Tom Marshall - Az újszövetségi szabadság megtapasztalása 1.

Már volt alkalmunk hangsúlyozni, hogy Isten válasza az ember szükségére mindig két egymást kiegészítő és egymástól elválaszthatatlan munkában található: a kereszt művében és a Szellem munkájában. Meg fogjuk látni, hogy ez ebben az esetben is igaz.

A KERESZT MŰVE

            Eddig a pontig Jézus cselekedete, hogy Isten törvényét a bensejébe rejtette, Saját egyéni emberi voltára korlátozódott. Módot kellett találni arra, hogy ebben az egész Újszövetségi Emberiség részesülhessen. Az Újszövetség elárulja, hogyan történt ez.

A János 12:31-33-ban olvassuk ezeket a szavakat:

"Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia."

Általában úgy értelmezzük ezt a verset, hogy amikor Jézust felemeljük – pré­di­ká­lás­sal, tanítással, a Róla való bizonyságtétellel vagy az Ő kegyelmét kifejező éle­tünk­kel –, akkor Ő Magához vonzza az embereket. Ez igaz. Egy író gyönyörűen fejezte ezt ki: "Jézus Krisztus olyan szent és vonzó, hogy ha látnánk Őt, akkor is szeretnénk, ha nem váltott volna meg minket."

Azonban Jézus itt elsősorban nem erre utal. A fenti Igében haláláról beszél és ezt akarja kifejezni: amikor a keresztre megy, egyéni személyisége közösségivé válik. Magába foglalja mindazokat, akik hinni fognak Benne. Sátán, e világ fejedelme kivettetett belőlünk és mi Őbelé foglaltattunk, hogy eggyé váljunk Vele és részévé legyünk.

            

A János 13-ban olvassuk a felházi események beszámolóját, amikor Jézus a tanítványok lábát mosta. A 8. vers így szól:

"Monda néki Péter: az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám."

Jézus kijelentésének a fordítottja tehát azt jelenti: "Ha megmoslak, részesülsz belőlem." Mivel részünk van Őbenne, és így az Ő ember volta magába foglalt minket, az is igaz, hogy amikor Ő meghalt, mi is meghaltunk; amikor Őt eltemették, minket is eltemettek; amikor Ő feltámadt, mi is feltámadtunk Őbenne.

"Avagy nem tudjátok-e, hogy a kik megkeresztelkedtünk (bemerítkeztünk) Krisz­tus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg (merültünk be)? El­te­met­tettünk azért Ővele együtt a keresztség (bemerülés) által a ha­lál­ba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége ál­tal, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Róma 6: 3-4.).

Most meg kell látnunk, hogy a Krisztusba való megtestesülésünknek milyen hatása van a testtel való kapcsolatunkra és a bűn és halál törvényéhez kapcsolódó megkötözöttségünkre.

"Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, hogy meg­erő­te­le­nül­jön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek."  (Róma 6:6.)

Mit jelent ez? Azt, hogy a kereszt elszakítja a minket a bűn és halál törvényéhez kötő tekintélyi szálat, azt hatástalanná teszi. Felszabadultunk az alól a tekintély alól, amely a bűn rabszolgáivá tett minket. A test belső értékrendjének kényszerítő és uraló hatása megerőtlenült. Akármennyire ellenséges az továbbra is Isten törvényével, már nem tarthat minket láncok között. Egyszerű akarati döntéssel megszabadulhatunk a testtől, nem azért mert erős az akaratunk, hanem mert a kereszt és az azon való halálunk véget vetett a test hatalmának fölöttünk.

A SZENT SZELLEM MUNKÁJA

            A János 7. része feljegyzi, hogy Jézus Jeruzsálembe megy a sátoros ünnepen. Az ünnep egyik szertartása volt, hogy a Siloám tavából való vizet az oltár tövéhez öntötték. Míg Jézus ezt nézte, valami megmozdult szellemében és azt olvassuk, hogy felállt és így kiáltott:

"Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből." (János 7:37-38.)

Aztán János elmondja, hogy Jézus a Szent Szellemről beszélt, akit a Benne hívőknek kell megkapniuk: "...mert még nem vala Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg."

Miért nem adatott még a Szellem? Várt valamire. Arra, hogy Jézus befejezze a tö­kéletesített belső érték-csokor létrehozását, amiről beszélünk. Jézusnak be kellett épí­tenie ebbe a csokorba minden képességet és forrást, amire valaha életünkben szük­ségünk lesz: a tökéletes szeretetet, a tökéletes hitet, a tökéletes en­ge­del­mes­sé­get, a tökéletes megbocsátást.

Addig várt a Szent Szellem, amíg Jézus a keresztre nem ment és egyéni személyisége közösségivé nem vált, ami minket is magába foglal. Addig várt, amíg az engesztelés műve befejeződött és bűnünk problémája, ami elválasztott minket az Atyától, elrendeződött.

Addig várt, amíg Jézus széttörte magának a halálnak végső korlátait és szintén a Szellem közreműködésével feltámadott életre kelt - így a halál már nem uralkodott Rajta: Ezután adatott a Szellem.

            "Rájuk lehele, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet!"  (János 20:22)

Az új ember, a belső ember, amit néha csak "a szellem"-nek hív az Ige, ekkor költözött a tanítványokba. Amikor a Test Feje belépett a feltámadott életbe; Ő belelehelte ezt a feltámadott életet Teste tagjaiba. A tanítványok életébe a belső értékek egészen új készlete került, nem kőtáblákra, hanem a szívre írt belső törvény.