Az efféle magatartás gőghöz vezethet, és ez a ravasz bűn könnyen behatolhat azok szívébe, akiket erőteljesen használ az Úr. Ezután füleik bezáródnak minden megjegyzés, tanács és feddés előtt. (Mellesleg a büszkeség gyakran a bizonytalanság testi maszkja, az egészséges és őszinte önvizsgálat elkerülésének bűnös módja.) Ezért az ébredésben részt vevőknek különös figyelmet kell fordítaniuk az alázatos, tanítható magatartás megőrzésére, és örömmel kell fogadniuk a tanácsot és feddést. Ez a fajta kritika valóban életet jelent.
A destruktív kritikáról nem lehet ugyanezt elmondani; az sokkal több kárt okoz, mint hasznot. (Őszintén szólva az ilyen kritikusok pusztítást szabadítanak Krisztus Testére. Módszereikkel és taktikáikkal még akkor is többet ártanak, mint használnak az embereknek, ha történetesen igazuk van.) Természetesen sok olyan ellenzője is van az ébredésnek, aki nem szidalmazza, rágalmazza és sértegeti azokat, akikkel nem ért egyet. Ezek az emberek nyitottak, taníthatók, és nem gondolják, hogy ők az igazság letéteményesei. Gyakran pozitívan reagálnak az őszinte közeledésre, és az igazsággal való szembesülés után sokszor - álláspontjukat felülbírálva -, az ébredés támogatóivá lesznek. Egy ilyen testvér azt mondta: „Ezután már nem az ébredés rombolásán fáradozom, hanem imádkozom érte... Isten adjon nekem bölcsességet és belátást, hogy hiteles és igei érveket tudjak felhozni azokkal szemben, akik azt hiszik, jogos az aggodalmuk.’’
Sajnos ritkán tapasztalunk ilyen hozzáállást a destruktív kritikusok körében. Bár ők hevesen cáfolják ezt, sok esetben pontosan a farizeusi magatartás leírása illik rájuk, amit Jézus is elítélt kora képmutató vezetőinek életében. A büszke, önigazult, válogatós, hibakereső, hálátlan, keserű és gyakran nyakas, soha meg nem elégedő magatartás jellemzi kritikus testvéreinket ma is.
