a nyelvek gyermekkorát testesíti meg oly mértékig hiányzik belőle az elvontság és az ezzel járó unalom; ezzel szemben a dolgok felnyitásának vágya, bensejük iránti kíváncsiság képessé teszi arra, hogy megragadja belső természetüket. Rendkívül alkalmas tehát arra, hogy segítségével felkutassuk: milyen is az ősi, eredeti öröm. Nemcsak azt, hogy milyen volt, hanem - tudva, hogy az írásban nincs korábban és később - mindenekelőtt azt, hogy milyen kell legyen most, ha ki akarjuk menteni azt a gazdagságot, amit a Biblia, mint ősformát, mintát és lehetőséget elénk tár.
A Biblia kijelentései azért aktualizálhatók, mert bármely kor bármely emberének szóló ihletett igazságokat tartalmaznak, ezért minden nemzedéknek fel kell fedeznie saját maga számára az ősi forrást. "A bibliai próféciák helyes magyarázatának előfeltétele, hogy tisztában legyünk a prófétai látásmód szellemi törvényével: az örökkévalóság és az idő más dimenziójú valóságok. A Szent Szellem kenetében, a kijelentés vételekor a próféta átlép az időbeliségből az örökkévaló Isten jelenlétébe. Ebben a magasabb-rendű dimenzióban, az örökkévaló Szellemben Isten embere az időt egészként szemlélheti és tekintheti át, mert az örökkévalóság - Isten létezési tere és tartozéka - oszthatatlan uralom alatt tartja az idő részeit (múlt, jelen, jövő)." Idézet Németh Sándortól.
Szeretném, ha a következő értelmezési kísérlet során néhány jellemző igevers kibontaná - elsőként az Ószövetség, majd az Újszövetség - örömöt jelentő szavainak értelmét.
A 16. Zsoltár 9. versében az ’örül’ szónak a héber 'számach’' felel meg. Leggyakrabban a szívvel, az ember személyiségének középpontjával kapcsolódik össze, mint itt is. A szív (lév, levav) az, amelyből kiindul minden élet, és hordozza azt a képességet, hogy az öröm részesévé váljon. A "számach'' ige mögött meghúzódó jelentéstartalom elsősorban egy látványban ragadható meg: eredendően egy örömteli, vidám arcot, engedékeny arckifejezést testesít meg, mi több, egyfajta ragyogást, sugárzást fejez ki. "Az igaz lámpása örül” - hangzik szó szerinti fordításban Salamon egyik példázata, melyet Károli értelmező fordításában így ismerünk: „Az igazak világossága vigassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke kialszik.” (Péld 13,9) Vagyis az igaz lámpása vidáman ragyog, megjelenése ragyogó, lángja nem pislákol, hanem egyenletesen, erős fényt árasztva világít. Jézus szolgálata éppen az volt, hogy a megrepedt nádszálat ne törje el és a pislákoló lámpást ne oltsa ki (Mt 12,18-20, Ésa 42, 1-4) - ezek a nagy erejű képek az emberi sorsot szimbolizálják, akárcsak a véka alá tett lámpás példázatában, amelyben Jézus az embert mécseshez hasonlította (Mt 5,15). Ez a bibliai korban általában agyagból készült edény volt, amibe olajat töltöttek, abba pedig nedvszívó anyagból készült kanócot mártottak. A kanócot meggyújtottak, s az addig világított, amíg a mécsesben volt olaj. Az igazak lámpása vigassággal, örömmel ég. Ez éppen ellentétes a hamarosan kialvó láng pislákolásával - az eredeti héber szót (kéhah) nagyon kis lánggal égő lámpásra, vagy az öregségtől, sőt: szomorúságtól (bánattól, sérelmektől) elhomályosuló, gyenge szemre mondták (Jób 17,7). „A test lámpása a szem, ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz” - Jézus kiemelte, hogy az öröm edénye, a test, ha hordozza a sugárzó örömöt, maga is fénybe borul. A 'számach' tehát egyfajta sugárzó örömöt kifejező ige. A belőle képzett főnévvel, a 'szimchával' , illetve annak többesszámával még találkozunk zsoltár-elemzésünk során.
A 16. Zsoltár 9. versében az ’örül’ szónak a héber 'számach’' felel meg. Leggyakrabban a szívvel, az ember személyiségének középpontjával kapcsolódik össze, mint itt is. A szív (lév, levav) az, amelyből kiindul minden élet, és hordozza azt a képességet, hogy az öröm részesévé váljon. A "számach'' ige mögött meghúzódó jelentéstartalom elsősorban egy látványban ragadható meg: eredendően egy örömteli, vidám arcot, engedékeny arckifejezést testesít meg, mi több, egyfajta ragyogást, sugárzást fejez ki. "Az igaz lámpása örül” - hangzik szó szerinti fordításban Salamon egyik példázata, melyet Károli értelmező fordításában így ismerünk: „Az igazak világossága vigassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke kialszik.” (Péld 13,9) Vagyis az igaz lámpása vidáman ragyog, megjelenése ragyogó, lángja nem pislákol, hanem egyenletesen, erős fényt árasztva világít. Jézus szolgálata éppen az volt, hogy a megrepedt nádszálat ne törje el és a pislákoló lámpást ne oltsa ki (Mt 12,18-20, Ésa 42, 1-4) - ezek a nagy erejű képek az emberi sorsot szimbolizálják, akárcsak a véka alá tett lámpás példázatában, amelyben Jézus az embert mécseshez hasonlította (Mt 5,15). Ez a bibliai korban általában agyagból készült edény volt, amibe olajat töltöttek, abba pedig nedvszívó anyagból készült kanócot mártottak. A kanócot meggyújtottak, s az addig világított, amíg a mécsesben volt olaj. Az igazak lámpása vigassággal, örömmel ég. Ez éppen ellentétes a hamarosan kialvó láng pislákolásával - az eredeti héber szót (kéhah) nagyon kis lánggal égő lámpásra, vagy az öregségtől, sőt: szomorúságtól (bánattól, sérelmektől) elhomályosuló, gyenge szemre mondták (Jób 17,7). „A test lámpása a szem, ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz” - Jézus kiemelte, hogy az öröm edénye, a test, ha hordozza a sugárzó örömöt, maga is fénybe borul. A 'számach' tehát egyfajta sugárzó örömöt kifejező ige. A belőle képzett főnévvel, a 'szimchával' , illetve annak többesszámával még találkozunk zsoltár-elemzésünk során.
Forrás: Új Exodus Magazin, 7. évf. 2. sz. / 1995
