Kenneth E. Hagin - Az Õ dicsõsége

És az Ige hústestté lett. És felállította az Õ sátorát közöttünk. És mi néztük az Õ dicsõségét — dicsõséget… mely telve volt kegyelemmel és igazsággal.
— JÁNOS 1,14. (Rotherham)

Én  szeretem  a  János  1,14-et  Rotherham  fordításában, mert olyan szép. Hajlamosak vagyunk ugyanis Krisztusnak a  földre,  emberként  való  eljövetelének  csupán  arra  az oldalára gondolni, hogy Õ önzetlenül elhagyta a dicsõséget, illetve  arra  a  szenvedésre  tekinteni,  amit  a  földön elszenvedett.
Én azonban azt hiszem, hogy ez öröm volt Krisztusnak, aki annyira szerette az embert, és annyira vágyott az ember közösségére, hogy „felállította az Õ sátorát közöttünk, hogy
Õ adjon az elidegenedett embernek — aki máig nem ismerte meg a Teremtõjét — valóságos képet a mennyei Atyjáról.”
Nagy  örömhír  volt  az,  amit  az  angyal  hirdetett  a  pásztoroknak  —  és  minden  embernek,  mindenütt.  Az  ember,  aki elkülönült Istentõl négyezer éve, most megláthatta Isten dicsõségét,  most  megláthatta  Istent,  most megismerhette Istent, amilyen valójában, és újra egyesülhetett Vele.

És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé, hirdetek  néktek  nagy  örömet,  mely  minden  népnek  öröme lészen: Mert ma született néktek az Üdvözítõ, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. — LUKÁCS 2,10–11.


Megvallás: A mennyei seregek sokaságához hasonlóan, én is dicsérem Istent. Dicsõség Istennek, hogy hirdetett nagy örömöt.  Dicsõség  Istennek,  hogy  elküldte  az  Üdvözítõt. Dicsõség legyen Istennek Krisztusért, az Úrért! Dicsõség
legyen  Istennek,  amiért  megengedte,  hogy  nézzük  az  Õ dicsõségét!