Tom Marshall - Isten imádása és az érzelmek 1.

Felfedeztük, hogy a szellemünkből fakadó élet azt jelenti, hogy a szellem bele­ér­ző képessége elsőrendű az elme okoskodásai fölött és a lelkiismeret irányítja az aka­ra­tot. Most meg kell látnunk, hogyan kell a szellemben megvalósuló imádatnak és az Is­tennel való közösségnek a lélek érzelmi reakcióit irányítania.

Ez kétségtelenül ismeretlen terület. Valószínűleg hozzám hasonlóan te is feltételezed, hogy mindenféleképpen az akaratnak kell irányítania az érzelmeket. Azt mondjuk az embereknek: "Uralkodj magadon", vagy "Ne engedd meg magadnak, hogy kiborulj!" Az effajta irányítás hatékonysága azonban nagyon korlátozott; és úgy tűnik, végül is csak egy irányban működik. Tehát az érzelmeket elnyomhatja az akarat, de akaraterővel nem lehet érzelmeket előidézni. Akaratommal nem tehetem magamat boldoggá, szomorúvá, sőt ijedté sem. Minél inkább próbálom, annál lehetetlenebbé válik bármiféle érzelmi választ kipréselnem magamból.

            

Isten a Maga képére teremtette az embert, úgy hogy az ember személyiségének irá­nyító központja ne az akarata, hanem emberi szelleme legyen. Továbbá, a ke­resz­té­nyek szellemük révén hozzáférhetnek a bennük lakó Szent Szellem Személyéhez. De ho­gyan hat ez az érzelmi életre? Valahogy biztosan, mert világos, hogy a Szent Szel­lem rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyekre érzelmi életünkben leg­töb­ben vágyunk: a szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, kedvességgel, jó­ság­gal, hűséggel, gyengédséggel és önuralommal (Galata 5:22-23.). A kérdés ez: "Ho­gyan adhatunk a szellemünkben lakó Szent Szellemnek lehetőséget arra, hogy hoz­zá­férjen érzelmeinkhez?" Mi az a híd, ami összeköti az Istennel való közösségnek és Isten imádásának szellemi működését a lelki élet területével, ahol érzéseinket kifejezzük?

Ez döntő kérdés, mert az emberek érzelmeik területén a leginkább sérültek. A válasz összefoglalható egy szóban, amely ugyanakkor a legelhanyagoltabb és legfélreértettebb szó az egész Bibliában. Ezt a 22. ábrán láthatod. Ez a szó a remény.

REMÉNY - AZ ELHANYAGOLT ERÉNY

            Pál a szeretetről szóló csodálatos himnuszát az 1Korintusi levélben ezekkel a jól ismert szavakkal zárja: "Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet" (1Korintus 13:13.).

Az 1Tesszalonikában újra összeköti Pál e hármat: "Megemlékezünk Isten, a mi Atyánk előtt...a ti hitetek munkájáról, és a ti szeretetetek fáradozásáról, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységeteknek állhatatosságáról..." (1Tesszalonika 1:3.).

Mégis van itt egy nagyon furcsa dolog. Fiatal koromban több száz prédikációt hal­lottam a szeretetről és valószínűleg ugyanannyit a hitről. Amennyire emlékszem, egész életemben csak két igehirdetést hallottam a reményről – mindkettőt magam mond­tam el. Igaz, Pál azt mondja, a szeretet a legnagyobb; s jóllehet a remény csak a har­madik, mégsem kellene olyan elkeserítően elhanyagolni. Ez talán a szó általános ér­telmezésének tulajdonítható. A remény valahogyan gyengének és kísérleti jel­le­gű­nek hangzik. "Remélem, meg tudom tenni!" "Nincs sok remény erre." Pálnak viszont iga­za volt. A remény csodálatos és életet megváltoztató fogalom – ha megértjük, mit jelent valójában.

            

Hadd határozzam meg, mi a bibliai reménység! Tanuld meg ezt fejből!

