2013. április 21., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Egy jobb szövetség


Most  azonban  annyival  kiválóbb  szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.
— ZSIDÓ 8,6.

Az  Ószövetségben  mindvégig  találunk  olyan  embereket, akik megértették és elfoglalták helyüket a szövetségben.  Józsué  kettéválasztotta  a  Jordán  folyó  vizét.  Parancsolt az idõnek, hogy álljon meg. Illés olyan tüzet hozott le az égbõl, ami nem csak az áldozatot, hanem magát az oltárt is  megemésztette.  Dávid  hõs  vitézei  teljes  védettséget élveztek  a  halállal  szemben  háború  idején,  mindaddig, amíg  szem  elõtt  tartották  a  szövetséget.  Amikor  olvasol róluk, azt gondolod magadban: „ezek szupermenek”.
Az Ószövetségben majdnem minden imát a szövetséghez tartozó emberek mondtak el. Ezekre az imákra válasznak kellett érkeznie.
A hívõket ma ugyanazok a szövetségi jogok illetik meg, mint azokat a hívõket, akik az ó szövetség alatt éltek. Valójában, nekünk egy jobb szövetségünk van, amely jobb ígéretek  alapján  köttetett.  Ezért  nekünk  meg  kell  tudnunk tenni mindazt, amit õk megtettek, sõt még többet is, mert nekünk egy új szövetségünk van, egy jobb szövetség, amely nagyobb ígéretek alapján lett megkötve.


Megvallás:  Jézuson keresztül szövetségem van Istennel. Ez egy jobb szövetség, amely jobb ígéretek alapján köttetett.  Nekem  nagyobb  szövetségi  jogaim  vannak,  mint Ábrahámnak,  Józsuénak, Illésnek és Dávidnak. Én, mint az  új  szövetség  hívõje,  elfoglalom  helyemet  az  imában. Az én imáimra meg kell jönnie a válasznak.