Tom Marshall - A szellem és lélek kapcsolata 2.

SZELLEMI MEGÉRZÉSEK

            Máté 18. részében van egy szakasz, ahol Jézus egy gyermeket hívott Magához, középre állította őt és azt mondta tanítványainak:

"...Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyer­mekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába." (Máté 18:3.)

Sosem voltam nagyon elégedett ennek az Igének megszokott magyarázataival – például azzal, hogy alázatosnak és bizalomtelinek kell lennünk, mint amilyenek a kisgyermekek. Ismerek néhány gyereket, akik cseppet sem alázatosak és véletlenül sem bíznának meg bennem.

Egyáltalán nem hiszem, hogy Jézus ezt akarta mondani. Ha belépsz egy   ott­hon­ba ,  ahol   egy   totyogó   gyerek   van  , az   tizenöt másodperc alatt képet alkot rólad. Ezt ösztönösen teszi, mert nincs sok értelmi adata rólad – és valószínűleg, ha lenne sem értené meg azokat. Kizárólag annak alapján alkot véleményt rólad, amit szel­le­me mond. A kis gyermekekben az az érdekes, hogy teljesen rábízzák magukat meg­ér­zé­seikre. Ha úgy döntenek, hogy nem szeretnek téged, akkor nem kerülhetsz a kö­ze­lük­be. Szélesen mosolyoghatsz és édességhegyekkel jöhetsz, a gyerek sem­mi­képp sem jön ki anyja szoknyája mögül, vagy az asztal alól. De ha úgy dönt, hogy kedvel té­ged, nem tudsz szabadulni tőle. Folyton rajtad lóg, ujjaival és mindenével beléd ka­pasz­kodik; ha nem hagyod, hogy félig megevett csokoládéját a szádba dugja, akkor az ar­codba, vagy a füledbe dugja be, annyira meg akarja osztani veled mindenét.

            

Érted, mit mond Jézus? Ha nem vagyunk hajlandóak bízni a szellemünkben kapott isteni tudásban, mint a kis gyermekek, akkor sosem fogjuk megérteni Isten országának útjait. Ezt jelenti a Szellemben járás az elme területén.

Meglátogatsz valakit, aki a rák végső stádiumában szenved. Azt tervezed, hogy elmondasz egy vigasztaló imát és amint az Úrhoz fordulsz, Ő váratlanul így szól szellemedben: "Azokat, akik hisznek, ezek a jelek követik: betegekre vetik kezüket és azok meggyógyulnak. Tedd azt!" Ösztönösen tudod, hogy ez Isten üzenete a betegnek. Aztán beavatkozik az elméd és ezt mondja: "Ezt nem kockáztathatod! Ez rák. Mi lesz, ha  nem gyógyul meg?" Ezen a ponton vagy a hit, vagy a hitetlenség győz. Vagy odaköt téged az elme a testi tényekhez – egy rákban haldokló testhez – vagy a hit nyúl Isten új kijelentése felé, hogy a beteg test gyógyulást kaphat. A hit figyelmen kívül hagyja az érzékek tudását, mert egy magasabbrendű ismerethez jut Isten akaratának és képességeinek ismeretéhez az adott helyzetben.

AZ ELME FONTOSSÁGA

Az elme azonban nem csak nagy akadályozója az emberi szellemnek, a maga he­lyén nagyon is fontos. Az Egyházban ma az egyik legnagyobb hiány az, hogy nincs ke­resz­tény elme, nincs hiteles, keresztény gondolkodásmód. Az elme feladata az, hogy ki­nyilatkoztatási ismeretet kapjon a szellemtől szavakban, indítványozó közlésekben és így magunkévá is tehessük, amit kaptunk és másokkal is megoszthassuk azt. Az 1Korintus 2-ben Pál elmagyarázza, hogy a kinyilatkoztatás Isten Szellemétől jön az em­ber szelleméhez, de aztán így ír:

"Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemi gondolatokhoz szellemi szavakat szabván."  (1Korintus 2:13.)

Itt egy nagyon fontos alapelvet látunk. A kinyilatkoztatás az emberi szellemhez gyak­ran csak egy megvilágosító villanásként érkezik. "Meglátunk" valamit Istenben. Gyak­ran azonban még magunknak is nehéznek tűnik elmagyarázni azt, amit így "látunk", és ez kifejezetten közölhetetlen is lehet.

Egy vasárnap reggelen, amikor hazafelé mentünk a gyülekezetből, feleségem na­gyon izgatottan szállt be az autóba. Így szólt: "Ma reggel, úrvacsora közben hirtelen meg­értettem valami csodálatosat Jézus nevével kapcsolatban." Azt feleltem: "Nagy­sze­rű! Mondd el, mi volt az!" Ő ezt mondta: "Ó, nem tudom szavakkal kifejezni, de cso­dálatos volt!" Nos, ez valódi kinyilatkoztatás volt, de csak útjának felét tette meg. Ami­kor belső megvilágosodást kapunk, azt kell mondanunk: "Uram, most meg aka­rom ezt szavakban is érteni, hogy engedelmeskedhessek neki és átadhassam má­sok­nak is." Ha ezt nem tesszük, az Istennel való legcsodálatosabb élményünk is úgymond ki­pereghet az ujjaink között és elveszhet.