            A remény valami jó dologra való bizonyos és készséges várakozás.

Figyeld meg, hogy a remény ezen meghatározásának három alapvető gyökere van:

                        1. A bizalom

                        2. Az elvárás

                        3. A biztonság

A remény, mivel bizonyos, biztos és várakozó, akiben megvan, az Istennel, más emberekkel és az élettel szembeni nyitottság belső magatartását hozza létre. Ez rendkívül fontos, mert csak azt tapasztaljuk meg, amit megkapunk és csak azt kapjuk meg, ami felé nyitottak vagyunk.

Még keresztények között is viszonylag ritka az arra való nyitottság, hogy kapjunk valamit. Az emberek két nagy csoportba sorolhatók. Az első csoport azt mondja: "Sose számíts semmire, s akkor nem csalódsz!" Ők a derűlátók. A borúlátók azt mondják: "Mindig a legrosszabbra számíts, akkor bármi történik, nem csalódsz!" Úgy gondolod, rosszindulatú vagyok? Akkor figyeld meg, hogyan tartunk fenn állandó védőbástyákat az élettel szemben, az emberekkel és Istennel szemben - aztán tűnődj el azon, vajon miért nem kapunk soha semmit!

A remény valójában a hit másik oldala. A hit azt jelenti, hogy bizalommal odaszánom magamat valaki másnak. A remény azt jelenti, elvárom, hogy amit felajánlottam, arra a másik fél reagál, ezért nyitott vagyok a válasz elfogadására. Ebből a bizalomból és elvárásból keletkezik a szeretet lehetősége. Hit és remény kell a szeretet létrejöttéhez. Indokolt, hogy az 1Korintus 13:13-at egy páli egyenletté rendezzük össze:

            Hit + Remény = Szeretet

            

Sok személyes kapcsolatra való kísérlet halva született azért, mert félünk bizalommal odasszánni magunkat a másik személynek, vagy mert nem bízunk abban, hogy amit a másiknak felajánlottunk, az értékes, azt ő megbecsüli és reagál rá. Nem tudjuk áthidalni a kettőnk közötti szakadékot: vagy nem érjük el a másik felet, vagy neki nem engedjük, hogy elérjen minket.

A félénk embereknek – vagy azoknak, akik kisebbrendűségi érzéssel küszködnek – nehézségeik vannak a reménnyel. Emlékszem, fiatal koromban azt mondtam magamnak: "Sose engedd magadhoz közel az embereket, mert ha megtudják, milyen vagy, azonnal elvesztik érdeklődésüket irántad." Így hát sohasem kockáztattam.

            

Sokaknak ugyanez a problémájuk Istennel. Nem is az a baj, hogy nem hajlandók magukat Istenre rábízni, hanem inkább abban nem biztosak, hogy Isten értékeli azt, amit Neki felajánlanak és hogy Ő valamiképp válaszolni fog közeledésükre. Néha megkérdezem az ilyen emberektől: "Ha most kérned kellene Istentől valamit, valóban úgy gondolod, hogy Ő hallaná szavaidat és válaszolna neked?" Legtöbbször sóvárgóan rám néznek és azt mondják: "Bárcsak hinni tudnám ezt, de hogy őszinte legyek, nem érzem úgy, hogy Istent valóban érdeklem."

Ennek pontosan a fordítottja igaz. Az Atya számára mi személyesen fel­be­csül­he­tet­lenül értékesek vagyunk. Ő elmondja nekünk, hogy nagy áron vett meg minket és haj­szálainkat is számon tartja. Ezért, amikor bizalommal, imádással vagy egy szük­sé­günk­kel nyúlunk Isten felé, Ő mindig, mindig válaszol. Ezért van mindig jó okunk arra, hogy bizalommal várjunk Istentől jó dolgokat.

"A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által." (Róma 5:5.)

Minden hívőt a bizakodó várakozás állandó magatartásának kellene jellemeznie, mert Isten a reménység Istene.

"A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Szellem ereje által."   (Róma 15:13.)