De ekkor eszembe jutott, hogy Jakab azt mondja, Illés ember volt. Ugyanolyan szenvedélyeknek volt alávetve, mint mi, mégis igaz volt. Sőt láthatjuk, hogy nemcsak alá volt vetve ezeknek az érzéseknek, hanem erősen engedett is nekik, mégis igaz volt; ezt a Biblia mondja. Valami felderengett bennem. Megkérdeztem magamtól, hogyan nevezhette Isten ezt az embert igaznak? Elolvastam a 32. Zsoltárt, amelyben ez áll: „Boldog [áldott] az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” Isten nem tulajdonított bűnt az embereknek, még akkor sem, ha ők rosszat tettek, mert befedezte, megbocsátotta ezeket, és helyette igazságot tulajdonított nekik. Az Ő szemében igazak voltak. Lehet, hogyha egy másik ember rájuk nézett, nem látta őket igaznak, de Isten azt mondta, hogy azok. „Meglátom a vért, és elmegyek mellettetek.”
Ekkor értettem meg, hogy az Ige azt mondja, nekünk egy jobb szövetségünk van, amely jobb ígéretekre van alapozva. Jézus Krisztus vére nemcsak befedi bűneinket, hanem meg is tisztít bennünket. A Jelenések könyve 1,5 második fele azt mondja: „...Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által.” Megértettem, hogy én újjászülettem, és az összes bűnöm el van törölve, a múlt pedig nincs többé. Megértettem, hogy új teremtéssé váltam Krisztus Jézusban, és Ő nem alkotott igazságtalan vagy bűnös új teremtést. De az ördög látta, hogy kezdem megragadni az igazságot, és a végén még képes leszek hittel imádkozni, ezért azt mondta: „Na jó, ez mind igaz, de mi van azóta? Nem is olyan régen dühbe gurultál és lelökted a tálcát az ágyadról. Egy igaz ember így nem cselekszik.”
Látjátok, azonnal megfogott, ahogy visszanéztem a látható dolgokra, és kioltotta a fényt. De azután tovább olvastam a Bibliát és eljutottam, az 1 János 1,9-hez ahol az áll: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket hamisságtól.” (És János nem a bűnösöknek, hanem a hívőknek írja ezt.) Végre megértettem: én Isten igazsága lettem Krisztusban, amikor újjászülettem. Ha ezek után vétkeztem, ahogy vétkeztem is, de megvallottam a bűneimet, akkor Ő megbocsátotta azokat, és megtisztított a hamisságtól. Ha pedig megtisztultam a hamisságtól, akkor igaz vagyok megint. Hála Istennek, megértettem. És mivel már ezelőtt elhatároztam, hogy ha valaha igaz leszek, akkor nagyon erősen fogok imádkozni, most azt mondhatom: „Köszönöm Istenem, hogy imám meghallgatást nyer, Isten meghallgat, éppen olyan gyorsan, mint bárki mást.” És odaírtam az ige mellé a Jakab levélbe: „Én ez az igaz ember vagyok.” Ó, én most nem magammal, Kenneth Haginnel dicsekszem, hanem azzal, aki Őbenne vagyok. Vagyis Istennel dicsekszem, azzal, amit Ő adott nekem Krisztusban.
Már tudtam, hogy megvan a saját hitem; tudtam, hogy imádkozhatom, és Ő meghallgat; imám hathatós lesz. Bejárásom van Isten trónjához, ahogy Jézusnak magának, mert Ő az én bemenetelem az Atyához. Hála Istennek ezért a hatalmas kijelentésért amit a 2 Korinthus 5,2l-ben adott: „Mert azt, Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.” Hála Istennek, mi azok vagyunk, akiknek Ő nevez minket, és megvan nekünk minden, amit állít rólunk, és megtehetjük mindazt, amiről azt mondja, hogy megtehetjük.
Ez azt jelenti, hogy mi minden bűntudat, kárhoztatás vagy kisebbségi érzés nélkül járulhatunk az 0 jelenlétébe. És azt is jelenti, hogy az imameghallgatás nem probléma többé. Ez oldódott meg tehát számomra is a betegágyon. Az imaprobléma megoldódott. Nem kell többé lógó orral mennünk az Ő jelenlétébe a kárhoztatás vagy a félelem miatt, vagy tudatlanságból. Jézus azt mondta: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” Mi szabadított meg engem? Az igazság. És mi fog téged is megszabadítani? Az az igazság, amelyet átadok neked. Természetesen, ha nem fogadod el az igazságot, nem fogsz megszabadulni, mert csak az igazság az, ami megszabadít. Tehát barátaim, tudjuk már, hogy kik vagyunk Krisztusban. Ő tett azokká minket, akik vagyunk, és nem mi magunk. Ez nem érzelmi probléma, és végső soron nem is a hit problémája. Nem kíván több hitet, mint az, hogy Jézus bemenjen az Atya jelenlétébe. Ő sem állt meg és nem vizsgálta meg magát: „Van nekem elég hitem?” Jézus igaz volt, és hála Istennek mi is azok vagyunk, így félelem nélkül, hittel léphetünk be az Atya jelenlétébe.
