Amint befejeztem a prédikációt és lelkesen hívtam minden bűnöst, hogy lépjen be a szentek szentjébe ezen az új és élő úton keresztül, azok közül, akik ezt hallgatták sokan erős kiáltások és könnyek között elkezdték Istent segítségül hívni. Néhányan lerogytak, nem maradt bennük semmi erő. Mások erősen reszkettek és remegtek. Megint másoknak minden testrészük görcsösen vonaglani kezdett, gyakran olyan hevesen, hogy négyen-öten sem tudták őket lefogni. Én már sok hisztérikus és epilepsziás rohamot láttam, de azok egyáltalán nem hasonlítottak ezekre a megnyilvánulásokra. Rögtön imádkoztam, hogy Isten ne engedje a hitben erőtleneket megbotránkozni.
Egy hölgy azonban mélyen megbotránkozott, és biztos volt benne, hogy ezek az emberek abba tudták volna hagyni a reszketést, ha akarják. Senki nem tudta meggyőzni őt az ellenkezőjéről. Már három vagy négy yardnyi távolságra volt az összejövetel helyétől, amikor hirtelen összeesett, ugyanolyan vadul rángatózva, mint a többiek. Huszonhat embert érintett meg így Isten. Legtöbbjüket békesség és öröm töltötte be amíg imádkoztunk értük...
John Wesley, Journal, 1739. június 15.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
