2013. április 8., hétfő

David Wilkerson - Szabadulás a bűn uralma alól 6.


ISTEN ESKÜVEL FOGADTA, HOGY ÚJ SZÍVET AD NEKÜNK – OLYAT, AMELY HAJLIK AZ ENGEDELMESSÉGRE.

„Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívvel megtérnek hozzám.” (Jer 24,7)
„Új szívet adok nektek, és új szellemet adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” (Ez 36,26)
Isten nem csupán azért köt velünk szövetséget, hogy új szívet adjon, hanem azért is, hogy parancsait szívünkbe írja. Másképpen szólva, megígéri, hogy eljuttat az ő megismerésére. Ezt is csak a Szent Szellem tudja elvégezni bennünk. Megtanít arra, hogy kicsoda az Atya, és milyenek az ő útjai – és e folyamat során Krisztus isteni képére formál át minket.
Ugyanaz az erő, amely feltámasztotta Jézust a halálból – és amely képessé tette őt Isten törvényének megtartására, a tökéletes és bűntelen életre -, ma bennünk lakik. Isten tulajdon Szelleme él bennünk, és felruház a szükséges erővel ahhoz, hogy meg tudjunk állni mindenfajta kísértéssel szemben, amelyet az ellenség megpróbál bevetni ellenünk. Megígéri, hogy lerombol minden démoni erődítményt.
De mi a részünk, a feladatunk ebben nekünk? Nem könnyű a mi feladatunk. Hinni sohasem könnyű. Mégis az a követelmény velünk szemben, hogy vessük alá magunkat a Szent Szellem munkájának. Hit által teljes mértékben oda kell adnunk magunkat az ő gondoskodására, és bíznunk kell abban, hogy kivezet minket a Sátán minden kelepcéjéből: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4,6).
Amikor az ellenség el akarja árasztani a lelkedet, és a régi vágyad után csábít, hívd a Szent Szellemet! Figyelj minden kis suttogására, és engedelmeskedj minden parancsának! Ne zárd ki őt az életedből! Szabadítása nem mehet végbe, ha valójában nem akarod meghallani, amit mondania kell neked. Ha azonban kész vagy megtenni mindazt, amire felhatalmaz téged, nem fogja megvonni tőled az útmutatását. Hallani fogod, amint mögötted állva szól: „Ez a helyes út – ezen indulj el!”
Egyetlen lépést kell csak tenned ahhoz, hogy a régi szövetségből átlépj az új szövetségbe. Akkor történik meg, amikor megérted, milyen lehetetlenség, hogy saját emberi erőddel győzd le a gonoszt. Amikor már dereng, hogy a szövetségkötő Isten esküvel fogadta: az ő Szent Szellemét adja minden hívőnek, aki kéri, és a Szent Szellem teljesíti be azt az ígéretet, amelyre az Úr esküt tett. Végül pedig teljesen ráhagyatkozol Istenre és az ő ígéreteire. Elhiszed, hogy teljesíti, amit megígért.