2013. április 23., kedd

David Wilkerson - A KERESZT ÉS AZ ÚJ SZÖVETSÉG 6.


JÉZUS SZIGORÚAN FIGYELMEZTETTE AZOKAT, AKIK AZT TANÍTOTTÁK, HOGY A KERESZT NEM ELÉG AZ ELVESZETTEK MEGMENTÉSÉRE.

Krisztus nagyon világosan megmondta tanítványainak: „aki pedig megbotránkoztat (botlásba visz) egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a mély tengerbe süllyesztenék. Jaj a világnak a botrányok (a botlásba vivő alkalmak) miatt! mert szükséges (elkerülhetetlen) ugyan, hogy botrányok jöjjenek, mégis jaj annak az embernek, aki által jön a botrány.” (Mt. 18,6-7)
Jézus kifejezte haragját azok iránt, akik azt tanítják, hogy a kereszt nem elég az üdvösséghez. Figyeljük meg, hogy nem a keményszívű farizeusoknak vagy a kételkedő zsidóknak beszélt! Nem, ő közvetlenül az egyháza talpköveihez szólt, a saját tanítványaihoz! Figyelmeztette őket, hogy ne botránkozzanak meg az új szövetségen! El kell fogadniuk az igazságot, hogy egyedül Jézus az, aki teljes fizetség a bűneinkért.
Jézus ezt mondja a mai egyháznak is: Jaj annak az igehirdetőnek, tanítónak vagy bizonyságtevőnek, aki akadályozza, hogy ezek a kicsinyek megtérjenek! Ok egyszerű hittel és bűnbánattal jönnek hozzám. Ti azonban haragomat vonjátok magatokra, ha megbotránkoztatjátok őket ezt mondva: „Jézus nem elég. Ha valóban üdvözülni akartok, többet kell tennetek. íme, itt vannak egyházunk tanításai és szabályai.”
Megtörténik ez a ti egyházatokban? Mi van, ha belép a gyülekezetetekbe egy fiatal nő vastagon sötétre rúzsozott szájjal, testhez simuló ruhában és szokatlan, égnek álló lila hajjal? Lehet, hogy beteg, belefáradt az életbe, és szeretné megismerni Krisztust. Ezért így imádkozik: „Jézus, ha létezel, mutasd meg magad nekem!”
Aztán odajön hozzá valaki, ránéz, és ezt mondja: „Sajnálom, hölgyem, aki keresztény, az nem nézhet ki így. El kell távolítania a sötét rúzst! És nem jöhet többé a gyülekezetbe ilyen szűk nadrágban. Szégyellje magát!”
Vagy megjelenik egy hosszú hajú fiatalember, és alkoholszagot árasztva besétál az istentiszteletetekre. Épp, hogy bemenekült az utcáról, és azt keresi, vajon tényleg jelen van-e Krisztus a gyülekezeti közösségben. Odamegy hozzá valaki a gyülekezetből, és így szól hozzá: „Fiatalember, le kellene vágatnia a haját! És milyen szaga van – mi ez, sör? Nem hiszem, hogy tényleg üdvözül. Ha Istennek akar szolgálni, meg kell változnia. Aki keresztény, annak nem lehet ilyen a külseje, és nem lehet ilyen szaga.”
Természetesen úgy gondolom, hogy az ivás ördögi dolog. Azt is hiszem, hogy a nőknek szerényen kell öltözködniük. A fiatal hívőknek azonban időt kell hagyni arra, hogy a Szent Szellem meggyőzze őket ezekről a dolgokról. Krisztus minden gyermekének teljes szeretetre és támogatásra van szüksége a gyülekezet részéről, amíg meg nem találja a helyes utat.