A háború végén a németek,
hogy minden nyomot eltüntessenek, felrobbantották Risierát. Wagner és Stangl
Ausztriába menekült, és ettől kezdve már végig közös maradt az útjuk. Együtt
internálták őket Glasen-bachba, majd onnan együtt kerültek a linzi vizsgálati
fogságba; együtt szöktek meg az építkezésről, és jutottak el Rómába, Hudal
püspökhöz; együtt időztek átmenetileg Bejrútban és Damaszkuszban, hogy végül
mindketten Brazíliában kössenek ki.
Amikor évekkel később
hozzáfogtam Stangl felkutatásához, és rekonstruáltam menekülési útvonalát, az
egyik informátortól megkaptuk Gustav Wagner vöröskeresztes igazolványának
másolatát, így hát tudtuk, milyen volt közvetlenül a háború után. Brazíliában
sem tévesztettük egészen szem elől; hallottam, hogy folytonosan úton van egyik
német településről a másikra, sehol nem időzik sokáig. Brazil okmányok
birtokában a paraguayi határon sem volt nehéz átkelni. Hiába próbálkoztunk:
pontos tartózkodási helyét nem sikerült felderíteni. A rendőrség nem nagy
készséget mutatott az együttműködésre; egyhangúan ismételte, hogy Wagnert nem
tudják megtalálni.
A továbbiakban a Stangl utáni nyomozás
némiképp háttérbe szorította Wagner felkutatását. Ám Stangl halála után két
évvel megismerkedtem egy házaspárral; ők Săo Paulóban összetalálkoztak Stangl
özvegyével. Az asszony méltatlankodva számolt be nekik egy különös esetről. Egy
szép napon, mesélte, Gustav Wagner jelent meg ajtaja előtt, teljesen
lerongyolódott, megviselt állapotban. Részvétét fejezte ki férje halála
alkalmából – és rögtön utána házassági ajánlatot tett! Ő persze felháborodva
utasította el, majd kitessékelte. Úgy látszik, Stangl még a feleségét sem
avatta be múltja minden titkába, mert az asszony az osztrák házaspárnak nemcsak
Wagner magánemberi mivoltáról, hanem egész tevékenységéről is becsmérlően
nyilatkozott. – Az én férjem rendes, tisztességes ember volt, aki csak a
kötelességét teljesítette – fejtette ki nézeteit a treblinkai parancsnok
működéséről. – Soha egyetlen foglyot sem bántott, legföljebb, ha muszáj volt,
egyszer-egyszer rájuk kiabált. De az a Wagner hírhedt szadista volt, mindenki
rettegett tőle. És még van képe elém állni és megkérni a kezem!
A különös beszélgetésre 1975 második felében
került sor. Láthattam belőle, hogy Wagner továbbra is Brazíliában tartózkodik,
feltehetően Săo Paulo környékén, és el sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen
ember ne vett volna részt a Tyll szállodában tartott Hitler-ünnepségen: Wagner
ugyanis szívesen járt társaságba, szeretett nyilvánosan kérkedni hőstetteivel.
Barátainak unos-untalan előadta, hogy 1936-ban gerelyvetőként indult a berlini
olimpián – ám nevét semmiféle sporttudósításban vagy versenyzői névsorban nem
leltük. Mi csak azt tudtuk, hogy testi erejét védtelen, csont és bőr foglyokon
próbálta ki, és sorozatban gyártott holtakat a félholtakból. No persze, a Tyll
szállóban ezzel is el lehetett dicsekedni.
Azt gondoltam: valamiképpen pontosabb
adatokat kell szereznem erről az ünnepségről. A véletlen sietett segítségemre.
Egy izraeli látogatásomon megismerkedtem Mario Chimanovichcsal, a Jornal do Brasil nevű újság
munkatársával.
– A lapodnak nincsenek véletlenül fényképei
erről a Tyll szállóbeli találkozóról? – kérdeztem tőle.
A válasz biztatóan hangzott: az ünnepség
három napig tartott, egész falka riporter jelenlétében. Mario megígérte, hogy
beszerez minden hozzáférhető anyagot.
Már néhány nappal a Bécsbe való visszatérésem
után felhívott: nemcsak egy hatalmas fénykép van a birtokában, amelyen
valamennyi vendég tisztán felismerhető, hanem a meghívó és a vendégek listája
is.
Megkértem Mariót, jöjjön
minél hamarabb Bécsbe.
Lázasan futottam át a vendégek névsorát –
Gustav Wagnernek semmi nyoma. Ettől még a fényképen ott lehetett volna – talán
álnevet használ. Nagyítón át tanulmányoztam a képet – Gustav Wagnernek semmi
nyoma. Csupán egy Manfred Roeder nevű régi ismerőst fedeztem fel, akivel számos
perben kerültem szembe; mesterségére nézvést ügyvéd, és egy NSZK-beli újnáci
mozgalom vezetője. (Ez idő szerint Roeder Stuttgartban tölti büntetését; 1982.
június 18-án tizenhárom évi börtönre ítélték mint főkolompost többrendbeli
gyújtogatás és robbantás miatt – a merényletekben két ember meghalt. Ilyen
értelemben Roeder igazolta a Tyll szállodában tartott összejövetelnek a
meghívón olvasható mottóját: „Nem a tegnap utolsó, hanem a holnap első
képviselői vagyunk.”)
Ez a felfedezés azonban nem
enyhítette mélységes csalódásomat. Megszállottan hittem, hogy Wagnert a
meghívottak között találom, és most úgy éreztem, távolmaradásával a történelem
megbocsáthatatlanul letért kiszabott pályájáról. Ám éppen a bosszúság sugallta
az újabb ötletet: ha ez így van, akkor majd én fordítok a sorson. Nem voltam
benne bizonyos, vajon elképzelésem száz százalékig kóser, azaz törvényes-e, de
úgy véltem, százötvenezer sobibóri zsidó lemészárlása és a brazil hatóságok
magatartása saját lelkiismeretem előtt igazolja eljárásomat.
– Hajlandó vagy segíteni nekem? – kérdeztem
Mariótól.
– Ha lehet…
Nem akartam az újságíró helyzetét túlontúl
megnehezíteni, ezért nem árultam el, hogy szándékosan félretájékoztatom. A
fényképen látható társaságból egyszerűen kiválasztottam egy fickót, aki
hatalmas, elálló fülével vonta magára figyelmemet. Rámutattam, és közöltem
Marióval: – Ez itt Gustav Wagner, aki Brazíliában nyilvánosan mutatkozik a
Hitler születésnapja tiszteletére rendezett ünnepségen, és senki még csak rá
sem hederít. Ha ezt így megírod, akkor a rendőrség számára nem marad több
kibúvó, hacsak nem akarja magát mindörökre blamálni a világ közvéleménye előtt.
Most már el kell hogy kapják Wagnert. Mert természetesen pontosan tudják, hogy
hol keressék.
Mario megtette, amire kértem, és a Jornal do Brasil első oldalán megjelent
a hír: a Hitler tiszteletére rendezett Tyll szállóbeli ünnepség fényképén
felismertem Sobibór helyettes parancsnokát. A hírt átvette a rádió, s így az
egész ország értesült róla. A rendőrségnek nem volt módja tovább tétlenkedni,
még akkor sem, ha az általam Wagnerként leleplezett férfiú hevesen és teljes
joggal kardoskodott amellett, hogy itt valamilyen tévedésről van szó: Gustav
Wagnert valamiképpen elő kellett teremteni.
