A démonok természetrajza
Maguk a démonok – vagy más néven gonosz, tisztátalan szellemek – Sátán legalacsonyabb rangú szolgái, akiknek az a feladatuk, hogy a gyakorlatban tegyék tönkre az embereket, és a magasabb rangú szellemi lények által eltervezett tragikus sorsot konkrét tettekkel váltsák valóra az életükben. Tehát, úgymond, õk végzik el a piszkos munkát, és közvetlenül õk a felelõsek a legtöbb olyan szenvedésért, amely felett az emberek minden igyekezetük ellenére sem tudnak úrrá lenni. Jellemzõ tevékenységük a zaklatás, kínzás, kényszerítés, leigázás, beszennyezés, valamint az, hogy különbözõ függõségeket hoznak létre, és megtámadják az emberi testet is.
Sátán parancsát azért sem esik nehezükre teljesíteni, mert amúgy is rettenetes sóvárgás emészti õket az emberi test után. A démonok ugyanis test nélküli szellemi lények, ami alapvetõen megkülönbözteti õket az angyaloktól, akiknek a Biblia szerint van valamilyen testük. Saját testük hiánya miatt a démonok úgy gyötrõdnek, ahogyan például egy alkoholista szenved, ha sokáig nem jut szeszes italhoz. Ezért ellenállhatatlan vágyódást éreznek az emberi test iránt, amit szeretnének megszerezni gonosz céljaik számára, hogy azon keresztül végre kiélhessék romlott és perverz vágyaikat.
Ez a késztetés néha annyira erõs bennük, hogy ha nem tudnak belemenni egy ember testébe, akkor inkább belemennek egy állatnak, például disznónak, kutyának vagy macskának a testébe, mintsem hogy test nélkül maradjanak. Egy alkalommal egy egész disznókonda fulladt bele a Genezáreti-tó vizébe, mivel az emberekbõl a disznókba átment démonok annyira meggyötörték a szerencsétlen állatokat, hogy azok kínjukban belerohantak a tóba: „Miután [Jézus] átért a túlsó partra, a gadaraiak földjére, két démonizált közeledett felé a sírboltokból; dühöngõ õrültek voltak, úgyhogy senki sem tudott közlekedni azon az úton. És lám, ezt kiabálták: »Mi közünk hozzád, Isten Fia?! Azért jöttél ide, hogy a kijelölt idõ elõtt megkínozz minket?!« A távolban egy nagy disznókonda turkált. A démonok könyörögtek neki: »Ha kiûzöl minket, küldj a disznókondába!« »Menjetek!« – mondta nekik Jézus. Azok pedig kimentek, bele a disznókba. Erre az egész konda a meredekrõl a tengerbe rohant, és belefulladt a vízbe.” (Mt 8:28–32)
Ebbõl a történetbõl és más bibliai beszámolókból is az derül ki, hogy a démonok az emberek világához kötõdnek, és földi helyeken tartózkodnak, szemben a hatalmi rend magasabb szintjein lévõ gonosz angyalokkal, akik Pál apostol szerint a magasságban vannak. Ha azonban valami miatt mégsem tartózkodhatnak emberekben vagy állatokban, akkor Jézus szerint leginkább a víztelen, száraz területeket kedvelik.
A gadarai démonizáltak története azt is jól mutatja, hogy a gyötrõ érzéseket nem valamilyen személytelen erõ vagy betegség idézte elõ, hanem személyiségjegyekkel rendelkezõ láthatatlan lények, akik felhasználták az emberek fizikai adottságait, hangjukat, gesztusaikat, hogy azokon keresztül kifejezzék saját szándékaikat, érzéseiket stb. A démonok tehát személyek, akiknek van akaratuk, érzelmük, intellektusuk, öntudatuk és beszédkészségük is. Még ha az érzelmi világuk rendkívül sivár és egysíkú is, az akaratuk erõsebb az emberekénél, és akibe sikerül belemenniük, azt képesek olyan dolgokra kényszeríteni, amelyeket az illetõ nem szeretne megtenni.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
