2013. április 28., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Az ima gyümölcse


Ha  énbennem  maradtok, és  az  én  beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek. Abban dicsõíttetik meg az én  Atyám, hogy  sok  gyümölcsöt  teremjetek, és legyetek nékem tanítványaim. — JÁNOS 15,7. 8.

„Ha  énbennem  maradtok…”  Ha  újjászülettünk,  már valóban Krisztusban lakozunk. Ha Jézus csak ennyit mondott volna, akkor másra nem lenne szükségünk, Õ azonban így folytatta: „… és az én beszédeim bennetek maradnak…”
Jézus beszédei olyan mértékben maradnak bennünk, amilyen mértékben megengedjük, hogy irányítsa az életünket. Vagyis olyan mértékben, amilyen mértékben az Ige szerint cselekszünk. Ha Jézus beszédei bennünk maradnak, akkor kell lennie hitünknek is, mert a Biblia azt mondja: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.” (Róm. 10,17) Az  nem  lehetséges,  hogy  valakiben  megmaradnak Jézus szavai, és még sincs hite. A hitetlenség és
a  kételkedés  abból  származik,  hogy  nem  ismerjük  Isten Igéjét.  Ha  éljük  is  az  Igét,  akkor  az  Ige  olyan  gazdagon lakozik  bennünk,  hogy  amikor  imádkozunk,  szavaink Jézus  szavaivá  válnak  ajkainkon.  Olyan  lesz,  mintha  az Atya szavai szólnának Jézus ajkain.


Megvallás:  Én  Krisztusban  maradok  és  az  Õ  beszédei bennem maradnak. Elrejtem az Õ szavait a szívemben. Hiszem ezeket, imádkozom ezeket. Amikor imádkozom, az  Ige,  ami  a  szívemben  lakozik,  Isten  szavává  válik az ajkaimon, az pedig nem térhet vissza Istenhez üresen. Az Ige megcselekszi azt, amit ígér!