Tom Marshall - A testté lett Ige 1.

Tanulmányoztuk a különböző reagálásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Szent Szellem ereje szellemünkből kiszabaduljon az elme, az érzelmek és az akarat területére. Még egy további lépést kell tennünk. Isten azért teremtette az embert Önmagához hasonlónak, hogy a szellemi birodalom valóságait a természeti világgal megossza. Ezért a Szellem erejének nem csak lelki életünkre, hanem testi életünkre is hatnia kell.

            

Ezt először a gyógyulás kérdésével kötöttem össze; de itt többről van szó gyógyulásnál: ez az Ige bennünk lévő testet öltésének folyamata. Ennek ellenére a testi gyógyulással kezdjük. Mivel a Szent Szellem az Élet Szelleme (Róma 8:2.), mindennek élnie kell, amit Ő megérint. A Róma 8:11-ben Pál külön is elmondja nekünk, hogy a Szellem életet ad halandó testünknek. A következő kérdéssel találtam magam szemben: Ha beteg vagyok, hogyan szabadíthatom be a Szent Szellem erejét nemcsak a lelkembe, hanem a testembe is, hogy azt meggyógyíthassa? Részemről szükség van valami válaszra, mert a Szellem nem tör utat Magának akaratom hozzájárulása nélkül testembe, ugyanúgy, ahogy a lelkembe sem.

Emlékezz rá, hogy ezek nem csak a gyógyulásra érvényesek, hanem a szellemből fakadó élet egész kérdésére.

 HIT ÉS MEGVALLÁS

Különösen az evangéliumi háttérből származó keresztények nehezen tudják elfogadni, hogy a megváltás kérdésében a Biblia szinte sosem beszél kizárólag a hitről. Például:

Az üdvösséghez megtérés és hit kell. "...az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit." (Ap. Csel. 20:21.).

A megszentelődéshez engedelmesség és hit kell: "Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre." (1Péter 1:2.).

"...Kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Szellem szen­te­lé­sé­ben és az igazság hitében."        (2Tesszalonika 2:13.)

A gyógyulásban megvallás és hit szerepel.

A betegség természetesen összetett probléma. A benne résztvevő tényezők nem il­le­nek be egy egyszerű, egyetemes mintába. Ezért minden olyan kísérlet szük­ség­sze­rű­en nehézséget okoz, ami egyetemes megközelítést alkalmaz a gyógyulás minden ese­té­re. Ezt Jézus sem tette – ezért értjük meg néha nehezen, miért mondta és tette Jézus az egyes esetekben azt, amit. Itt nem tárhatjuk fel a gyógyulás egész témáját. Egyéni meg­győződésem az, hogy Jézus csodái megfelelően értelmezve a körülmények min­den lehetséges csoportjához megadják a kulcsot, amelyekkel a gyógyító szolgálat során valószínűleg találkozunk.

Míg a hit a gyógyulásnak létfontosságú kulcsa – gyakran az – , a másik sokszor elhanyagolt alkotórész a megvallás. A homologeo szó azt jelenti szó szerint, hogy "ugyanazt mondani". A megvallás azt jelenti, hogy Isten Szavának igazságáról való mély meggyőződésből kimondom, hogy jóváhagyom az Ő Igéjét és egyetértek azzal. A megvallás klasszikus kifejtése a Római levél 10. részében található.

"Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre."

(Róma 10:8-10.)

Az itt "üdvösség"-nek fordított görög szó a sozo, azt is jelenti: "meggyógyulni, vagy éppé lenni". Ezért ez az Ige azt mondja, hogy két dolog kell a gyógyulásomhoz: egy hívő szív (ez igazságosságot eredményez, helyes kapcsolatot Istennel), és egy megvalló száj (melynek gyógyulás az eredménye). Az igazságosság másik alap­je­len­té­se a Bibliában: "a mintához, normához való igazodás". Isten azért igaz, mert mindig pon­tosan olyan, amilyennek lennie kell. Jób könyvében azt olvassuk, hogy Isten vissza­adta egy embernek az igazságosságát. Ez azt jelenti, hogy Isten meggyógyította őt. Isten normája az ember számára nem a betegség, hanem az egészség. Tehát a szív­bé­li hit helyreállítja a mintát, a normát, ami az egészség; a száj megvallása pedig meg­valósítja ezt. Sokszor azért nem kapjuk meg hitünk eredményeit, mert nem vall­juk meg azt szánkkal. A gondoskodás, amit Isten szükségünk betöltésére készített, va­ló­ságos marad, de csak lehetőség – sosem valósul meg.

A Szentírás nagyon hangsúlyozza a megvallást.

"Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, meg lesz néki, amit mondott."   (Márk 11:23.)

Figyeld meg, hogy meglesz neki, amit csak mond, nem amit csak hisz.

"Mivelhogy pedig a hitnek mibennünk is ugyanaz a szelleme van meg, amint írva van: Hittem és ezért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk."

(2Korintus 4:13.)

Jézus a hit szavát szólta, amikor azt mondta Jairusnak: "A gyermek nem halt meg, hanem alszik" (Márk 5:39.); a vaknak: "Láss; a te hited téged megtartott" (Lukács 18:42.); és Lázár sírja előtt: "Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem...Lázár, jöjj ki!" (János 11:41, 43.).

Miért van ekkora hangsúly a beszéden? Több ez, mint a személyes hit nyilvános megvallása, noha ez is hozzátartozik. Sokkal nagyobb alapelv játszik itt szerepet, ami, ha megértjük, forradalmasíthatja egész hitéletünket.