2013. február 6., szerda

Kenneth E. Hagin - Azért jött, hogy megszabadítson


Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Õ szabadítja meg az Õ népét annak bûneibõl. — MÁTÉ 1,21.

A megváltás elsõ lépése az volt, hogy Krisztus azonosult ember mivoltunkkal. Ez történt az Õ megtestesülése során.  Krisztus  testté  lett.  ( J án. 1,14) A  Zsidó 2,14. azt mondja: „Mivel tehát a gyermekek testbõl és vérbõl valók, Õ
is hasonlatosképpen részese lett azoknak…”

Megtestesülésekor  azonban,  Jézus  nem  részesedett abból  a  természetbõl,  amely  az  ember  szellemében uralkodott. Ha így történt volna, akkor szellemileg halott lett volna földi szolgálata során! Akkor nem tudott volna az  Atya  kedvében  járni  azzal,  hogy  megcselekszi  az  Õ akaratát.  Nem,  az  Õ azonosulása  az  ember  szellemi  természetével nem történt meg a keresztre feszítéséig.
Ott  Isten  ténylegesen  bûnné  tette  Jézus  Krisztust értünk.  (2Kor. 5,21) Maga  a  mi  bûnös  természetünk  lett ráhelyezve Jézus Krisztusra egészen addig, amíg Õ mindazzá nem lett, amivé a szellemi halál tette az embert. Isten szemében  nem  Jézus  Krisztus  volt  az,  aki  ott  függött  a kereszten;  az  emberi  nem  volt  az,  aki  ott  függött.  Ezért mindnyájan  elmondhatjuk  Pállal:  „Krisztussal  együtt  megfeszíttettem.”


Megvallás: Mivel  Jézus  azért  jött,  hogy  megváltson  a bûneimbõl,  én kijelentem  a  Galata 2,20.  alapján:  „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.”