A
KERESZTÉNY TANÍTÁS EGYIK ALAPELEME az a tény, hogy Jézus Krisztus
keresztáldozatával teljesen elvesztették értelmüket azok a cselekedetek,
amelyekkel az ember Istennél érdemeket igyekezett szerezni. A kereszt miatt az
emberi jóság többé már nem járul hozzá az üdvösséghez.
A
tanításnak ez a pontja okozta, hogy a kereszt annyira sérelmes és botrányos
volt Jézus korának zsidósága számára. Az első századi zsidóságot átitatta a
törvényeskedés, hiszen gyermekkoruktól kezdve arra tanították őket, hogy
szigorúan ragaszkodjanak a törvény előírásaihoz. Őszintén hitték, hogy
elnyerhetik az örök üdvösséget azáltal, hogy mereven ragaszkodnak Mózes
törvényeihez, beleértve a szertartásokra vonatkozó rendelkezéseket is, amelyek
több mint 600 szabályt és előírást tartalmaztak. A mózesi törvények egyik
követelménye a férfiak körülmetélése volt, vagyis a test egy darabkájának
levágása.
Az
első jeruzsálemi gyülekezet sem volt kivétel e törvényeskedő gondolkodás alól.
Az a közösség, amely Péter pünkösdi prédikációja nyomán alakult, jórészt zsidó hívőkből
állt. E zsidók közül sokan papok voltak, akiket alaposan megtanítottak a
törvények megtartására. És még megtérésük után is olyan keverékhitet hirdettek,
amely magában foglalta a Krisztusban való hitet és a törvény megtartását
egyaránt, beleértve a körülmetélkedést is. A Szentírás szerint így tanítottak:
„Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek” (ApCs.
l5,l).
Ezek
a férfiak lényegében ezt mondták: Igen, Jézus meghalt a bűneinkért. Azonban a
kereszten végzett művében való hit nem elég a tökéletes üdvösséghez. Továbbra
is meg kell tartanunk a törvényt – meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt,
hogy hozzájáruljunk az üdvösséghez, azzal, hogy megtartjuk a Mózestől kapott
rendeléseket. Ebbe beletartozik a körülmetélés szertartásának elvégzése is.
Pál
apostolt felingerelte ez a tanítás. Úgy látta, hogy ez egy halálos keverék, és
keményen fellépett ellene. Megmondta a jeruzsálemi vezetőknek: Szabályaitok és
rendelkezéseitek többé már semmit nem érnek. Krisztus keresztje mindet eltörölte.
Pálnak
ez a szilárd meggyőződése az ősgyülekezeteknek írt számos leveléből
nyilvánvaló. Ezeket írta: „...a parancsolatoknak rendeletekben adott törvényét hatályon kívül helyezte,
hogy magában a kettőt egy új emberré teremtse azzal, hogy békességet csinál”
(Ef 2,15); „Ha pedig már a világ elemeitől elszakadtatok, s a Krisztussal
együtt meghaltatok, miért állítotok fel, mintha még a világban élnétek ilyen
tételeket: Ne fogd meg, meg se ízleld, hozzá ne nyúlj! Emberi tanításból folyó
parancsolatokat követtek velük, s olyan dolgokhoz tapadtok, melyek elhasználás útján mind romlásra
vannak szánva,” (Kol 2,20-22); „azután, hogy az ellenünk kézzel írt és
tételekbe foglalt kézírást kitörölte, és azt a kereszthez hozzászegezve eltolta
az útból,” (14. v.).
Ha
ma olvassuk ezeket az igeszakaszokat, hamar világossá válik, hogy egyetlen
megtért zsidó sem hagyhatta figyelmen kívül Pál véleményét. Nyíltan megmondta
nekik: Bármi, amiről azt gondoljátok, hogy Jézus Krisztus vérén kívül
hozzájárulhat az üdvösségetekhez, értéktelen. A hústest minden cselekedete üres, hiábavaló, véges. Jézus
mindegyiket eltörölte.
Elképzelhetitek,
mennyire sértették Pál szavai ezeket az igyekvő, leterhelt zsidó hívőket. Egész
életük, amelyet a törvénnyel való kilátástalan harcban töltöttek annak
érdekében, hogy megpróbáljanak megfelelni Isten kegyének, kárba veszett.
Szorgalmasan mosogatták a kezüket és az edényeiket, a szertartásoknak megfelelően.
Szombaton csak a törvényesen előírt távolságra mentek el. Biztosnak kellett
lenniük abban, hogy sosem érintenek pogányt, és kezet sem ráznak velük, sőt még
az sem volt megengedett, hogy a ruhájuk súrolja a nem zsidók ruháját. Hosszú és
unalmas imákat ismételgettek, órákig kántáltak monoton hangon, és sok időt
töltöttek azzal, hogy a törvényt tanulmányozzák írástudók és farizeusok
társaságában. Gondolatban minden este leltárt készítettek a cselekedeteikről,
és elcsüggedtek, amikor rájöttek, hogy egy apróságot vagy egy jottányit nem
vettek figyelembe a törvényből. Hatalmas bűntudattal éltek, mivel a
lelkiismeretük vádolta őket a mulasztásaik miatt.
Ezek
az emberek egész életüket azzal töltötték, hogy az üdvösséget keresték. Most
pedig Pál azt mondja nekik, hogy haszontalanul vesztegették el az éveket.
Szinte hallom, amint a papok közül sokan így szállnak szembe Pállal: Hogy mersz
ilyet mondani nekünk? Azt várod tőlünk, hogy tagadjuk meg a harc, a fájdalom és
az igyekezet éveit? Hirtelen nem bízhatunk a körülmetélés aktusában, miután
évekig hittük, hogy ez a jel Isten elfogadásának a pecsétje a testünkön? Hogyan
válhat egyszeriben értéktelenné ez az ősi rítus, amelyet Mózes adott nekünk?
Minden, amit mondasz, sért bennünket.
Ez
valóban a kereszt botránya, amely ezt üzeni nekünk: Nincs más hatalmad vagy
eszközöd arra, hogy érdemeket szerezz Isten előtt, mint az, hogy bűnbánattal és
hittel elfogadod Jézus művét. A testedben nincsen semmi jó – semmi, amit
felajánlhatnál magadból az Úrnak. Minden, amiről azt gondolod, hogy
megigazulásodra szolgál, az ő szemében – igéje szerint – csupán értéktelen
kacat.
