Például: a gyülekezeti épületet Isten házának nevezzük. Soha nem vettem részt olyan templomszentelő szolgálaton életemben (és nem kételkedem abban, hogy ti sem) ahol ha nem is prédikáltak róla, de felolvasták a Bibliából Salamon templomának a felszentelését, és az a benyomás keletkezett, hogy amit felszentelnek, éppen úgy Isten háza, mint ahogyan az az volt. Semmi nem áll messzebb az igazságtól! Ha nem vigyázunk, helyeknek, épületeknek és dolgoknak fogunk jelentőséget adni. Van egy szép gyülekezeti ház Texasban, amelynek homlokzatára néhány ószövetségi ige van vésve arról, hogy az ott Isten temploma. Mindig provokációként hat rám, amikor ott elhaladok. „Drága Uram - gondolom ilyenkor -, egy hazugságot írtak fel, pont a gyülekezeti ház tetejére. Az emberek kijönnek onnan és azt gondolják, hogy szent helyen voltak.” Ha azt mondjuk, hogy a gyülekezeti épület Isten háza, mivel Ő ott él, alaposan tévedünk. Ő nem lakik ott, nem ott él! De ha úgy értjük ezt, hogy Isten háza, mert az Úr imádására építették, így már helyes a kifejezés. Vigyáznunk kell, hogy ne mozduljunk ki a helyes gondolkodásmódból, mert nagyon könnyű betelni az érzéki dolgokkal; azokkal, amik a szemünk előtt vannak.
Egy összejövetelt tartottam 1957-ben, San Diegóban, Kaliforniában. Volt ott két hölgy Angliából. Mindketten az anglikán egyházhoz tartoztak. Énekeltünk, tapsoltunk, ahogy teljes evangéliumi körökben szoktunk. Az összejövetel után ezek a hölgyek azt mondták a pásztor feleségének: „Ó kedvesem, ez az Isten háza, nem lenne szabad az Isten házában tapsolni.” Egészen suttogva beszéltek. Néhány ember azt gondolja, hogy úgy kell ülni a gyülekezetben, mintha nyársat nyeltünk, vagy citromba haraptunk volna. A Biblia nem beszél a szentek „savanyításáról”, csak annyit mond, hogy meg kell őriznünk magunkat. Néhányan azt gondolják, úgy kell ott ülni, mint egy temetésen, mert ez a ház szent, Isten ott van; így kell Őt tisztelni. Isten háza a te tested, nem pedig az az épület, ahová istentiszteletre jársz!
A teljes evangéliumi keresztények nevetnek ezen. Tapsolunk, énekelünk és dicséretet kiáltunk Istennek. (Más részről a teljes evangéliumi keresztények közül is sokan túlzásokba kerülnek.) Az utolsó gyülekezetben, ahol pásztor voltam, havonta voltak közösségi összejövetelek, egésznapos istentiszteletek, közös étkezések, és ezeket más-más helyeken tartottuk. Emlékszem, elmentünk az egyik gyülekezetbe egy esős napon. Nem volt alkalmas termük, így valaki azt mondta: „Átrendezzük a padokat és itt eszünk.” Néhányan felhördültek: „Micsoda, ott enni a gyülekezeti teremben? Nem tudjátok, hogy az Isten háza?” Dühösek lettek, hazamentek. Nem tudták, hogy az az épület nem Isten háza, mert a hívő teste az Isten háza. Sok embert meghökkentettem már az elmúlt húsz-egynéhány évben, mert mindig azt mondom, hogy semmi olyasmit nem csinálok sehol, amit nem csinálnék a gyülekezeti épületben. (Természetesen vannak bizonyos dolgok, amit nem csinálok az istentisztelet alatt, de most az épületről beszéltem.)
