2016. november 28., hétfő

Joyce Meyer - Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 3.

Nem adhatod tovább azt, ami nem a tied

Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
Máté 10:8.

Az Úr rengeteget segített abban, hogy megtanuljam elfogadni szeretetét, megtanuljam szeretni önmagamat (egészséges mértékben) annak érdekében, hogy viszontszeressem Istent és tudjam szeretni embertársaimat. Az én esetemben ez nem ment egyik napról a másikra, és nem volt olyan egyszerű.

Nekem mindig is problémáim voltak a kapcsolatokkal, de az okát nem igazán tudtam. Képtelen voltam olyan embereket magam köré gyűjteni, akiket szeretni tudtam, akikkel jól éreztem magam, és ők is viszonozták ezeket az érzéseket. Végül Isten segítségével rájöttem, mi volt a probléma: valami olyasmit akartam adni, ami nekem sem volt.

Fiatal keresztényként számtalan tanítást hallottam arról, hogy szeretnünk kell egymást. Őszintén meg is próbáltam szeretetben járni, de nem sikerült. Isten segítségére volt szükségem ahhoz, hogy megoldást találjak erre a problémára. Saját fülemmel hallottam azt, hogy Isten szeret engem, de nem igazán tudtam hinni ebben a kijelentésben. Általánosságban el tudtam fogadni, de a saját személyes életemre már nem. Adva volt egy probléma, adva volt a válasz, de valahogy nem tudtam ezt a kettőt összekapcsolni.

Sokszor előfordul, hogy tudjuk, mi a bajunk, de nem találjuk rá a megfelelő megoldást. De az is lehet, hogy választ találunk Isten Igéjében, és nem igazán tudjuk mi is a problémánk valójában. Isten fel akarja tárni előttünk az igazi problémánk természetét és Igéjén keresztül rögtön a választ is megadja. Ha ezt a kettőt össze tudjuk kapcsolni és a megfelelő problémához a megfelelő kijelentést társítjuk – becsukjuk az ajtót az ördög előtt, szabadok leszünk.

Mondok egy példát. A Bibliában olvastam, hogy szeretetben kell járnunk. Tudtam, hogy a szeretettel gondjaim vannak, de azt nem tudtam, hol gyökerezik a probléma.

Előfordul, hogy életünk rossz gyümölcsöt terem, de sosem jutunk el az igazi okokhoz. Ha kivágod a fát és a gyökér ott marad, a gyümölcs újra terem majd. Nem számít, hányszor vágjuk ki, újra és újra kihajt. Ez nagyon frusztráló, nem? Legjobb tudásod szerint mindent megpróbálsz, és mégis úgy tűnik, nem vagy képes egy végleges megoldást találni.

Kétségbeesetten próbáltam szeretetet mutatni, de Isten szeretetét nem tudtam átvenni; ebből következik, hogy nem is tudtam továbbadni a szeretetet. Nem volt mit továbbadnom.

Szeresd felebarátodat, mint magadat

Mert az egész [emberi kapcsolatokra vonatkozó] törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Galata 5:14.

Miközben válaszokat kerestem a kérdéseimre, a Szent Szellem megmutatta ezt az Igét nekem, de úgy, ahogy azelőtt még sosem hallottam vagy láttam. Gondok voltak a házasságomban. Nem igazán jöttünk ki a férjemmel – úgy tűnt, semmiben nem tudunk egyetérteni, állandóak voltak a csaták köztünk. Ez az állapot nagyon rossz hatással volt a gyerekeinkre is. Az állandó feszültség már az egészségemet is kikezdte. Választ kellett találnom!

A válasz a szeretet

A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. 
1 János 4:18.

Amikor a Szent Szellem feltárta előttem a Szentírást, feltettem magamnak a kérdést: lehetséges ez? Jól hallottam Istent – ez ennyire egyszerű lenne, hogy „Jézus szeret, jól tudom, Biblia a mutatóm” Annyi mindentől féltem, az 1 János 4:18 meg azt mondja, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet?

Erre megpróbáltam „teljes szeretetben” járni, de minden nap belebuktam. Persze, hiszen a „teljes szeretetről” azt gondoltam, hogy nekem kell másokat tökéletesen szeretnem. Aztán szép lassan kezdtem rádöbbenni, hogy a teljes szeretet az, ahogyan Isten szeret engem – Ő az egyetlen, aki erre képes. Isten szeretete teljes, akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek.

Fordította: Berényi Irén