2016. november 23., szerda

Reinhard Bonnke - Prófétálás ajándéka 3.

A próféciákat már Mózes idejében is meg kellett vizsgálni (5Móz 13), Jeremiás pedig nyíltan szembeszegült a hamis prófétákkal. Izraelnek Istentől támasztott - a maguk nemében páratlan - prófétái mellett minden nemzetnek megvoltak a maga „prófétái", állítólagos isteni inspirációból szóló személyiségei, például az olyan jóshelyek papjai-papnői, mint Delphi, Dodona vagy Délosz, vagy a Szibilla-könyvek őrzői. Bizonyos istenségek templomaiban háromlábú székeken ülő nők adták elő jövendöléseiket, ami gyakran okkult transzban vagy eksztázisban megnyilvánuló halandzsázásból állt. A papok-papnők azt állították magukról, hogy magyarázni tudják a rendszerint homályos, többértelmű próféciákat.

Ennek egy bibliai példája az lKirályok 22,15-ben található. A király felkérte Mikeást, hogy prófétáljon a Szíria ellen tervezett támadással kapcsokban. A próféta kijelentése első hallásra tetszett a királynak, de meglehetősen kétértelmű volt: „Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja azt a királynak." Akháb király ezen a saját kezét értette, a város azonban végül a szíriai király kezére jutott!

Izrael mindennapjaiban a prófétáknak meglehetősen nagy szerep jutott. A próféta-iskolák a nemzet életének meghatározó elemét képviselték, és kétségkívül nekik tartozunk köszönettel a Szentírás jelentős részének megőrzéséért és lejegyzéséért. A babiloni fogság után azonban a próféták szerepe kevésbé magától értetődővé, sőt egyenesen gyanússá vált. A „nyájas és vigasztaló szókkal" szóló hamis próféták a romlásba taszították Izraelt, aminek végeredménye a teljes nemzeti katasztrófa lett. Az emberek vonakodtak attól, hogy „szőrös ruhába öltözködjenek, hogy hazudjanak", ahogy Zakariás mondta a fogságból való visszatérés utáni időben (Zak 13,4-5). Szinte „szégyellték" magukra ölteni a próféta köntösét. Ezért is figyelemreméltó, hogy Keresztelő János elhívása annyira valóságos és egyértelmű volt, hogy nem esett nehezére a próféták tipikus öltözetét viselni.

A szellemi ajándékokkal való visszaélés nagy bajok forrása lett az Egyházban is. Ha igaz az, amit a 2. században élt montanistákról olvasunk (bár tevékenységüket csak az ellenségeik írásaiból ismerjük), könnyelmű kijelentéseket tettek - úgymond - a Szent Szellem által, és olyan hamis kinyilatkoztatásokat, hogy Isten országa már eljött Frígiában. Részben ez váltotta ki, hogy az Egyházban létrejött egy olyan tradíció, mely görbe szemekkel néz minden szellemi megnyilvánulást és lelkesedést. Sajnos a Szent Szellem igazi megnyilvánulásait is "fanatikus rajongásnak" bélyegezték. Ez volt minden idők egyik legszomorúbb és leginkább pusztító hatású egyházi döntése. A püspökök persze valójában attól féltek, hogy ha a Szent Szellem „laikus" embereken keresztül is szól, ez aláássa tekintélyüket, így a montanisták esetleges túlkapásai jó ürügyként szolgáltak nekik a Szent Szellem mozgásának elfojtására.

Szívet szorongató, amint a történelem hamis próféciák, sőt démonoktól inspirált tanítások sorozatát vonultatja fel előttünk, melyek szavakban kifejezhetetlen rombolást vittek véghez az Egyházban. Kitalálni sem lehetne még egy ilyen veszélyes fegyvert, ezért rendkívüli elővigyázatossággal kell kezelni. A hamis próféciák betöltötték a világot tévtanításokkal - nemcsak az igaz hittől elszakadt szektákat, hanem hatalmas világvallásokat is eredményezve. Bármily erős legyen is napjaink Egyházának profetikus beállítottsága, igencsak instabil intézményt hoznánk létre, ha erre anélkül építkeznénk hogy a prófétai kijelentéseket folyamatosan Isten Igéjének mérőzsinórjával mérnénk meg. A próféták által vezetett Egyház előbb vagy utóbb szükségszerűen zsákutcába jut. A vezérige ez: „Hát nem Istenétől tudakozik-é a nép?" A válasz pedig úgy szól, hogy igen, de... „a tanításra és bizonyságtételre hallgassatok.' Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk: Úgy bolyongani fognak a földön...". (Ézs 8,19-22)

„És ha azt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozik-é a nép?" Az emberek hajlamosak „az élőkért a holtaktól tudakozódni" - de miért nem Istentől? A szélhámosok, sarlatánok, okkultisták, kultuszvezérek, hamis és önmagukat is becsapó jövendőmondók hosszú története nem cáfolja meg az igazi isteni inspiráció létét. Ellenkezőleg: éppen azt igazolja, hogy lennie kell igazinak is. A hamis érmék mindig az eredeti másolatai! Az ördög ugyanezt a stratégiát követi. Kezdettől fogva, már az Édenben is ezt a módszert követte, hogy hamis próféciájával elbizonytalanította az első emberpárt Isten hangja felől. Ügynökeit mindig azért vonultatja fel, hogy kételkedést támasszon azokban, akik Isten Igéjét hallgatják. Ezek azok a madarak, melyek elkapdossák a magvető által hintett magot (Mt 13,4).