Mert az Úr szemei forognak az egész Földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak. (2Krón 16:9)
Az Úr szelleme át- meg átjárja az egész Földet egy bizonyos típusú személyért: olyanért, akinek a szíve tökéletes Isten felé. Amikor csak ilyen személyt talál a Szent Lélek, Isten örömét leli abban, hogy erős Istenként mutatkozik be neki, hatalmának megnyilvánulását, valamint elfogadását adja az ilyen személy életére és szolgálatára. Arra vár, hogy nyitottan mozogjon hatalmában és áldásában.
Az Isten iránt tökéletes szív
A Szentírásban van két személy, akiknek ilyen szívük volt: Ábrahám és Jób. Mózes első könyve 17:1-ben találjuk ezt az Ábrahám felé intézett kihívást: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelent az Úr Ábrámnak, és monda neki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.” Ábrahám már huszonnégy éve Istennel járt; Isten akkor hívta el Ábrahámot, amikor hetvenöt éves volt. De mostanra elérte szellemi növekedésének tetőpontját – az a helyet, ahol Isten dicsőséges és csodálatos módon betölti ígéreteit, amiket még akkor adott Ábrahámnak, amikor kihívta a káldeai Urból, sok évvel azelőtt. Ábrahám egy új kihívással szembesült Isten részéről. Isten gyakorlatilag azt mondja: „Mostantól nagyon különleges módon fogom rajtad tartani a szemem. Figyelni fogom minden egyes mozdulatodat. Hallgatni fogom minden egyes szavadat. És azt kérem, hogy mindent, amit teszel, úgy csináld, hogy tökéletes engedelmességgel, hittel és elkötelezettséggel legyél felém.”
Ábrahám mindazok atyja, akik hisznek (lásd: Róm 4:11-12). Más szóval: élete és hite minta minden hívő számára. Hiszem, hogy Isten elvárása mindannyiunk felé azokban az Ábrahámnak adott szavakban áll: „Járj énelőttem, és légy tökéletes, és megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és felette igen megsokasítalak téged.” (1Móz 17:1-2)
Mindnyájan eljutunk addig a pontig, ahol Isten korszakokra vonatkozó terve beteljesül. És Isten üzenete minden ember számára, aki részt vesz Isten tervében az, hogy „Járj énelőttem és légy tökéletes!”
Jób könyvében felfedezünk egy másik embert, akinek a szíve tökéletes volt Isten felé. Barátai nem beszéltek Jóbról valami nagy elismeréssel, de engem sokkal jobban érdekel, amit Isten mondott róla:
„Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a Földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő.” (Jób 1:8)
Tehát azt mondhatjuk, hogy tökéletesnek lenni Isten felé, ebből áll: helyes hozzáállás Istenhez és helyes hozzáállás a gonoszhoz. Nincs semlegesség az Isten felé tanúsított tökéletességben. Nem kötsz kompromisszumot semmivel, ami neki nem tetszik; hanem teljesen elkötelezett vagy az engedelmességre – nem számít, mibe kerül! És vésd eszedbe: van ára annak, hogy Isten elfogadott!
Amikor a Királyok vagy a Krónikák könyvét olvassuk, látjuk, hogy a királyok többre vagy kevesebbre értékelése attól függött, hogy a szívük tökéletes volt-e Isten felé. Asáról, Jósafátról, Ezékiásról és másokról azt mondja, hogy tökéletes volt a szívük Istenhez. De a legnagyszerűbb példa arra az emberre, aki tökéletes volt Isten felé: Dávid. Ő volt a mérőpálca a többi király értékeléséhez.
Jegyezd meg, hogy nem tökéletes szívről beszélünk, hanem olyan szívről, ami tökéletesen viszonyul Istenhez. Dávid nem volt mindig tökéletes morálisan. Tudjátok, hogy házasságtörést követett el. Mivel a Szentírás nem nézi el a házasságtörést, itt nem az erkölcsi tökéletességről beszélünk: sokkal inkább Dávid Isten felé tanúsított hozzáállásáról.
A Mózes második könyve 20-1:3-ban találjuk az első követelményt az Isten felé tökéletes szív eléréséhez. Maga Isten mondta ki ezeket a szavakat: „Én vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem!” Isten felé tökéletesnek lenni annyit jelent, hogy nincsenek más isteneink mellette. A valódi kérdés Dávid számára és számunkra az, hogy „Ki a te istened?”
Ugyanez az alapvető kérdés – „Ki a te istened?” – lett feltéve Izraelnek is, Mózes által Mózes ötödik könyvében, közvetlenül az ígéret földjére bemenetel előtt. Az erre adott válaszuk meghatározta életük alakulását. Később, amikor a Szent Szellem leszállt Izraelre, Illés Kármel hegyi áldozatakor, mindannyian azt kellett, hogy mondják: „Az Úr az Isten.” (1Kir 18:39) Amikor így beszélsz – talán vannak problémáid, hibáztál vagy még bűnt is követtél el – mégis felülkerekedsz majd.
Ez elvezet minket a személyes értékelésig ennek az alapvető kérdésnek tekintetében. Meg kell kérdezzük magunktól: „Honnan tudjuk, ki az Istenünk?” Mózes első könyvének 31. részében Jákob Lábánnal beszélve azt mondja: „a béremet tízszer is megváltoztattad.” De Isten nem hagyta ennyiben. Folytatta: „Ha az én atyáim Istene, Ábrahám Istene, és Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem” (42. vers) Figyeld, mit mond: „Ábrahám Istene és Izsák félelme.” Jákob az „Izsák félelme” leírást használja, amikor Izsák Istenéről beszél. Összefoglalva tehát: akitől félsz, az istened!
Néhányan a rákot teszik istenükké. Annyira félnek a ráktól, hogy jobban tartanak tőle, mint Istentől. Hasonlóképpen azok az emberek, akik a boszorkányságban, jövendőmondásban és varázslásban mélyültek el, a sátáni hatalmaktól való félelem borzalmas kötelékébe kerültek, annyira, hogy ezek lettek isteneik. Én nem akarok senkitől sem félni, kivéve Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét! Ha valaki tényleg féli Istent, mástól nem kell félnie életében.
Fordította: Marton Katalin
