Tom Marshall - A kapcsolatok megértését segítő fogalmak 8.

Bensőséges kapcsolat Istennel?

Nem zárhatjuk le ezt a témát úgy, hogy nem emlékeztetjük magunkat: a kapcsolat intimitásának és kiterjedésének kérdése elsősorban Is­ten­nel való kapcsolatunkra vonatkozik. Valójában a Szent Szellemmel va­ló kapcsolatunk a létező legintimebb kapcsolat. A legszorosabb kap­cso­lat, amely két ember között létrejöhet, az a házasság testi egye­sü­lé­se. De a Szent Szellem és a mi szellemünk közötti kapcsolat egy köl­csö­nös egymásban lakozást jelent: mi Őbenne, és Ő mibennünk. “Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem ővele.” De amennyire igaz ez állapotunkra, ugyanolyan mértékben vonatkozik-e meg­ta­pasz­ta­lá­sunk­ra is? Vagy a Teremtővel való intim kapcsolat megismerése ta­lán csak néhány ember kiváltsága lenne? Ápolhatjuk-e ezt a kap­cso­la­tot, va­ló­ban elérhető-e a számunkra? Hadd mondjak valamit! Az in­ti­mi­tás bár­mi­lyen szintjét nehéz megnyerni, és ez nem megy fájdalom nél­kül. A nö­vekedés és a fejlődés minden szinten fájdalommal és szen­ve­dés­sel jár. A sportolók hamar megtanulják, hogy meg kell fi­zet­ni­ük ezt az árat, és elviselik a fájdalmat, hogy fejlesszék tel­je­sí­tő­ké­pes­sé­gü­ket, vagy akár meg is nyerjék a versenyt. Ugyanilyen módon ne­künk is meg kell fizetnünk az árat, és el kell viselnünk a fájdalmat, ha nö­ve­ked­­ni akarunk érzelmeinkben, szellemünkben és kap­cso­la­ta­ink­ban. Ez csak nagyon nehezen egyeztethető össze puhány modern er­köl­csi fel­fo­gásunkkal és evangéliumunkkal, amely gyógyulást, vi­rág­zást és fo­lya­matos győzelmet hirdet. Ennek ellenére mind az élet, mind pedig az Írás ezt igazolja. Ha egy mód van rá, mindig szeretnénk el­ke­rül­ni a fáj­dal­makat. De mivel nem tudjuk elkerülni, csak be­le­tö­rő­dünk a testi fáj­da­lomba, az eltorzult érzelmi reakciók és a ma­gá­nyos­ság fájdalmaiba.

Ugyanez igaz Istennel való kapcsolatunkra is. Ez a kapcsolat fel­ölel min­dent, amit cselekszünk; akármit mondunk vagy teszünk, min­dent az Úr Jézus nevében, az Atya iránti hála kifejezéseként kell ten­nünk.

Egyik új-zélandi barátom, Wyn Fountain mutatta ezt ki leg­ha­tá­so­sab­­ban A többi száz óra című könyvében, melyet néhány évvel ezelőtt írt. Meglepő tézise így hangzik:

Minden hetünk 7x24 órából áll = 168 óra
Ha napi 8 órát alszunk, az 7x8 = 56 óra
Ébren töltött óráink száma = 112 óra

Majd ezt mondta: egy átlagos odaszánt keresztény legfeljebb heti 12 órát tölt el istentiszteleteken vagy másfajta keresztény összejövete­le­­ken. Ha ezt a 12 órát levonjuk a 112 órából, akkor marad heti 100 óránk, amit mindenféle világi tevékenységgel töltünk el. Vajon ér­dek­­li-e Istent ez a száz óra?

Természetesen érdekli, Ő mindennel törődik, amit teszünk. De ha Wynnek igaza van, és időnk 90%-át világi tevékenységek töltik ki, en­nek azt kell jelentenie, hogy Istent érdeklik a világi dolgok, mivel időnk az Övé is. Életünkben szétválnak a szellemi és a világi el­fog­lalt­sá­gok, de ezek egyformán fontosak Isten szemében. Szellemi el­fog­lalt­ság­nak számít, amikor imádjuk Őt a szentélyben, a többi a vi­lág­ban végzett szolgálatunk. Az imádat és a szolgálat mindig együtt jár: “Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.”