Valószínűleg Mózes a legérettebb személy a Bibliában. Hogyan ért ő meg? 40 év alatt a pusztában! És milyenné tette ez őt? A legszelídebb emberré a Földön. Mózes nem hangoztatta a jogait. Visszalépett és azt mondta: „Csinálja más.” Biztonságban érzem magam, mikor teljes őszinteséggel mondhatom: „Legyen a gyermek másé” De mikor ideges vagyok, feszült és meg akarom ragadni, akkor már a katasztrófa felé tartok.
Nézzük meg az 1 Mózes 22-t! Isten ezt mondja Ábrahámnak:
„Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!” Ábrahám válasza: „Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, …”
Egy dolog, amely szembetűnő Ábrahámnál: ő nemcsak engedelmeskedett Istennek, hanem azonnal engedelmeskedett. Mikor azt mondták neki, hogy tegyen meg valamit, akkor másnap korán felkelt és megtette – és nem várt délig, abban reménykedve, hogy Isten talán majd megváltoztatja az elképzelését. Másnap reggel Ábrahám felkelt és úton volt Izsákkal Mórija hegye felé. Ismeritek a történetet. Felmentek a hegyre és Izsák így szólt:
„Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az égőáldozati bárányról, fiam.” A Zsidó levél 11. fejezete írja, hogy hit által volt képes Ábrahám Istennek fiát.
Ha olvassátok az 1 Mózes 22. fejezetet, megértitek, hogy a Zsidó levél írója miért mondta ezt. Azért, mert Ábrahám azt mondta az embereknek, akiket a hegy lábánál hagyott:
„Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.” Hála az Úrnak, ő valóban hitte, ha bele is szúrja a kést fiába, mind a ketten újra lejönnek. Odáig jutott, ahol már – szó szerint – kész volt megölni a csodagyereket, aki egyedüli reménysége volt Istentől és ígéretének öröksége. Bízott Istenben, hogy őt újra életre fogja hívni. Ahogy felemelte a kést, hogy megölje fiát, Isten angyala megállította őt: „Ábrahám, Ábrahám!” Akkor Ábrahám felfedezte, hogy Isten valóban gondoskodott helyettesítő áldozatról. Egy kosról, amely a sűrűben fennakadt szarvánál fogva. Fia helyett ezt áldozta meg. Aztán Isten szólt hozzá másodszor:
„Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját,” (1 Mózes 22,15-17)
Ez egy furcsa dolog, nem? Izsák Isten ajándéka volt Ábrahám és Sára számára. Soha nem született volna meg, ha Isten csodálatosan be nem avatkozik. Természetfölötti módon született – és mégis – ugyanazt a gyermeket, akit Isten adott nekik, Isten kérte, hogy adják vissza neki, mint égőáldozatot. Egy könyv, amiben már foglalkoztam Ábrahámmal, pontosan ezt a háromnapos utat elemzi, mikor Ábrahám Mórija felé ment.
Megpróbáltam belehelyezkedni Ábrahám szerepébe és elképzelni, miről gondolkozott ez alatt a három nap alatt.
Miért akarta Isten Izsákot? Nem Isten adta nekünk? Nem ő a megígért fiú? Nem ez az egyetlen módja, hogy megkapjuk Istentől örökségünket? Nem hagytunk-e el mindent? Nem követtük Őt mindenben? Nem engedelmeskedtünk-e mindenben? Miért követeli most Izsákot?
Nem tudom, hogy ő gondolta, vagy mondta-e ezeket, de mikor odajutott, arra a helyre, ahol hajlandó volt megtenni, amit Isten parancsolt, Isten szólt: „Rendben, rnostmár ismerem a szívedet. Mostantól fogva megáldalak téged, Ábrahám, úgy, ahogy még sosem voltál megáldva. Megsokasítom a te magodat.” És ki volt az ő magja? Izsák!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
