2012. március 23., péntek

Kenneth Hagin: Bibliai hit - Lépések a legmagasabb fokú hithez 16.

Például: a gyülekezeti épületet Isten házának nevezzük. Soha nem vettem részt olyan templomszentelő szolgálaton életemben (és nem kételkedem abban, hogy ti sem) ahol ha nem is prédikáltak róla, de felolvasták a Bibliából Sala­mon templomának a felszentelését, és az a benyomás keletkezett, hogy amit felszentelnek, éppen úgy Isten háza, mint ahogyan az az volt. Semmi nem áll messzebb az igazságtól! Ha nem vigyázunk, helyeknek, épületeknek és dol­goknak fogunk jelentőséget adni. Van egy szép gyülekezeti ház Texasban, amelynek homlokzatára néhány ószövetségi ige van vésve arról, hogy az ott Is­ten temploma. Mindig provokációként hat rám, amikor ott elhaladok. „Drága Uram - gondolom ilyenkor -, egy hazugságot írtak fel, pont a gyülekezeti ház tetejére. Az emberek kijönnek onnan és azt gondolják, hogy szent helyen vol­tak.” Ha azt mondjuk, hogy a gyülekezeti épület Isten háza, mivel Ő ott él, ala­posan tévedünk. Ő nem lakik ott, nem ott él! De ha úgy értjük ezt, hogy Isten háza, mert az Úr imádására építették, így már helyes a kifejezés. Vigyáznunk kell, hogy ne mozduljunk ki a helyes gondolkodásmódból, mert nagyon könnyű betelni az érzéki dolgokkal; azokkal, amik a szemünk előtt vannak.

Egy összejövetelt tartottam 1957-ben, San Diegóban, Kaliforniában. Volt ott két hölgy Angliából. Mindketten az anglikán egyházhoz tartoztak. Énekeltünk, tapsoltunk, ahogy teljes evangéliumi körökben szoktunk. Az összejövetel után ezek a hölgyek azt mondták a pásztor feleségének: „Ó kedvesem, ez az Isten háza, nem lenne szabad az Isten házában tapsolni.” Egészen suttogva beszél­tek. Néhány ember azt gondolja, hogy úgy kell ülni a gyülekezetben, mintha nyársat nyeltünk, vagy citromba haraptunk volna. A Biblia nem beszél a szen­tek „savanyításáról”, csak annyit mond, hogy meg kell őriznünk magunkat. Néhányan azt gondolják, úgy kell ott ülni, mint egy temetésen, mert ez a ház szent, Isten ott van; így kell Őt tisztelni. Isten háza a te tested, nem pedig az az épület, ahová istentiszteletre jársz!

A teljes evangéliumi keresztények nevetnek ezen. Tapsolunk, énekelünk és di­cséretet kiáltunk Istennek. (Más részről a teljes evangéliumi keresztények kö­zül is sokan túlzásokba kerülnek.) Az utolsó gyülekezetben, ahol pásztor vol­tam, havonta voltak közösségi összejövetelek, egésznapos istentiszteletek, közös étkezések, és ezeket más-más helyeken tartottuk. Emlékszem, elmen­tünk az egyik gyülekezetbe egy esős napon. Nem volt alkalmas termük, így va­laki azt mondta: „Átrendezzük a padokat és itt eszünk.” Néhányan felhördül­tek: „Micsoda, ott enni a gyülekezeti teremben? Nem tudjátok, hogy az Isten háza?” Dühösek lettek, hazamentek. Nem tudták, hogy az az épület nem Isten háza, mert a hívő teste az Isten háza. Sok embert meghökkentettem már az el­múlt húsz-egynéhány évben, mert mindig azt mondom, hogy semmi olyasmit nem csinálok sehol, amit nem csinálnék a gyülekezeti épületben. (Termé­szetesen vannak bizonyos dolgok, amit nem csinálok az istentisztelet alatt, de most az épületről beszéltem.)