A sötét középkor
A kereszténység megszületését követő első századokban a zsidó származású keresztények még meghatározó szerepet játszottak az egyház életében. Zsidó és nem zsidó vezetők gyakran együtt irányították az egyes gyülekezeteket. A IV. század során azonban egy teljesen más irányú éles fordulat ment végbe. A korábban független egyház vezetőinek egy része kompromisszumot kötött az államhatalommal, s az így kialakuló római katolicizmus fokozatosan államvallássá vált. E folyamat során a hivatalos egyházba nagy erővel áramlottak be és tág teret nyertek a pogány római és hellenisztikus eszmék, melyeknek egyik meghatározó összetevője volt a gazdasági, társadalmi, kulturális téren egyaránt erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmus. Ez a pogány eredetű zsidóellenesség kapott aztán keresztény színezetet egyes bibliai részletek sajátos értelmezése révén. Mindezzel párhuzamosan a zsidók kiszorultak az egyházi vezetésből és a hívek soraiból egyaránt. S végül az a furcsa helyzet állt elő, hogy a zsidó Messiás és zsidó apostolok által alapított egyház vált a zsidók elleni tanítások és konkrét akciók egyik legfőbb bázisává. A zsidóellenesség fölszítására és ébren tartására a hivatalos egyház a különböző eszközök változatos sorát alkalmazta. Az érzelmeket felkorbácsoló egyházi szónoklatoktól a kárhoztató, gúnyolódó, vagy éppen pocskondiázó írásműveken át a szívtépő passiójátékokig, nem feledkezve meg a képzőművészet által kínált lehetőségekről sem. A kellő utálat felkeltése érdekében például nem egy templomi képen és faragványon úgy ábrázolták a zsidókat, hogy éppen disznók emlőit szopják. Számos ábrázolás igyekezett vizuálisan megjeleníteni azt, ami egyébként sohasem létezett, mint például az irracionális vádaskodások egyik csúcspontját jelentő vérvádat, azaz, hogy a zsidók miként veszik katolikus kisgyermekek vérét húsvéti kovásztalan kenyerük elkészítéséhez. E téma a XII. századtól Európa-szerte zsidók százainak életét követelte, s még századunk 30-as 40-es éveiben is elevenen élt egyes náci újságok címlapján.
Figyelemre méltó tény, hogy a XX. századi holokauszt során a zsidósággal szemben tervszerűen és brutális következetességgel végbevitt intézkedések többségét – habár a nácizmusnál szerényebb technikai színvonalon – először a középkori katolikus egyház ültette gyakorlatba Európában. Ismeretes, hogy a megkülönböztető jelzés, mint például a hatágú sárga csillag, nem náci találmány, hanem arab előzmények nyomán a IV. lateráni egyetemes zsinat tette kötelezővé 1215-ben. A zsidók kiszorítása az állami hivatalokból, illetve a különböző foglalkozási ágakból szintén az említett lateráni zsinat döntése következtében vált Európa-szerte bevett gyakorlattá. Amihez nagyban hozzájárult, hogy az egyházi körök minden eszközzel igyekeztek érvényt szerezni e határozatnak. 1233-ban például a vonakodó magyar uralkodót az egyházi átok fegyverével kellett kényszeríteni, hogy elbocsássa zsidó gazdasági szakembereit. A zsidók kényszerlakhelyre szorítása, gettósítása szintén nem eredeti náci ötlet. Mohamedán előzmények után a középkori keresztény Európa tette széles körben alkalmazott gyakorlattá. A legtovább működő gettó épp a pápák által felállított római volt, amely csak 1870-ben szűnt meg, hogy aztán néhány évtized múlva minden addiginál nagyobb intenzitással induljon meg ismét a gettók tömeges létrehozása a kontinens legtöbb országában. 1944-ben csupán Magyarországon rövid idő alatt 55 gettót állítottak fel a hatóságok, ahonnan hamarosan több mint 430 ezer embert szállítottak el a megsemmisítő táborokba. A zsidók tömeges megsemmisítése szintén nem számított merőben új jelenségnek. Elég talán csak a Szentföld visszafoglalására megindított keresztes hadjáratokra utalni, amelyeknek sajátos mellék-hadszíntereiként európai zsidólakta városok szolgáltak. A megismétlődő tömegmészárlások sok helyütt egész vidékek teljes zsidó lakosságának elpusztítását eredményezték.
Forrás: Hetek
