Tom Marshall - A szeretet, a legtartósabb építőelem 1.

Nem azért kezdjük a szeretet témakörével, mintha feltétlenül ez lenne a legfontosabb elem, hanem azért, mert ez nagyon ismerős a szá­munk­ra, és az erre helyezett hangsúly gyakran érzéketlenné tesz minket tény­le­ges fontosságával szemben.

Két súlyos hibát szoktunk elkövetni annak megítélésében, hol van a szeretet helye a személyes kapcsolatokban. Az egyik az, hogy bi­zo­nyos kapcsolatokból, mint például az üzleti élet és a kereskedelem, tel­je­sen kizárjuk, a másik viszont az, hogy más kapcsolatokban, mint a há­zas­ság vagy a gyermeknevelés, minden terhet rá akarunk vetni. “Ha elég­gé szeretjük egymást, akkor minden rendben lesz.” Amint látni fog­­juk, mindkét elképzelés téves.

A probléma részben talán abból adódik, hogy a “szeretet” annyira el­csé­pelt kifejezéssé vált, hogy gyakorlatilag már semmit sem jelent. Mond­ha­tom azt, hogy “szeretem” a feleségemet, szeretem a sziámi macs­ká­kat, szeretek horgászni, szeretem Istent, a rézfúvószenét, az olasz konyhát és a keresztrejtvényfejtést. De akkor felmerül a kérdés, hogy valójában hogyan szeretem a feleségemet? Ugyanúgy, mint a piz­zát vagy a keresztrejtvényt? A “szeretet” szó tartalmának árfolyama na­gyon mélyre zuhant.

Abból a sok mindenből, amit a szeretetről olvastunk vagy hal­lot­tunk, szűrjünk le néhány alapelvet, amelyek segíthetnek nekünk ab­ban, hogy találjunk néhány fogódzót a témában. Az igazság az, hogy amíg azt gyakran elmondják nekünk a prédikátorok, hogy szeretnünk kell, arra csak ritkán térnek ki, hogyan kell ezt tennünk.

Először is: szét kell választanunk egymástól az érzelmi és a dön­tés­re épülő szeretetet. Az érzelmi szeretet pusztán érzés és gyen­géd­ség dolga. Gyengédséget válthat ki belőlem egy kisgyermek lát­vá­nya; romantikus érzelmeim támadhatnak egy gyönyörű nő je­len­lé­té­ben; együttérzést, vagyis szeretetet és szomorúságot érezhetek egy szük­ség­ben lévő ember láttán, stb. Az ilyen érzelmi állapotok mindig va­la­mi­nek a melléktermékei, vagyis pszichés reagálások olyan ese­mé­nyek­re, amelyek a környezetünkben történnek és hatást gyakorolnak ránk. Ezek az érzelmek nagyon fontosak, Istentől kapott sze­mé­lyi­sé­günk részei. Pszichikai motorként motiválnak, vagyis mozgatnak min­ket. Az “emóció” kifejezés a latin movere szóból származik, ami azt je­len­ti, hogy “mozgatni”. De mivel az érzelmek csak reakciók, ezért ön­­ma­guk­ban nincs erkölcsi értékük. A “szeretet” érzése például ugyan­­olyan könnyen vezethet minket kéjvágyba, mint házastársi el­kö­te­le­zett­ség­be.

Az érzelmeknek az a feladatuk, hogy viselkedésünk erőforrásaként szol­gál­ja­nak, de önmagukban megbízhatatlanok annak eldöntésére, ho­­gyan kell viselkednünk. A gyengédség, vagy akár a szánalom érzése na­gyon könnyen egy kellemes lelkiállapottá válhat, amit önmagáért él­ve­zünk. Ha ez megtörténik, akkor puszta szentimentalizmussá de­ge­ne­rá­ló­dik. Az érzelmeknek az a feladatuk, hogy motiváljanak bennünket, so­ha nem válhatnak öncélúakká.

A szeretet másik fajtája a döntésre épülő szeretet, ami tartalmazza sza­bad akaratunkból hozott döntésünket. Ez a tudatos döntés adja meg a szeretet erkölcsi értékét. Dönthetek úgy, hogy szeretni fogok. Ezért mond­ja Isten: “Szeresd az Urat, a te Istenedet”, vagy “Sze­resd a te el­lenségedet”. Ha a szeretet kizárólag érzelmi kérdés, ak­kor hogyan sze­ret­he­tem Istent, ha nem érzek szeretetet iránta, és ho­gyan érezhetek sze­re­te­tet az iránt az ember iránt, aki éppen most lopta el az autómat vagy mocskolta be feleségem jó hírét?

A szeretetnek valójában egy olyan reagálásnak kell lennie, amely min­den képességemet igénybe veszi. Ezért Isten, Aki maga a szeretet, és így annak szerzője és kezdeményezője, nagyon világosan meg­ha­tá­roz­ta a szeretet paramétereit, bár én kétlem, hogy valóban megértettük vol­na ennek a kijelentésnek a fontosságát. Szeretni Isten szerint “tel­jes szí­vünk­ből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnk­ből” kell. Az a szeretet, amely kizárólag meleg érzelmekből áll, nem több szen­ti­men­ta­liz­mus­nál, az a szeretet, amely csak az elménket érinti, csak csodálat, az pedig, amelyik kizárólag az akaratunkból szár­ma­zik, csak egy hideg és negatív értelemben vett könyörületesség. Meg­­ál­la­pít­hat­juk tehát, hogy a szeretet három fontos elemből épül fel: az első a hozzáállásunk, ami egy kognitív, vagyis intellektuális épí­tő­elem, van egy érzelmi része, a harmadikat pedig a viselkedésünk je­len­ti. A sze­re­tet­tel­jes hozzáállás az, ami a kapcsolatainkban számít.