Nemrég fölfedezték, hogy egy nagy népcsoportot képeztek, mely Észak-Mezopotámiában, Szíriában és Palesztinában élt Kr. e. 2000-ben. Táblák ezrein találták meg az ásatások alkalmával a foglalkozásukról és más körülményeikről szóló feljegyzéseket.
(36,31) A Szentírásra jellemző, hogy Edom királyait Izráel királyai előtt sorolja fel. Ezt az alapelvet 1Kor 15,46-ban találjuk. Az elsők a „földi", „természetes" dolgok, azok, amikre az ember képes, amelyek mindig csődöt mondanak, a második a „szellemi", az Isten dolgai, amelyek mindig sikert érnek el. Ádám és Krisztus; Kain és Ábel; Kain utódai és Sét utódai; Saul és Dávid stb.
Ebben az időben királyok említése, amikor Izráelnek még nem volt királya egészen Saul idejéig (1Sám 10), egyesek számára érvként szolgált Mózes szerzősége ellen. Erre az ellenvetésre 1Móz 17,6 és 1Móz 17,16 ad választ, ahol Ábrahám és Sára ígéretet kapnak, hogy királyok fognak tőlük származni.