2012. december 27., csütörtök

Ruff Tibor - Parafenoménokról 1.


Először is beszéljünk arról, hogy amiket látnak a nézők is, azok trükkök, vagy valóban természetfeletti képességet igénylő produkciók?
 
Én nem értek ehhez annyira, hogy teljes biztonsággal minden esetben el tudnám dönteni. Azt gondolom, hogy lehet közöttük olyan trükk is, aminek természetes magyarázata van valahol, csak mi nem tudjuk. Viszont hajlok arra, hogy mindenképpen lehet olyan is benne, ami valóban természetfeletti eredetű. Akármelyik is az igazság, mind a két esetben okkult jellegű a tevékenység, mivel, ha valaki természetes trükköket hajt végre, de azt állítja, hogy azok okkult természetűek, akkor valóban azzá is válnak, és azok is - szellemi értelemben, teológiai értelemben, tehát mindenhogyan. Akárhogyan is keveredik ez a két elem, mindenképpen egy okkult tevékenységről van szó.
 
Látszólag nincsen hasznos célja ezeknek a produkcióknak. Mi van akkor, ha valaki csak szórakozásból nézi ezeket?  Hogyan viszonyul ehhez a Biblia?
 
Én úgy tudom, hogy Uri Geller nyilatkozott is olyasmit, hogy a legfontosabb számára a szórakoztatás. Bibliai alapon mindenképpen azt lehet mondani, vagy kell mondani, hogy ez egy okkultizmustól átitatott tevékenység, és ezért bárhogy is alakulnak a részletkérdései vagy bármilyen céllal is vannak ezek bemutatva, akár szórakoztató, akár nem szórakoztató, mindenhogyan okkult tevékenység, mindenképpen a természetfelettivel áll kapcsolatban. Már csak azért is, mert kapcsolatba van hozva vele. De valószínűleg ez reális módon is így működik. Az okkult tevékenységet pedig a Biblia mindig, minden körülmények között elítéli.
 
Ha elvonatkoztatunk a műsortól, a gyógyító jellegű - tehát pozitív jellegű - okkult tevékenységekről van-e a Bibliának külön álláspontja?
 
A Biblia okkultizmusnak nevez minden olyan tevékenységet, ami úgy operál a természetfelettivel, hogy azt nem Jézus nevében, nem a Szentlélek által, és nem az Isten igéjével összhangban teszi. És minden ilyen tevékenységet, tehát ami nem Jézus nevében, nem a Szent Szellem által, és nem az Isten igéjével, a Bibliával összhangban történik, a Biblia okkultizmusnak nevez, azt pedig nagyon súlyos bűnnek tekinti. Teljesen mindegy hogy milyen cél van kitűzve, ahogy a közmondás is mondja, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A mágiának éppen ezért több formáját különböztetik meg, és amikor a mágiát úgy végzik, hogy annak elvileg jó célt tulajdonítanak, azt fehérmágiának hívják, de az éppúgy mágia, és a Biblia éppúgy elítéli, mint a kifejezetten gonosz célú mágiát. Tehát nem szentesíti a cél az eszközt ebben az esetben sem, nem beszélve arról, hogy mivel itt mindenképpen démonikus erők működnek, és azok igazából jót nem tudnak csinálni még akkor sem, ha az emberi szándék elvileg jó lenne mögöttük, a végeredmény akkor is káros lesz, és rossz lesz, negatív lesz.
 
A bibliai csodákat fel lehet osztani valamilyen szempont szerint? Ott csak jó célú csodák vannak?
 
A bibliai csodák között is vannak úgynevezett ítélő csodák, és vannak a kegyelemnek a csodái. Előfordulnak olyan bibliai csodák, amelyek embereknek a kárára vannak, és mégis Istentől származnak. És vannak természetesen – különösen az Újszövetségi korban ez az általánosabb - olyan csodák, amelyek haszonra vannak, az emberek áldására vannak. De éppen ezért nem ez a fő különbség. Tehát az Istennek a csodatévő ereje is okozhat kárt abban az esetben, amikor büntetni akar, ítélni akar, és mágikus tevékenység is okozhat - legalábbis rövidtávon - jó eredményt. Nem ez a kulcskérdés, hanem az, hogy a mágiának mindig az a lényege, hogy az ember a saját akaratát viszi be a természetfelettibe, és a saját akaratának a szolgálatára akarja rendelni a természetfeletti erőket és lényeket. Az Isten csodái, illetve a biblikus csodák során mindig Isten akarata érvényesül, és az Isten akaratának szolgálnak az emberek. Alapvetően ez a különbség.
 
Visszatérve arra a momentumra, hogy szórakoztatás céljából van például ez a műsor is, akkor tulajdonképpen nincs is olyan, hogy kizárólag szórakoztatást célzó mágia ezek szerint?
 
Nem ez a lényeg, hogy milyen célból történik. Sajnos az a probléma, hogy egy olyan kultúrában élünk, ahol az embereknek nincsen ismeretük arról, hogy a természetfeletti hogy működik. Ez egy materialista kultúra. Ha az emberek el is hiszik, hogy van természetfeletti, akkor is azt gondolják, hogy az nekik egy játszótér, ahol ők ellehetnek. Azért gondolkodnak így, mert nincs róla ismeretük. Nincs ismeretük a természetfeletti világ veszélyeiről és előnyeiről sem. Tulajdonképpen egy olyan bugyuta tevékenység, minthogyha a gyerekek az állatkertben bemásznának az oroszlánok kifutójára azzal a céllal, hogy ott homokvárakat építsenek, vagy fogócskázzanak. Ennek viszont az lehet a vége, hogy esetleg az oroszlán megeszi őket. Mivel a természetfeletti világ egy nagyon veszélyes világ.

Takács Marcsi riportja