2012. december 5., szerda

Tom Marshall - Isten válasza a testnek 1.


Meg kell látnunk, mi Isten válasza az ember bukása okozta problémára, a bukásra, aminek eredményeképp az ember a testnek valamint a bűn és halál törvényének kötelékébe került.
Az Ószövetség nem tudta megoldani a problémát. Nem azért, mert a törvény hiányos volt, hanem mert kívül volt, míg a test belsőleg hatott. Pál ezt nagyon világosan látta: "a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtlen vala a test miatt, "  az Isten megtette (Róma 8:3.).
A kőtáblákra vésett külső törvény - még ha Isten ujja írta is - nem tudta legyőzni a vele homlokegyenest ellenkező belső értékrendet.

AZ ÚJ SZÖVETSÉG - A BEÉPÍTETT TÖRVÉNY

            Ezért találjuk azt, hogy a próféták elkezdenek egy, az Ószövetségtől gyökeresen különböző Újszövetségről beszélni, amely egészen másképp közelít a probléma gyökeréhez:
"...új szövetséget kötök az Izrael házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr.
Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek." (Jeremiás 31:31-33.)
Isten azt mondja, hogy a szövetségi engedelmesség problémájának megoldásához az első lépés a törvény belülre helyezése. Ez alkalommal a törvényt nem kőtáblákra, hanem emberi szívekre kell írni, tehát belső törvénnyé kell válnia a külső helyett.

ÚJSZÖVETSÉGI ÉRTÉKEK

            Újra Isten szól Ezékiel prófétán keresztül ugyanerről az új szövetségről:
"És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok minden tisz­tá­ta­lan­ságo­tok­tól, és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hús­szívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én pa­rancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és be­tölt­sétek." (Ezékiel 36:25-27.)

Tehát nem csak a törvényt kell az emberbe helyezni, hanem az ember szennyes szívével is csinálni kell valamit. A bűntől meg kell tisztítani és új belső értékeket kell belé plántálni, amelyek összhangban lesznek a belülre helyezett törvénnyel. Így legyőzhető az engedetlenség problémája! Az engedelmesség a belső értékek és a belső törvény természetes kölcsönhatásává válik, más szavakkal: ez az öntudatlan szabadság.

Itt összehasonlítjuk a két szövetséget:

          Ószövetség 

          Újszövetség
·   A bűnt csak elfedezte
·   A bűnt eltörölte

·   Külső törvény kőtáblákon
·   Belső törvény az emberi szívek tábláin
·   A test belső értékei (kőszív)
·   A Szellem belső értéke (hússzív)


Ebben az új szövetségben élünk ma. Ezt nagyon világosan magyarázza el a 2Korintus 3. Pál a 3. versben a belülre helyezett törvénnyel kezdi és tovább vezet minket a 17. vers végeredményéig, ami a szabadság: "Ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság."
Részletesebben kell azonban látnunk, hogyan végezte ezt el tulajdonképpen Isten, hogy beléphessünk szövetségi jogaink élő megtapasztalásába.