Kenneth Hagin a 20. század nemzetközi szinten is elismert
bibliatanítója, prédikátora, akinek prófétai mûködése úgyszintén sokak
épülésére vált, és akinek sokoldalú munkássága utána következõ nemzedékek
tagjainak ezreit készítette fel szolgálatra. Nyomdokain jó néhány, ma már
szintén nemzetközi hírnevet szerzett tanító és prédikátor halad, akik a
nyilvánosság elõtt sem tagadják, hogy hatalmas bátorítást és rendszeres
inspirációt merítettek Hagin tanításaiból és személyes példájából.
Kenneth E. Hagin közel hetven évig szolgált különféle
keresztény közösségekben. Neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik azzal a
teljes evangéliumi, karizmatikus, felekezetközi irányzattal, amelyet
Amerika-szerte – és külföldön is – „hit-mozgalomnak” neveznek. (Mások ugyanezt
„Ige-mozgalomnak” hívják, de egy és ugyanarról van szó.) Mi húzódik meg a
„hit-mozgalom” elnevezés mögött? Kenneth Hagint saját fiatalkori, megdöbbentõ
megtapasztalása Isten Igéjének erejérõl, amely talpra állította õt egy teljesen
reménytelen fizikai állapotból, arra a megingathatatlan meggyõzõdésre,
mondhatni mennyei látásra juttatta, hogy az írott Ige, a Szentírás szövege
hatalmas mennyei erõtöltettel rendelkezik. (Ez a felismerés pontosan megfelel a
Zsidó levél 4. fejezete 12. versében az Isten Igéjét jellemzõ eredeti
kifejezés, a dünamisz tartalmának: maga az Újszövetség is nyilvánvalóan
így mutatja be Isten beszédét, mint olyan valóságot, amely robbanékony erõt
hordoz.) Hagin már tizenéves kora végétõl ebben a mindent megmozgató, szellemi,
lelki, fizikai realitásokat átalakító Igében hitt, és errõl prédikált
mindenhol, ahol elfogadták látását. A Szentírással való bensõséges viszony egyik
úttörõje volt. Az igetanulmányozás számára egyáltalán nem vallásos kötelességet
vagy tudományos kutatómunkát jelentett, hanem szellemi táplálkozást, étkezést,
amely ugyanúgy – sõt jobban – hozzátartozik az ember mindennapjaihoz, mint a
természetes táplálkozás. Az ima ilyen megközelítésben szintén nem napi feladat,
amelyet teljesíteni kell, hanem a szellemi ember lélegzetvétele. Esténként
szerette „álomba imádkozni” vagy „álomba énekelni” magát a Szentlélek nyelvén.
Gyógyulása után hamarosan részesült a Szentlélek-keresztségben, és ezután egész
életében Isten Szellemének vezetését kívánta követni, annak ajándékaiban járt,
és nagyra becsülte a Szellem megnyilvánulásait. Ezzel együtt mindvégig
megmaradt egyszerû, józan, amerikai vidéki embernek, aki nagy természetességgel
mûködött természetfölötti síkon, és soha nem veszítette el egyensúlyérzékét a
természetes és a szellemvilág vonatkozásaiban, megítélésében. Ezért is
taníthatta olyan látványos eredménnyel a fiatal karizmatikusokat a
Szentlélekrõl. Tanításainak legkedveltebb témái közé tartozik a Szentlélek
ajándékainak, azaz megnyilvánulásainak taglalása sok bibliai példával és
nagyszámú személyes történettel illusztrálva. Fõ üzenete ifjúkorától utolsó
napjaiig ugyanakkor a hit volt. Ezt több alkalommal meg is említette
prédikációiban, mert meggyõzõdése szerint ez volt küldetése, Isten õt ezzel a
feladattal bízta meg, amikor szólt hozzá: „Menj, és tanítsd hitre az én
népemet!”
A hit tanításában rávilágított arra, hogy az Isten által
kimondott szó, amely létrehozta a világmindenséget, rendkívüli, számunkra
felfoghatatlan erõvel rendelkezik. Ezért, amit Isten kimondott, az azonnal meg
is jelent a fizikai világban (lásd: teremtés). Jézus ugyanilyen módon,
természetfölötti hatalommal mondta ki szavait, amikor a betegeket gyógyította,
és démonokat ûzött az emberekbõl, s szavának energiája létrehozta az
egészséget, a szabadságot, áldásba „kapcsolta be” az Ige hallgatóit. (Ez volt
egyébként a római százados felismerése is Jézus szolgálatáról, amelyre az Úr
elismerõen mondta, hogy „még Izraelben sem találtam ilyen nagy
hitet” – Mt 8:10b). A bibliai hit tehát olyan, mint Isten hite: a szó
erején alapul. Ez az a hit, amelybõl egy mustármagnyi már hegyeket mozgat…
Hagin úgy tapasztalta, hogy ugyanakkor az olvasott bibliai szöveg, bár az ember
bensõjét is megérinti, elõször sok esetben csak az ember lelki síkjára kerül –
ekkor az illetõ még csupáncsak „felfogja” az olvasmányt –, vagy ha ugyanezt
hallgatja, akkor éppen csak „megérti” a hallottakat. Ez is hasznos lehet, de
nem elég. Mint ahogy a magvetõrõl szóló példázatban a pusztán csak megértett
Ige ugyan jobb reménységre jogosít fel, mint az elsõ körben szereplõk helyzete,
akiknek a Sátán azonnal kiragadja a szívükbõl az üzenetet, mielõtt befogadták
volna, de ez az állapot még nem hozza meg azokat a változásokat az ember
életében, amelyeket a tényleges bibliai hit eredményez. Az Igének le kell
hatolnia az ember bensõjébe, szellemébe, és ott meg kell gyökereznie, teret
kell nyernie. Tehát a bibliai hit nem „fej-hit”, hanem „szív-hit”. Az utóbbi
nem jön létre felszínes szellemi élettel, félfüllel hallgatott prédikációkkal
vagy futtában olvasott Biblia-versekre való homályos emlékezéssel.
Hagin sokat idézi a Róma 10:17-et: „Azért a
hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” „Hallani, olvasni,
szólni kell” az Igét ahhoz, hogy belsõ valósággá váljon az emberben, hogy az
ereje felül tudjon kerekedni a negatív realitásokon: a bûnön, a betegségen, a
szegénységen és minden más emberi bajon, nyomorúságon. Ha valaki folytonosan
táplálkozik az Igével, és felkent üzeneteket hallgat, mindenképpen komoly
változásokon megy át belsõ és külsõ élete is, mert az Ige közben cselekszik,
hiszen eleven szellemi valóság, Isten ereje van benne, az élet lehelete.
Forrás: Új Exodus Magazin, 2003
